Létrehozva: 2022.07.06.

Nyert a Mol, százmilliárdos kártérítésre számíthat

A magyar olajtársaságnak adott igazat a washingtoni választott bíróság.

Szerző Ripost

A magyar olajtársaságnak adott igazat a washingtoni választott bíróság a Mol–INA-ügyben indított eljárásban.

A Mol megnyerte a Horvátországgal szemben indított, a washingtoni választott bíróság előtt zajló pert – írja a Vecernji list. A horvát lapnak több forrás is megerősítette az információt. A Vg.hu által szemlézett cikk szerint az ítélet alapján a magyar olajtársaság kamatokkal együtt 250-300 millió dollár – jelenlegi árfolyamon 100-120 milliárd forint – kártérítésre számíthat.

Ez lényegesen kevesebb annál az egymilliárd dolláros követelésnél, amelyet a Mol eredetileg támasztott a horvát kormánnyal szemben.

A Vecernji list értesülései szerint a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) elutasította Horvátország korrupciós vádjait is, amely feltételezés szerint a Mol vesztegetéssel szerezte volna meg az irányítói jogokat az INA horvát olajtársaság felett. Az ügyben korábban Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték Horvátországban, a Mol vezetőjét, Hernádi Zsoltot pedig két év büntetésre ítélte a horvát igazságszolgáltatás. A Zágráb megyei bíróság első fokú elmarasztaló ítéletet tavaly októberben a helyi legfelsőbb bíróság is helyben hagyta, az ítélet ellen Hernádi a horvát alkotmánybírósághoz fordult.

A bíróság honlapján az ítélet és az indoklás szerda délelőtt még nem szerepelt, csupán az ítélethirdetés időpontja tegnapi, azaz július 5-i dátummal.

A Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján azt közölte:

nem megalapozottak Horvátország vesztegetéssel kapcsolatos állításai, az ítélet a kamatfizetést is figyelembe véve mintegy 236 millió dollár kártérítést ítélt meg a Mol részére.

Azt írták, a háromtagú tanács július 5-i ítéletében egyhangúan visszautasította Horvátország azon védekezését, hogy a 2009-es szerződések vesztegetés eredményeként jöttek volna létre. A Mol 2013-ban kezdeményezte az eljárást, mert Horvátország több ízben megsértette a felek között 2009-ben megkötött, elsősorban gázkereskedelmet szabályozó szerződéseket.

Akárcsak a 2016-os bíróság, ez a nemzetközi bírói fórum is gyengének és ellenmondásokkal terheltnek minősítette a horvát büntetőeljárások koronatanújának történetét. Továbbá a bíróság kifejezte erős kételyét a tanú igazmondását és megbízhatóságát illetően úgy a választott bírósági, mint a zágrábi büntetőeljárásokban

– áll a közleményben.

A választott bírósági ítélet szerint

Horvátország jelentős károkat okozott az INA-nak, közvetve pedig a Molnak, mivel szerződéses kötelezettsége ellenére sem vette át az INA gázkereskedelmi üzletágát,

továbbá nem a szerződésnek megfelelően történt a földgázár szabályozása és a bányajáradék mértékének emelése sem, amivel 167,8 millió dollár veszteséget okozott a Molnak. A magyar olajtársaság jelezte: a választott bíróság további 16,1 millió dollár összegű kártérítést ítélt meg az INA leányvállalata (Prirodni Plin) által gáztározóban tárolt földgáz nyomott áron történő kényszerértékesítése miatt.

Majd tíz éve húzódó ügy

A cikk felidézte, hogy a Mol 2013 végén kezdeményezett nemzetközi választott bírósági eljárást a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében, azt állítva, hogy a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.

Ez a második választott bírósági eljárás, amelyet Horvátország elveszített a Mollal szemben. Az első Svájcban volt az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) előtt, amelyet Zoran Milanovic kormánya kezdeményezett 2014-ben a Mol washingtoni keresetére válaszul. A 2016 decemberében lezárult eljárásban a magyar fél 14,5 millió eurót kártérítést kapott Horvátországtól.

A Mol 2003-ban szerezte meg az első 25 százalékot az INA-ban, majd 2008 végén további 22,15 százalékot vásárolt, és megegyezett a horvát kormánnyal az irányítás átvételéről is. A Mol ezt követően további részvényeket vett a piacon, és jelenleg 49,08 százalékos részesedése van a vállalatban.

Távozik a horvát pénzügyminiszter

A Vg.hu kitért rá, hogy nem sokkal a kiszivárgott híreket követően benyújtotta lemondását Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter. Azt nem tudni, hogy a tárcavezető távozása összefüggésbe hozható-e a bírósági ítélettel – ő maga személyes okokkal indokolta lemondását –, döntése azonban mindenképpen váratlan.

Sajtóinformációk szerint a kormánytagok sem tudtak arról, hogy Maric távozni akar tisztségéből. A 45 esztendős miniszter egyedül Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek szólt a terveiről. Helyét Marko Primorac, Kolinda Grabar-Kitarovic volt államfő gazdasági tanácsadója, jelenleg a zágrábi közgazdasági egyetem professzora veheti át.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Öt csillagjegy, akikkel a legnehezebb jól kijönni

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk

POLITIK

Manfred Weber kötelező katonai szolgálatot akar az EU-ban

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon