Új típusú tengeralattjáróját küldi Tajvan partjaihoz a kínai haditengerészet

Legújabb típusú tengeralattjáróját küldi Tajvan partjaihoz a kínai haditengerészet. A hajó pontos típusáról és tűzerejéről egyelőre a katonai szakértők is találgatnak, az azonban biztos, hogy Tajvan válaszul elkezdte saját flottáját építeni.

A kínai haditengerészet legújabb tengeralattjáróját, amelyet csak júliusban állítottak szolgálatba, a csendes-óceáni flottájukhoz vezényelték – számolt be a Naval News hírportál.

A flotta hadműveleti területe közvetlenül Tajvan partjainál helyezkedik el.

Az új hajó a nukleáris támadásra nem képes támadó tengeralattjárók élvonalát képviseli.

A Naval News értesülései szerint a tengeralattjáró a kínai flottában rendszeresített Type–039A Yuan típus új változata. Pontos kategóriájáról Kína egyelőre nem árult el részleteket, de katonai szakértők szerint a Type-039C vagy D típusról lehet szó.

A hírportál szerint az biztosra mondható, hogy a tengeralattjárót Vuhanban építették és Sanghajban látták el felszereléssel. Alig több mint egy évvel a vízre bocsátása után üzemképes hajóként állították hadrendbe, ami szokatlanul rövid időnek számít egy új tengeralattjáró-osztály esetében.

Az új tengeralattjáró a megszokottól eltérő toronyszerkezettel rendelkezik, hasonlóságot mutatva a svéd A–26-os típusú tengeralattjáróval. A haditengerészeti szóhasználatban „vitorlának” nevezett toronyszerkezet rendhagyó jellege az elemzők szerint valószínűleg a hajóradarok előtti „láthatatlanságát” segíti elő, amikor az a felszínen cirkál.

Találgatásra ad okot, hogy a tengeralattjárót felszerelték-e nagy teljesítményű rakéták indítórendszerével, katonai szakértők szerint azonban ez valószínűtlen, mivel összességében ugyanolyan méretű, mint a korábbi Yuan osztályú hajók. A tengeralattjáró valószínűleg ugyanazokat a torpedókat és rakétákat hordozhatja, mint a korábbi hajók.

A tengeralattjáró nagyobb hatótávolságú, hangalapon működő felderítő és navigáló eszközzel, úgynevezett „vontatott” szonárral is felszerelték, ami jelentős előrelépésnek számít a kínai flottában.

Ami a hírforrás szerint szintén biztosan állítható, hogy az új típusú hajó meghajtása levegőfü

ggetlen rendszeren alapul. Szakértők szerint az Air Independent Propulsion (AIP) elnevezésű meghajtórendszer által működtetett hajók azért is különösen veszélyesek, mivel

a levegőfüggetlen működésnek köszönhetően akár több hétig is képesek víz alatt maradni, miközben az észlelésük sokkal nehezebb, mint a nukleáris meghajtással működő tengeralattjáróké.

A hajó ünnepélyes átadása Ningbo városában volt, a haditengerészet csendes-óceáni flottájának főhadiszállásán. A Naval News értesülései szerint a tengeralattjáró jelenleg a Daxie Dao nevű tengeralattjáró-bázison állomásozik, a régebbi Yuan típusú hajókkal együtt.

A tengeri flotta tengeralattjáró-bázisai a Tajvantól mintegy 500 kilométerre találhatók.

Jelenleg a kínai haditengerészet rendelkezik a legnagyobb tengeralattjáró-flottával. Ezzel szemben  –  a hírportál értesülései szerint – szükség esetén Tajvan mindössze négy tengeralattjárót képes bevetni, ennek okán a szigetország a közelmúltban belefogott a tengeralattjáró-gyártásba.

Míg Richard Nixon és Henry Kissinger diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően ötven éve hidak épültek, 2022-ben újra magas falak emelkednek a két nagyhatalom között. Az új viszonyrendszer előrevetiti a kétpólusú világ rezurrekcióját, amelyhez a legtöbb ország kénytelen lesz alkalmazkodni: azaz oldalt kell majd választani – olvasható az Asia Times elemzésében, amelynek szerzői levezetik, miként jutottak mélypontra a közelmúltban még kölcsönösen gyümölcsözőnek bizonyult amerikai-kínai kapcsolatok, és kifejtik azt is, szerintük mi várható a bipoláris közeljövőben.

Miután Hszi Csin-ping kínai elnök korábban már figyelmeztette Joe Bident, hogy „ne játsszon a tűzzel”, előre látható volt, hogy Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke tajvani útjával határozott választ vált ki Kínából.

Így is történt: az Egyesült Államok harmadik legrangosabb közjogi méltóságának látogatása után a kínai hadsereg napokig tartó szimulált támadást hajtott végre Tajvan ellen, majd további kombinált hadgyakorlatokat jelentettek be.

Emellett elálltak a klímaváltozásról és a katonai kérdésekről zajló kulcsfontosságú párbeszédtől is – írja az Asia Times, hozzáfűzve: ha Pelosi nem ejti meg tajvani útját, meglehet, a Biden-kormányzatnak a kongresszus mindkét pártja részéről erős reakcióval kellett volna szembenéznie, amiért nem állt ki a sziget mellett a kínai fenyegetéssel szemben – vagy akár az ujgur többségű Hszincsiang tartománnyal kapcsolatos és a tibeti emberi jogi kérdésekben, Hongkongról nem is beszélve.

A szerzők, ManMohan S Sodhi, a City, Londoni Egyetem ellátási lánc menedzsment professzora, valamint Christopher S Tang, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem ellátási lánc menedzsment professzora veretes cikkben foglalják össze az Asia Times hasábjain, miként jutottak mélypontra az ötven éve kedvező ösvényre térített amerikai-kínai kapcsolatok.

Mint felidézik, az USA az 1927 és 1950 között zajlott kínai polgárháborúban és a második világháborúban is a Kuomintang-rendszert, azaz a Kínai Nacionalista Párt (KMT) vezette Kínai Köztársaságot támogatta Mao Ce-tung kommunista pártja ellenében. Miután Mao kommunistái átvették a hatalmat a kontinensen és a Kuomintang Tajvanra menekült 1949-ben, Washington továbbra is a száműzött rezsimet ismerte el Kína legitim kormányaként, megakadályozva a Kínai Népköztársaságot (KNK) abban, hogy csatlakozzon az ENSZ-hez.

Mao Ce-Tung kínai elnök és Richard Nixon amerikai elnök a Nixon-Mao Ce-Tung találkozón 1972. február 22-én (Fotó: MTI/UPI)

Mindez 1972-ben, Nixon elnök Kínában tett történelmi, Henry Kissinger titkos diplomáciai küldetésével elősegített látogatása után (a szovjetek elszigetelésére irányuló lépésként) megváltozott. Washington a sanghaji kommünikében elismerte az „egy Kína” politikáját, illetve azt, hogy Tajvan Kína része, amelynek egyetlen kormánya a KNK. Ígérete tettek arra is, hogy nem hagynak a szigeten fegyveres erőt és katonai eszközt.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Asia Times: Kína átlépi a Rubicont – Már zajlik a tajvani hatalomátvétel

A látványos katonai erődemonstráció, illetve a sziget blokádja már élesben megy, Peking az „egy Kína” elvének szellemében, a sziget „kiéheztetésével” voltaképpen már megkezdte Tajvannak a nagyhatalommal való újraegyesítését.

Amerika pusztán informálissá hangolta át tajvani kapcsolatait, miközben a békés rendezés mellett lándzsát törve voltaképpen lenyomta a szárazföldi hatalom torkán a „szakadár tartomány” különállását. Ez megnyitotta a kapukat az amerikai-kínai kereskedelem előtt, véget vetve az 1940-es évek óta érvényben lévő amerikai embargónak.

A gazdasági kapcsolatok az 1980-as években, Mao későbbi utódja, Teng Hsziao-ping idején megerősödtek, kölcsönösen gyümölcsözővé téve az együttműködést: miközben a kínai gazdaság növekedésnek indult, az USA alacsonyabb fogyasztói árakkal és erősebb tőzsdével büszkélkedhetett. A nyugati gyártók kiszervezték a munkát kínai cégeknek, vagy saját maguk hoztak létre üzemeket. Előnyükre vált az olcsóbb termelés, és – a kiszervezők esetében – az, hogy nem kellett saját gyárakat üzemeltetniük, és nem kellett foglalkozniuk a munkaügyi kérdésekkel. A kínaiak pedig óriási gyártási kapacitásra tettek szert.

Ahogy a kínai középosztály egyre gazdagabbá vált, az ország az amerikai cégek, például az Apple és a GM egyik fő célpiacává vált. A kínai hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy mindez helyi partnercégeken a technológia átadásával, az ország termelési know-how-jának gyarapítása érdekében történjék.

Detektált kínai fenyegetés

Kína és az Egyesült Államok együtt a világ GDP-növekedésének több mint felét könyvelhette el 1980 és 2020 között. Az USA GDP-je közel az ötszörösére, 4,4 billió dollárról 20,9 billió dollárra nőtt mai értékén kifejezve, míg Kínáé 310 milliárd dollárról 14,7 billió dollárra emelkedett.

Kínáé jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, bár a vásárlóerőt is figyelembe véve – az IMF, a Világbank és a CIA adatai szerint is – valójában a legnagyobb. Az egy főre jutó jövedelem tekintetében az USA még mindig jóval előrébb jár, bár Kína már a fejlett országok közé tartozik, miután a gazdasági nyitás után 800 millió állampolgára emelkedett ki a szegénységből. Washingtont persze egyre jobban aggasztja Kína gyorsabb gazdasági növekedése, valamint az a tény, hogy az USA sokkal többet vásárol riválisától, mint fordítva. Ez okozta az amerikai hazai gyártás nagymértékű visszaesését, amely egyebek között megágyazott Donald Trump 2016-os választási győzelmének.

A rivalizálás kiterjedt más területekre is, ami a szerzők szerint elsősorban abból fakad, hogy Kína egyértelműen vezető szerepre törekszik a világ szinpadán.  

Mindkét nemzet atomhatalom, bár Kína csak 350 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, míg Amerika 5500-zal. Kínának nagyobb haditengerészete van,  360 hadihajóval, szemben az USA 297 hadihajójával, bár a kínaiak többnyire kisebbek, ráadásul csupán három repülőgép-hordozójuk van, szemben az amerikaiak tizenegy anyahajójával. A két ország között eközben már az űrverseny is beindult, mindkettőjük célja, hogy űrhajósokat juttassanak a Holdra és létrehozzák az első holdbázist. Mindennek folyományaként

az amerikai dominancia jövője több fronton is kérdéssé vált, miközben Hszi Csin-ping elnök belföldön és a nemzetközi térben is jóval nyíltabb politikát folytatott, mint Mao óta bármelyik kínai vezető 

– hangsúlyozza az Asia Times.

A cikk szerzői szerint az Egyesült Államok fokozatosan ellenségesebbé vált: ennek első jelei 2016-ban mutatkoztak, amikor Barack Obama Kínától elfordulva inkább más ázsiai országokkal való kapcsolatépítésre helyezte a hangsúlyt. Ezt az irányt vitte tovább Donald Trump Kína-ellenes retorikájával, majd Peking „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára” elrendelt válaszlépéseivel. A Trump-adminisztráció 2018-ban extra vámokat vetett ki a kínai importárura, 2020-ban pedig korlátozta Kína hozzáférését a különböző chipgyártási technológiákhoz, amire a kínaiak, nem meglepő módon, ellenintézkedésekkel reagáltak.

Amikor Biden elnök 2021-ben hivatalba lépett, egyre hangsúlyosabbá váltak a hszincsiangi emberi jogi kérdésekkel és a Tajvant fenyegető veszélyekkel kapcsolatos, régóta lappangó panaszok.

Bidenék emellett olyan szankciókat vezettek be egyes kínai vállalatokkal szemben, amilyenekre a Mao-korszak kereskedelmi embargója óta nem akadt példa.

Biden a kényszermunkára hivatkozva az idén a Hszincsiang régióból származó, számos nyugati vállalat árubeszerzését érintő importot is betiltotta. Erre Kína állítólag az ország más részeire helyezte át a munkásokat, így biztosítva a kereskedés folytatását a nyugati vállalatokkal.

Kétpólusú világ: újra töltve 

Az elmúlt néhány évben a világ a kereskedelmi zavarok egyre súlyosbodó sorozatát éli meg – az USA és Kína közötti kereskedelmi háborút, az ellátási láncnak első körben a pandémiával fellépő zavarait, az ukrajnai háborút és következményeit: a szankciópárbajokat és az exportkorlátozó intézkedéseket.

Miután Kína „zéró covid”  stratégiájával hozzájárult a termékhiányhoz, a Biden-adminisztráció felszólított a riválisától való függőség visszaszorítására. Ennek megfelelően az amerikai cégek átalakították ellátási láncaikat: júniusban az Apple Kínából Vietnamba helyezte át az iPad-gyártás egy részét, miközben a cég beszállítói, a Foxconn és a Pegatron azt fontolgatják, hogy Kínából Mexikóba helyezik át az észak-amerikai piacra szánt iPhone-ok gyártását, kihasználva az alacsonyabb munkaerőköltségeket és az USA és Mexikó közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

Mindezek együttes hatása megkérdőjelezte a globalizált gazdaság vízióját. Két globális blokk van újra kialakulóban, amelyet az új jövőképet sugalló, félreérthetetlen amerikai válaszok is alátámasztanak.

Ezzel összefüggésben a szerzők kiemelik egyebek között az egyre gyakrabban elhangzó „friend-shoring” kifejezést (baráti, elvi, értékalapú kereskedelmi-gazdasági-pénzügyi támogatás, amelynek záloga a maximális egymásba vetett bizalom), amelyet az újraformálódó kapcsolatok idején először Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter használt még áprilisban, kicsapva ezzel az asztalra a baráti és ellenséges országok világtérkép-tervezetét. Jól hangzó címke a szabadpiaci demokráciák és a kínai vagy orosz rezsimekhez igazodó országok között megosztott világra.

A globális kapcsolatrendszerek újra  formálását jelzi a Biden-kormányzatnak a júniusi G7-találkozón bejelentett, Partnerség a globális infrastruktúráért és beruházásokért elnevezésű kezdeményezése is. Az öt év alatt 600 milliárd dollárnyi beruhást előirányzó kezdeményezés valójában egyfajta nyitánya azon fejlődő országok elcsábításának, amelyek felé Kína már megkezdte az udvarlást az Egy övezet, egy út elnevezésű hasonló kezdeményezése keretében.

Napokkal korábban pedig Kína adott otthont a Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Dél-Afrikát is tömörítő BRICS-országok éves csúcstalálkozójának, amelyen 13 további ország – köztük Irán, Thaiföld, Malajzia, Indonézia, Argentína és Kazahsztán – vezetőit is fogadták. Hszi elnök a csúcson a többoldalú együttműködésen alapuló „globális biztonsági közösség” kiépítését szorgalmazta,  Irán és Argentína pedig azóta kérelmezte csatlakozását a blokkhoz.

A bipoláris világ képe már a létfontosságú alkatrészek és nyersanyagok terén is megmutatkozik.

Nanochipekben az USA vezeti a „chip 4″ paktumot Japánnal, Tajvannal és esetleg Dél-Koreával a következő generációs technológiák és gyártási kapacitás fejlesztése érdekében. Kína 2020 és 2025 között azonban 1,4 billió dollárt fektet be annak érdekében, hogy önellátóvá váljon a technológiában.

Joe Biden amerikai elnök sajtótájákoztatón a Fehér Ház előtt 2022. augusztus 9-én, mielőtt aláírta a félvezetők gyártási beruházását célzó nagyszabású törvényjavaslatot, mindenekelőtt a Kínával szembeni verseny felgyorsítása érdekében. A sors fintora, hogy az USA-ban kifejlesztett chipeket Ázsiában gyártják. A Chips and Science Act 52,7 milliárd dollár szövetségi támogatást biztosít az amerikai félvezetőiparnak (Fotó: EPA/JIM LO SCALZO)

Egy másik égető kérdés az elektromos járművek lítium akkumulátorainak gyártásához szükséges nyersanyagé, a kobalté. A világ készleteinek 70 százalékát a Kongói Demokratikus Köztársaságban  (KDK) termelik ki, Kína ezért az afrikai ország politikájában is érvényesítette befolyását, illetve sikeresen lobbizott a bányászrégiók felett diszponáló politikusoknál.

Ennek eredményeként 2020-ra a KDK 19 kobalttermelő bányája közül 15-nek már kínai cégek voltak a tulajdonosai vagy részvényesei. Ám miközben Kína kobaltkészleteket halmoz fel, az USA alternatívákat keres. A GM fejleszti az Ultium akkumulátorcelláját, amely 70 százalékkal kevesebb kobaltot igényel, mint a mai akkumulátorok, míg az Oak Ridge National Laboratory már teljesen kobaltmentes eszköz fejlesztésén dolgozik.

Nem kell félni, nem fog fájni? 

Mivel az USA és Kína kapcsolatait az 1972-es hídépítés után 2022-re a falak építése jellemzi, az országok egyre inkább kénytelenek lesznek besorolni valamelyik nagyhatalom mögé, a vállalatoknak pedig ehhez igazodva kell tervezniük – vélik a szerzők. Sodhi és Tang úgy látja, azoknak a cégeknek, amelyek mindkét blokkban kereskedni kívánnak, „divizionálódniuk” kell, azaz párhuzamos működtetésben kell gondolkodniuk.

A kínai fogyasztókat kiszolgálni kívánó amerikai vállalatoknak ugyanakkor továbbra is Kínában vagy a blokk más országaiban kell majd gyártaniuk, míg a kínai vállalatoknak fordítva kell majd ugyanezt tenniük. A cikk szerzői felhívják a figyelmet arra is, hogy a világszerte terjeszkedő kínai vállalatok az Egyesült Államokban is gyors tempóban vásárolnak fel mezőgazdasági területeket és agrárvállalatokat.

Bár az új ellátási láncok szinte biztosan növelni fogják a nyugati fogyasztók költségeit és visszafogják Kína növekedését, ennek előnyei is lesznek. Az ellátási láncok ellenállóbbak lesznek a jövőbeni válságokkal szemben, és átláthatóbbak is, míg a szállítás (és a kínai szénre való támaszkodás) csökkenésével a szén-dioxid-kibocsátás is mérséklődhet. Mindez hozzájárulhat az ENSZ környezeti és társadalmi fenntarthatóságra vonatkozó fenntartható fejlődési céljainak eléréséhez – írják.

A cikkírók szerint a kobalt és a nanochipek példája azt is mutatja, hogy az USA és Kína közötti versengés hogyan ösztönzi az innovációt. Úgy vélik, a globális kereskedelem az új globális rendszerben is növekedni fog, mivel az országok függnek egymástól, még akkor is, ha a kereskedelmi kapcsolatok változnak.

„Az egyensúly megtalálása minden bizonnyal időbe telik majd. A Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak évekbe telt, mire rájöttek, hogyan tudnak egymás mellett létezni anélkül, hogy közvetlen katonai konfliktusba keverednének. Mindenesetre azok a vállalkozások fognak boldogulni ebben az új környezetben, amelyek egy megosztott világra terveznek, megosztott ellátási láncokkal”

– vélekednek az Asia Times szerzői. Megjegyzik, szerintük a tajvani válság valószínűleg nem vezet közvetlen katonai konfliktushoz, inkább egy olyan tendenciát erősít meg, amely már legalább egy évtizede egyre nagyobb lendületet vesz.