Létrehozva: 2023.01.06.

Zelenszkij offshore ügyeivel foglalkozott a német sajtó

Sok minden van a háttérben.

Az ukrán elnököt érintő offshore számlákról írt riportot a Die Welt, amelyet a Tűzfalcsoport szemlézett. A cikk kitér a háború előtti időszakra, melyben azt firtatták, mennyi információja lehetett Zelenszkijnek a várható történénésekről.

A cikkben taglalt történet egészen 2021 nyaráig megy vissza, amikor az ukrán parlament egy új törvénytervezetet tárgyalt, mely szerint nyilvántartásba vennék az oligarchákat, például vagyonuk, befolyásuk szempontjából, megtiltanák nekik a politikai pártok finanszírozását, megvizsgálnák, van-e monopolhelyzetük az általuk uralt piacon. Az érintettek eltérően reagáltak: Ihor Kolomojszkij együttműködőnek tűnt, Petro Porosenko kénytelen volt eladni három tévécsatornáját, s arról panaszkodott, hogy az új, elfogadott törvény csak azt a célt szolgálja, hogy a hatalom ellenőrizhesse a médiát. A legvagyonosabb ukrán, Rinat Ahmetov pedig úgy kommentálta, hogy ő nem oligarcha, hanem befektető – olvasható a Tűzfalcsoport szemléjében.

Anka Feldhusen kijevi német nagykövet bátor első lépésről beszélt, és szimbolikusnak nevezte az új törvényt. Feldhusen szerint ugyanakkor fontosabb lett volna az igazságszolgáltatás reformjának befejezése és a korrupcióellenes hatóságok megerősítése. Hosszú távon a meglévő intézményeknek több hatáskört kellett volna adni, több támogatást kellett volna kapniuk az oligarchák elleni küzdelemben – kommentált a kijevi német nagykövet.

Ruszlan Rjaboschapka, a Zelenszkij által menesztett főügyész az elmondása szerint azon tűnődött, vajon a törvény a polgárok javát szolgálja-e. Mert ha az oligarcháknak át kell adniuk az ellopott vagyonukat az államnak, akkor itt csakis az elnökről van szó, pontosabban a hatalmának kiterjesztéséről – vélekedett a főügyész.

A Die Welt felidézi azt is, hogy a Panama-iratok elnevezésű botrányos ügy kapcsán Zelenszkij neve is felmerült. 

Egy film is készül a botrányokkal kapcsolatban, melynek bemutatója azért maradt el a meghirdetett időpontban az Ukrainska Pravda szerint, mert az SZBU (Ukrajna hazai hírszerző szolgálata) egyik ügynöke megakadályozza azt. 

 

Zelenszkij offshore számlái 

Az már 2019-ben kiderült, hogy Zelenszkij offshore számlákat vezetett Cipruson, több üzlettársával egyetemben – olvasható a Tűzfalcsoport szemléjében.

Az ügyletben óriási összegek szerepelnek, többek között egy negyvenmillió dolláros támogatás Kolomojszkij egyik bankjától vagy egy 7,5 millió dollár értékű londoni belvárosi ingatlan.

Az elnökválasztás előtt azonban Zelenszkij átadta részvényeit annak a Szergej Shefirnek, aki ellen később merényletet kíséreltek meg. A Die Welt több kérdést is feltesz az ügyletek kapcsán. Számukra nem egyértelmű a pénzmozgások célja, s így felmerül a kérdés, hogy Zelenszkij az adózást akarta-e így elkerülni vagy Kolomojszkij akarta-e tisztára mosni a pénzeit.

Zelenszkij vehemensen tagadta a pénzmosás vádját, az ukrán adóhatóság pedig bejelentette, hogy kivizsgálta Zelenszkij ügyleteit, de nem talált semmi illegálisat. 

Az ukrán elnök kapcsán a háború kérdése is szóba került, a Die Welt azt találgatja, mennyi információval rendelkezhetett korábban Volodomir Zelenszkij.

Felidéztek egy esetet, amikor 2021 novemberében azt tudakolták Zelenszkijtől, hogy szerinte mekkora a valószínűsége egy nagy háborúnak Oroszországgal. – Szerintem már nyolc éve háborús állapotban élünk. Minden nap kapunk információkat, többek között a partnerországok minket támogató szolgálataitól is – válaszolta akkor Zelenszkij, majd így folytatta: – Még egy hangfelvételünk is van arról, hogy ukránok és oroszok beszélnek Rinat Akhmetov részvételéről egy ukrajnai államcsínyben. 

– Most csak annyit mondhatok, hogy nem vagyok Janukovics. Nem áll szándékomban elmenekülni – fogalmazott Zelenszkij 2021 novemberében.

A teljes cikk Zelenszkij elnök titkos ügyletei címmel a Tűzfalcsoport oldalán olvasható. 

Joe Biden amerikai elnök fia, Hunter Biden is érintett volt az ukrán gabonaexportban, a New York Post egy 2018-as dokumentumban talált rá egy Hunter Biden által is aláírt ukrán–kínai gabonaexport-szándéknyilatkozatra – írta korábban a Mandiner.hu.

Az ukrán energetikai cégben korábban vezető szerepet vállaló Hunter Biden korábban elhagyott egy laptopot, amiről jó ideje különböző dokumentumok kerülnek nyilvánosságra. A Burisma ukrán energiaipari cég New York Post által közölt igazgatótanácsi döntése 2018 júliusából származik. A dokumentum alapján a Burisma kifejezte szándékát, hogy gabonát exportáljon Ukrajnából Kínába, a kínai–ukrajnai Selyemút projekt részeként.

Az ukrán cég felhatalmazta tanácsadójukat, Vagyim Pozsarszkijt, hogy a projekt ügyében képviselje a Burismát minden potenciális kínai partner előtt.

A dokumentumot aláírta Hunter Biden is, ahogy a korábbi CIA-hivatalnokból Burisma-igazgatótanácsi taggá vált Joseph Cofer Black is.   

Arra, hogy a burismás kínai–ukrán gabonabiznisz létrejött-e, a lapnak nincsenek információi. A New York Post azonban felhívja a figyelmet arra, hogy Joe Biden kormányzata az ukrajnai háború kapcsán azzal vádolta Kínát, hogy felhalmozza a gabonakészleteit, miközben a világot élelmiszerválság fenyegeti.

Egyéb dokumentumok arra is utalnak, hogy Pozsarszkij megköszönte Hunter Bidennek, hogy apjával, Joe Bidennel össze tudott hozni neki egy találkozót, amivel a veterán amerikai politikus ukrajnai, orosz és kazah üzletemberekkel tudott megismerkedni. A Fehér Ház korábban tagadta a találkozót, de végül újabb dokumentumok és megszólalások bizonyították, hogy Joe Biden megjelent az eseményen. További dokumentumok pedig azt mutatják, hogy Joe Biden a fia legalább tucatnyi üzleti partnerével találkozott – közöttük  kínaiakkal is. 

Hunter Biden egyébként 2019 áprilisában mondott le a Burismában betöltött pozíciójáról, apja elnökjelölti ambícióira hivatkozva – olvasható a Mandiner.hu cikkében.

A Szovjetunió szétesését és Ukrajna függetlenné válását követően a világ összes nagy agrárcége mindent elkövetett azért, hogy rátegye a kezét a rendkívül értékes ukrajnai földterületekre. Természetesen ezt az ukrán politikusok próbálták megakadályozni, hazai kézben akarták látni a földeket. 2021. július 1-től aztán fordulat történt, Volodimir Zelenszkij engedett az IMF-en keresztüli nyugati – elsősorban amerikai – nyomásnak, és engedélyezte a külföldi vásárlók tulajdonszerzését. Nem meglepő: a korábban mindent megígérő nagy amerikai mezőgazdasági cégek és ukrán segítőik néhány hónap alatt felvásárolták az ukrán föld egyharmadát. A kedvező hitelekre és népszavazásokra vonatkozó ígéretekből semmi nem lett, a mostani háborús inflációban pedig az extraprofitot az amerikai nagy cégek teszik zsebre, miközben Ukrajnát teljesen kisemmizik – olvasható az Origó cikkében.

Furcsa egybeesések

Pár nappal ezelőtt látott napvilágot, hogy Ukrajna termőterületeinek nagyjából az egyharmadát már amerikai multicégek birtokolják. Mindez pedig alapvetően megmagyarázza azt is, miért támogatja fegyverekkel az ukránokat az Egyesült Államok.

A külföldiek ukrajnai földszerzése az ország 1991-es függetlenné válása óta napirenden volt, de csak Volodimir Zelenszkij 2019-es hatalomra kerülése után gyorsult fel.

Érdekes, hogy még 2001-ben egy tizenhárom éves külföldiekre vonatkozó földeladási moratóriumot vezettek be az országban, majd pedig pont 2014-ben robbant ki az úgynevezett második majdan – jegyzi meg az Origó.

Az utóbbi eredménye lett Viktor Janukovics eltávolítása a hatalomból, és így került hatalomra Porosenko. Az utóbbi elnök már lényegesen barátságosabb volt az amerikaiakkal, mint elődje, a Krím és Donbász egy részének az elvesztését követően pedig kényszerpályára került.

Már 2018-ban a földprivatizáció mellett lobbiztak az amerikaiak 

Még ennél is érdekesebb, hogy a The Ukraine Business Journal című gazdasági lap egyik 2018-as száma 64 oldalt szentelt annak, hogy bemutassa a külföldiek lehetőségeit az ukrán agráriumban. A terjedelmes magazinban többek között olyan állítások szerepelnek, hogy Ukrajna akár nyolcszázmillió ember ellátására is alkalmas lehet, ha a megfelelő befektetések megtörténnek az agrárszektorban. Nem meglepő módon a magazin első oldalain a cikkek szerzői arról értekeznek, hogy a sikeres ukrajnai mezőgazdasági átalakítások kapcsán szükséges a korábban már tárgyalt földszerzési moratórium feloldása és a külföldi tőke beengedése. A magazin nem meglepő módon angolul jelent meg. A kiadványban az is olvasható, hogy az ukrán kisebb gazdaságokon csak az amerikai nagybankok (JP Morgan és a CitiBank) hitelkonstrukciói segíthetnek.

Azt jósolták akkor az elemzők, hogy ha a földmoratórium nem lesz feloldva, akkor 2020-ra az ukrán gazdaság összeomlik külföldi segítség nélkül.

A kiadványban emellett a nyugati szakértők arra is javaslatot tettek, milyen módon kell felépülnie egy sikeres mezőgazdasági cégnek.

Hol maradt a népszavazás?

Egy Soros György érdekkörébe tartozó think-tank szervezet, az Atlantic Council oldalán még 2021. március 4-én az ukrán agrárminiszter, Roman Lescsenko hosszú cikkében arról értekezett, hogy a földprivatizációnak milyen előnyei lesznek az országra nézve.

Természetesen arról nem ejtett szót, hogy milyen veszélyeket rejt az ukrán földek külföldi kézre játszása, sőt azt állította, hogy mindenki jól fog járni a földek eladásával. Sőt, még azt is leírta, hogy a földreform az egyszerű ukránok felemelkedését segíti majd, nem pedig az ország milliárdosait, valamint Ukrajna fogja táplálni az egész világot a sikeres reformot követően.

Azóta az idő világosan bebizonyította, hogy a miniszter irománya csupán azt a célt szolgálta, hogy ideológiailag megalapozza azt, hogy Ukrajna földterületei amerikai kézbe kerüljenek. 

Az agrárminiszter egyébként többször ígéretet tett arra, hogy népszavazást is tartanak majd az új földtörvényről, de ez eddig nem történt meg. Ráadásul a mostani háborús állapotok miatt nem is várható, hogy bármilyen népszavazás legyen Ukrajnában, ahol egyébként szinte az összes ellenzéki pártot betiltották – magyarázza az Origó.

A segítségnek ára lett 

Mostanra egyes források szerint a multinacionális óriásvállalatok – és a mögöttük álló befektetők, alapok – a szántóföldterületek 28 százalékával rendelkeznek, de a visszafogottabbak is több millió hektárról írnak. Az ukrán földek külföldiek kezére való átjátszását az amerikai külügyminisztérium, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank sürgette. Az ukránok sokáig ellenálltak, de Zelenszkij alatt már nem.

ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij
(Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Soros György hét éve ezt mondta Ukrajnáról:

Készen állok. Vannak konkrét befektetési elképzelések, például a mezőgazdaságban és az infrastrukturális projektekben. Beletennék egymilliárd dollárt. Ennek profitot kell termelnie. Az alapítványom hasznot húzna ebből.

Ezt követően pedig az amerikai tőzsdespekulánshoz közel álló álcivil szervezetek komoly médiakampányt indítottak annak érdekében, hogy mielőbb sor kerüljön a földszerzési moratórium feloldására Ukrajnában. A nyomásgyakorlás pedig sikerrel járt, mivel 2021. július 1-től megnyílt az út a külföldiek előtt az ukrán földpiacon.

Természetesen a korábbi ígéretekből nem lett semmi, az ukrán kisgazdák, ahogyan az ukrán kisember sem kapott semmilyen segítséget az amerikai multinacionális vállalatoktól és nagybankoktól – teszi hozzá az Origó.

Amerikaiak nyerészkednek Ukrajnán

– Míg az elmúlt évtizedekben az arany vagy épp a kőolaj miatt keltek csatára egymással a nagyhatalmak, a jövőben az olyan alapvető szükségletek állnak majd a konfliktusok középpontjában, mint a víz vagy a termőföld – mondta a Magyar Nemzetnek Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője. A szakember szerint a globális felmelegedés, az éghajlatváltozás miatt egyre fontosabb kincs lesz a jó minőségű termőterület. S hogy miért épp a több ezer kilométerre lévő ukrán termőterület érdekli az amerikai cégeket? Az úgynevezett csernozjom vagy feketeföld a világ legértékesebbike, ára lassan az aranyéval vetekszik. A történelem során sokan szerették volna rátenni a kezüket, s most úgy tűnik, hogy az amerikaiak lesznek a befutók. A már említett tranzakcióknak köszönhetően a tengerentúli óriásvállalatok hosszú időre bebetonozhatják ukrán érdekeltségeiket a termelésben, a feldolgozásban és az exportban is, amivel óriási profitra tehetnek szert.

 

origo.hu

Elfogadta Brüsszel az őrült háborús tervet, most minden megváltozik

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

mandiner.hu

Kabaré: Magyar Péter egy sima rádiót nézhetett internetblokkolónak

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

mandiner.hu

Nagy László a Mandinernek: legalább a fél csapatot ki kellene cserélni Újpesten

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból