Létrehozva: 2023.04.24.

A magyarok többsége szerint valós az atomháború kockázata

A magyarok többsége (54 százalék) valós veszélynek érzi, hogy az orosz-ukrán háborúból akár világháború is lehet – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Szintén többségben vannak azok, akik szerint a háború folytatása során az egyik fél akár atomfegyvert is bevethet (55 százalék). Az ellenzékiek 39 százaléka tartja reális veszélynek a háború világméretűvé válását, 41 százalékuk pedig a nukleáris fegyverek bevetését.

Több mint egy évvel ezelőtt az orosz-ukrán háború kitörésekor sokan gondolták úgy, hogy a háború hamar véget fog érni. Azóta azonban szinte csak olyan lépések történtek, amelyek a háború eszkalálását szolgálják. Oroszország részleges mozgósítást rendelt el, az Európai Unió pedig már nemcsak gazdasági szankciókat vet ki, de egyre több halálos fegyvert szállít a háborús övezetbe. Mára világossá vált, hogy a háborút egyik fél sem tudja megnyerni. Fontos kérdés ezért, hogy a magyarok hogyan ítélik meg ebben a helyzetben a háború folytatásának harctéri következményeit.

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a magyar választók abszolút többsége (54 százalék) valós veszélynek érzi, hogy a szomszédban dúló regionális konfliktus világméretűvé válik. Ezzel szemben az optimisták táborába a szavazók 42 százaléka tartozik. A kormánypártiak háromnegyede (72 százalék) érzi úgy, hogy az orosz-ukrán háború folytatásával egy újabb világháború kitörését kockáztatjuk, negyedük (25 százalék) bizakodó, és nem tartja ezt valós veszélynek. Az ellenzéki szavazók több mint harmada (39 százalék) szintén valósnak tartja a világháború kockázatát, többségük (59 százalék) azonban nem tartja elképzelhetőnek a háború ilyen mértékű eszkalációját.

Mivel Oroszország és több, fegyvert szállító nyugati ország is atomhatalomnak számít, és már szegényített urán tartalmú fegyverek is megjelentek a háborús övezetben, szintén fontos kérdés az atomfegyverek bevethetősége. A magyarok többsége (55 százalék) vélekedik úgy, hogy az orosz-ukrán háború folytatásában fennáll az atomfegyverek használatának veszélye, s ezzel szemben 41 százalék nem tartja valósnak ennek kockázatát.

Azok, akik reális veszélynek látják az orosz-ukrán háború világháborúvá szélesedését, jóval nagyobb arányban (81 százalék) tartanak az atomfegyverek bevetésétől, s csak 16 százalékuk tart egy atomfegyverek nélküli világháborútól. Azok körében, akik nem tartanak a világméretű konfliktustól, többnyire (77 százalék) nem tartanak a nukleáris fegyverek pusztításától sem, ugyanakkor 21 százalékuk a világháború kockázata nélkül is elképzelhetőnek tartja az atomfegyverek bevetését a helyi konfliktusban.

A békepárti kormányfő munkájával egyetértő szavazók közel háromnegyede (70 százalék) tartja reális veszélynek az atomfegyverek bevetését, míg negyedük (28 százalék) bízik abban, hogy ez nem valós veszély. Az ellenzéki szavazók azonban ennél is megosztottabbak ebben a kérdésben, hiszen 41 százalékuk szintént tart a nukleáris fegyverek bevetésétől, s 55 százalékuk gondolja úgy, hogy nem fog atomháborúvá alakulni az ukrajnai konfliktus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson