Ezért mutogatnak Brüsszelben álszent módon ránk

Az európai politikai élettel éppen harminc éve kezdett közelebbről megismerkedni Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője, akivel a Magyar Hírlap arról beszélgetett, hogyan és miért alakult át az Európai Unió egyik jelentős intézménye, milyen valódi okai vannak a Magyarország ellen indított támadásoknak, és a Fidesz távozása óta a néppárti frakcióban egyedüli magyarként kikkel tud együttműködni. 

Hölvényi György egyedül képviseli a magyarokat a néppárti frakcióban, de mégsem magányos

Fotó: MH-archív/Papajcsik Péter

– Emlékszik még, milyen témák foglalkoztatták a kilencvenes években az európai politikai életet meghatározó parlamentet?

– KDNP-alapító lehettem 1989-ben, és innen egyenes út vezetett ebbe az irányba, hiszen a párt európai kötődései egykor erősek voltak, amelyeket négy évtized után helyre kellett állítani. Így lettem ösztöndíjas, szinte beestem az akkori Európai Parlamentbe, ahol a témák sokban hasonlítottak a ma felmerülőkhöz.

Az Európai Parlamentben a gyakorlatias megközelítés helyett egyre több az ideológiai alapú téma 

Fotó: Facebook/Hölvényi

– Már akkor is ilyen jelentős volt a genderkérdés?

– Nem erre gondoltam, hanem a mezőgazdaságra, a vidékfejlesztés ügyére, amelyen belül a felzárkóztatási politika is kiemelten szerepelt. A kilencvenes években persze még nem Közép- és Kelet-Európa, hanem a leszakadt portugál és spanyol régiók szerepeltek a fókuszban. Azoknak a térségeknek az elmaradottsága akkoriban sokkal nagyobb volt, mint ma a magyar vidék és az európai átlag közötti különbség. Olyan, hogy gendertéma, egyszerűen nem létezett. Emlékezetem szerint az ideológiai alapú témákból sokkal kevesebb volt, a szerződésekhez jobban ragaszkodó megközelítés szerint működött az unió.

A nemzeti hatáskört a baloldal emberjogi köntössel igyekszik megkerülni

– Mikor vette észre, hogy ez változóban van, és az ideológiai kérdések kerülnek túlsúlyba?

– Ezek a kérdések az Európai Parlamentben később mindig a kampányok közeledtével váltak, válnak még hangsúlyosabbá. Az úgynevezett lopakodó jogalkotással, amely az európai szerződések által le nem fedett területeken jelenik meg, mint amilyen az oktatás ügye is, a nemzeti hatásköröket akarják rendszeresen túllépni. Ezt úgy teszik, hogy a nemzeti hatáskörbe tartozó témákat emberjogi köntösbe öltöztetik, hiszen az emberjogi kérdés már egyetemes és nem nemzeti ügy. Ilyen kérdések vetődnek fel a családdal, a szociális ügyekkel, az oktatással kapcsolatosan. Ezek nagyon fontos területek, amelyekbe ugyanakkor nincs beleszólása az Európai Uniónak, viszont a témák ideológiától túlfűtött erőltetése egyre inkább a baloldali identitás része. És sajnos azt is el kell mondani, hogy egy európai átlagpolgár, aki mélységében nem foglalkozik az összefüggésekkel, el is hiheti, hogy jó, hogy az unió az oktatás ügyeivel is foglalkozik. Egy átlagpolgár az uniós és a nemzeti hatáskörök kérdésével nincs tisztában, márpedig az oktatás nem véletlenül tartozik nemzeti hatáskörbe, hiszen mindenhol más hagyományok nyomán alakult ki. Ezeknek a túlterjeszkedéseknek a folyamatával szembesülünk jelenleg.

A nagy elődöket követve, Hölvényi György szerint Afrikával együtt kell újra gondolni az ottani országok támogatását

Fotó: MH

– Korábban, 2010 előtt az Európai Néppárt képviselőcsoportjának sajtótanácsosa volt, akkor már lehetett érzékelni, hogy a néppárt is ebbe az irányba tolódik?

– Ez a fajta ideológiai megközelítés ismeretlen volt. Hans-Gert Pöttering vagy Joseph Doll idején még csak a háttérben jelenhetett meg. Inkább egyfajta tehetetlenséget lehetett tapasztalni, amely az elmúlt évtizedek konszenzusos politikáját követően egyre nehezebb lett. Akkoriban a brit konzervatívokkal egy frakciót alkotott a néppárt. A britek 2009-ig egyfajta garanciát jelentettek, hogy ezeket a terjeszkedő jogalkotásokat a néppárt nem fogja támogatni. Ők ragaszkodtak a jogi környezethez, ez a racionális megközelítés pedig jó eszköz volt az álszociális, áljóemberkedés elhárítására. A baloldal ugyanakkor hagyományosan szeretett álszociális, áljóemberkedő színben feltűnni. A helyzetet jól érzékelteti az Afrikához fűződő viszony, amely a migráció és a menekültválság kapcsán jórészt lepleződött. A baloldal abból is csak ideológiai kérdést csinált, valós alternatívát nem tudott nyújtani.

Az alkotmányozás az ideológiai harc áldozata lett

– Azt meg lehet határozni, hogy a gyakorlatias gondolkodást mikor kezdte felváltani az ideológia által vezérelt működés?

– Pontos időpontot nehéz mondani. Az mindenképpen egy fontos elem volt, amikor 2004-ben egy nagyobb bővítés történt. Ezzel párhuzamosan zajlott az alkotmányozó munka, az úgynevezett konvent, amely során már érzékelhetővé vált egyfajta kulturális meggyengülés. Míg a közép-európaiak sokszor szó szerint a vérüket áldozták, hogy Európához közelebb kerüljenek, az a döntés született, hogy az alkotmányba ne kerüljenek bele a keresztény gyökerekre történő utalások. Ez nemcsak egy vallás- és keresztényellenes magatartás eredménye, hanem főleg francia hagyományokat követő kulturális okai voltak. Ennek ellenére nem Magyarország és Közép-Európa más államai, hanem elsősorban Franciaország és Hollandia akasztotta meg a folyamatot. Innentől a baloldal nagyon gyenge jogi alapokon álló, ideológiai megoldást erőltetett. Ez a nyomás egyre erősödött, amellyel szemben a néppárt már nem találta meg a hatékony ellenszert. A konvent utáni időszaknak a néppárt profilvesztése egy látványos része volt.

Gyurcsány Ferenc nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unióban, Brüsszelben is elbukott

– Ebben az időszakban történt az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése. Milyen volt itt annak a beszédnek a fogadtatása?

– Nagy fejtörést okozott, hogy mi legyen. De igazából nem kellett semmit sem tenni, mert az őszödi beszédben az a „szép”, hogy onnantól, hogy nyilvánosságra került, önálló életre kelt. A baloldal ugyan azóta is azt próbálja elhitetni, hogy ez már-már az őszinteség „himnusza” volt, de az embereket nem lehet hülyének nézni. Eljött az a pont, amikor Gyurcsány Ferenc csinálhatott, amit akart, átadhatta a kormányzást Bajnai Gordonnak, semmi nem segített. Végük volt. A Fidesz és a KDNP testvérpárti beágyazottsága nagyon erős volt, és ez az európai intézményekben is éreztette a hatását. Gyurcsányra addig Brüsszel a baloldal nagy reménységeként tekintett, hiszen már nem az öreg kommunista iskolából származott, egy új generáció tagjaként gondoltak rá, ám ezzel nagyon sokat veszített.

– Ez miben nyilvánult meg?

– Mindaddig nagyon védték a baloldalról, s bár a gazdasági helyzet miatt már különféle eljárásokat kellett volna indítani az ország ellen, ezt rendre megakadályozták olyan baloldali biztosok, akiknek már a nevükre sem emlékszik az ember. Hozzáteszem, a Fidesznek és a KDNP-nek akkor eszébe sem jutott, hogy ezért Brüsszelben országunknak járó forrásokat vonjanak meg, vagy megnehezítsék az azokhoz való hozzájutást, szemben azzal, amit most a baloldal tesz.

– Akik ma Orbán Viktor miniszterelnököt támadják, 2010-ben ünnepelték a megválasztását, a Fidesz EP-be küldött képviselőit. Mikor érezte azt, hogy valamiért kezd megváltozni a légkör?

– Szinte rögtön a megválasztása után. Nagyon hamar világossá vált, hogy Magyarország vezetése 2010 után olyan helyzetet akar teremteni, amelyben soha többet nem ismétlődhet meg az, ami 2002-ben megtörtént. Akkor egy nagyon komoly kormányzati teljesítményt követően a leszerepelt, erkölcsileg teljesen vállalhatatlan bolsevik és posztbolsevik elit visszakeveredett a hatalomba. Ezt, illetve ennek a következményeit az Európai Unióban soha nem értették meg, márpedig a 2002-es tapasztalatoknak a jogalkotásban és a politikai élet számos területén fontos következményei lettek. Ez pedig sokakban olyan ellenérzést váltott ki, amely indokolatlan volt, és nagyon nehezen lehetett elmagyarázni a politikai értelemben vett baráti körben is, hogy mi és miért történt. Ilyennek nevezhetjük az önkormányzatiságot érintő változtatásokat, a médiatörvényt, a bankokkal kapcsolatos döntéseket, amelyek gyakran az egyes tagállamok pénzintézeteit is érintették, így jelentős gazdasági érdekütközés is bekövetkezett. 

A jólét nem történelem- és emlékezetbarát

– KDNP-s képviselőként a néppártban egyedüli magyar képviselőként hogy tud együtt működni a képviselőtársaival?

– Azt a fajta nemzeti és európai érdekeket egyensúlyban tartó logikát, amelyet képviselni igyekszem, nyilvánosan egyre kevesebben vállalják. A helyi sajtó óriási nyomás alatt tarja a képviselőket. Ez persze csak részben indokolja a néppárt korábbi évtizedekhez képesti balra tolódását. Engem, megmondom őszintén, ennél még jobban zavar, hogy nagyon nehéz meghatározni a néppárt karakterét. Ezen a választások közeledtével mindenképpen változtatni kell. De itt többnyire konkrét ügyek vannak, nem végeláthatatlan ideológiai spekulációk zajlanak, és ezekben nagyon sokakkal egyet tudok érteni. Legalább 30-35 embert mondhatnék, aki a frakción belül más-más logika mentén, de kereszténydemokrata alapokon végzi a munkáját. Fontos kiemelni, hogy sok közöttük a fiatal, negyven alatti politikus. Kifejezetten reménykeltő velük dolgozni vagy vitatkozni.

– Robert Schumannak tulajdonítják azt a mondást, hogy Európa keresztény lesz, vagy nem lesz. Amikor ez a gondolat elhangzott, akkor súlya volt, ma ezt felidézve értenék még a képviselők, mire utalt?

– Azt a mondatot nagyon sokan nagyon sok mindenre használták. Aztán Európa nagy része egyszerűen elfelejtette. Úgy gondolja, hogy a jóléti társadalom nélkülözheti a keresztény etikát, az európai életet meghatározó értékrendet. Az elhalványuló hagyományos keresztény etikára épülő jóléti társadalom nem történelem- és emlékezetbarát. Az értékvesztésnek drámai mennyiségű tünetét érzékeljük Európa bármelyik részén.

Az Európai Parlament egyre jobban eltávolodik polgáraitól

– A magyar kormányt támadó politikusok között talál még olyat, akikkel érvekkel tud vitatkozni, és figyelnek a válaszaira?

– Igen.

– De a válaszon sokat kellett gondolkodnia...

– Igazából azon gondolkodom, hogy valójában tényleg mennyire érdekli őket a válasz. Ugyanis a párbeszéd helyett egyre gátlástalanabb ideológiai muszklizás folyik. Ez a parlamenti lehetőségek lealázása. A parlament egyre hangosabban és az európai polgároktól egyre jobban eltávolodva, egyre gyengébben szerepel. Az Európai Tanács inkább alkalmas a vitára, amelyről ugyan nem feltétlenül közvetlenül, de közvetetten sokat lehet hallani. Amikor Orbán Viktor véleményt nyilvánít és megszólal, annak mindig súlya van. És nem azért, mert egyetértenek vele vagy sem, hanem azért, mert ott konkrét felelősséggel rendelkező döntéshozók ülnek. Látni kell, hogy a parlament és a tanács között hatalmas színvonalbeli különbség van. Ám nem csupán színvonalbeli a különbség, hanem felelősségbeli is. Nagyon fontos lehetőségnek tartom a parlamentet mint döntéshozó, előkészítő fórumot, agorát, de amikor eltéveszti a szerepét, és azt gondolja, hogy mindenfajta kötelezettség és politikai felelősség nélkül deklarálhat bármit, akkor az lassan, de biztosan az intézmény lejáratásához vezet. Az teljesen világos, hogy ezt a folyamatot vissza kell fordítani, ezért nagyon nem mindegy, hogy jövőre a parlamenti választás miként fog zajlani, milyen eredménnyel zárul.

A korrupciós szégyen mára elmúlt Brüsszelben

– Érzékelni azt a parlamentben, hogy meghatározó tagjaik korrupciós botránya hatással volt a képviselőkre?

– Az biztos, hogy én annyi szerény szocialista képviselőt rég nem láttam, mint télen és kora tavasszal. Nem azért, mert mind érintettek voltak, hanem mert lehullott a lepel. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a szerénység mára elmúlt. Sőt, a baloldaliak egy moralizáló képet kezdtek kialakítani magukról, hogy a saját disznóságaikról eltereljék a figyelmet. De reményeink szerint ezzel azért az európai választókat nem tudják megtéveszteni.

– Lehet úgy értékelni, hogy a Magyarország elleni jelenlegi támadás lényegében kompenzáció?

– A támadás hevessége mindenképp. Megvannak a nevek, Eva Kaili, Raniero Panzieri – helyettük próbálnak bűnbakot keresni. Ennek érdekében egy kétharmados legitimációval rendelkező kormány karakteres, több elemében sok országban csak vágyott politikájára igyekeznek terelni a figyelmet.

– Az EP láthatóan nagyobb hatalomra törekszik az eddigi lehetőségeihez képest. Elképzelhetőnek tartja, hogy saját szerepét felértékelve, a nemzeti parlamentek fölé nőve egyfajta csúcsszervezetté váljon?

– Ezt lehetetlennek tartom. Az, hogy próbálkozás van, biztos, de ez vissza fog ütni. Amikor a karakteres vezetők helyett percpolitikusok vannak többségben, akik sem a hazájukért, sem Európáért nem vállalnak igazi felelősséget, akkor utat engednek egy ilyen parlamenti törekvésnek, hogy a saját felelősségüket áthárítsák. Hosszú távon azonban ez nagy bajt okozhat. Ezen is változtatni kell. De ez csak alulról, nemzeti választási keretek között valósulhat meg. Igazából évek óta azon gondolkodom több harcostárammal, barátommal együtt, hogy Európa jelenleg a kamaszkorát éli, és lázad a korábbi generáció ellen, ami ilyen értelemben akár lehetne egészséges is, vagy a végét járja? Európában gondolkodó, és érte tenni akaró politikusként nyilván az első lehetőségben bízom.