Létrehozva: 2023.06.15.

Így búcsúzott Olaszország Berlusconitól

"Csak egy elnök van!"

Végső búcsút vettek Silvio Berlusconitól a milánói dómban, a gyászszertartáson több mint kétezer politikus és rokon vett részt, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte. Olaszországban országos gyásznapot hirdettek szerdára és félárbócra engedték a nemzeti lobogókat. A székesegyházban és környékén rendkívüli biztonsági készültséget vezettek be.

Szerda délután fél háromra teljesen megtelt a milánói dóm. Családtagok, barátok, munkatársak és civilek is érkeztek a hétfőn elhunyt Silvio Berlusconi gyászszertartására. A volt olasz miniszterelnök búcsúztatásán több mint kétezer politikus vett részt.

Silvio Berlusconi koporsóját a Milánó közeli otthonából, Arcoréból rendőri felvezetéssel vitték a milánói dómba.

A koporsót szállító autót az út mellett állók megtapsolták, és ugyanilyen fogadtatásban részesítették a székesegyház előtti téren is, ahol ötvenezer ember várta. Az AC Milan szurkolói – mely klubnak sokáig tulajdonosa volt – „Köszönjük, elnök úr” felirattal búcsúztatták,

sokan pedig Hajrá Olaszország (Forza Irtalia) zászlókat lengettek.

A dómban is taps fogadta a néhai kormányfő és pártelnök koporsóját. A tévéközvetítésnek köszönhetően több millióan követhették élőben a szertartást, amelyet Mario Delpini milánói érsek vezetett. Akik nem tudtak bejutni a székesegyházba, két hatalmas kivetítőn követhették az eseményeket a Dóm téren.

Silvio Berlusconi egykori olasz miniszterelnök és médiavállalkozó koporsója a milánói dómban megtartott az állami temetésen, 2023. június 14-én. Berlusconi 86 éves korában, június 12-én hunyt el a milánói San Raffaele kórházban (Fotó: EPA/Paolo G./Quirinale Palota sajtóirodája).

A milánói székesegyházban az olasz állami delegációt Sergio Matterella államfő vezette, de jelen volt Giorgia Meloni kormányfő és a két miniszterelnök-helyettes, Matteo Salvini áés Antonio Tajani is. Megjelentek emellett az olasz ellenzéki pártok és parlamenti frakciók vezetői, a Hajrá Olaszország polgármesterei, a Milan és a Monza labdarúgócsapatának küldöttségei, valamint az olasz vállalkozói, kulturális, sport- és közélet képviselői.

A szertartás végén az emberek ismét hangos tapssal fogadták a dóm bejáratához érkező koporsót. A futballrajongók voltak a leghangosabbak, az AC Milan ultrái olaszul azt skandálták: „Csak egy elnök van!”

Az AC Milan labdarúgóklub szurkolói, az úgynevezett „Curva Sud” tagjai gyülekeznek Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök és médiavállalkozó temetése előtt Milánóban, 2023. június 14-én. Silvio Berlusconi 86 éves korában halt meg 2023. június 12-én a milánói San Raffaele kórházban. Az „Il Cavaliere” (A lovag) becenéven emlegetett olasz médiamágnás és Forza Italia (FI) párt alapítója négy kormányban volt Olaszország miniszterelnöke. (Fotó: EPA/Ciro Fusco)

„A tér tele van fociszurkolókkal, mert Silvio Berlusconi forradalmasította a labdarúgást. Itt vannak a Milan szurkolói piros fekete lobogókkal, hisz’ Silvio Berlusconi megismételhetetlen eredményeket ajándékozott a csapatnak. Huszonkilenc kupát nyert 31 év alatt, amikor megvásárolta a Milant, két év alatt a csődből olasz bajnok lett. (Berlusconi) sportcsodát hajtott végre, amit azóta csak kevesek tudtak megismételni, és az emberek hálásak neki ezért az aranykorért, ezért a megismételhetetlen 30 évért” – nyilatkozta az M1-nek Luigi Garlando, Gazzetta dello Sport újságírója.

Fotó: EPA/MATTEO CORNER

Berlusconi búcsúztatása az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb szabású gyászszertartása volt Olaszországban. Az egykori miniszterelnök a nyolcvanas évek óta az olasz, az európai és a nemzetközi közéletnek is aktív szereplője volt.

Kiváló kapcsolatokat ápolt a magyar miniszterelnökkel is. Orbán Viktor közösségi oldalán külön videóbejegyzésben is elbúcsúzott tőle, az írta:

„Korszakos államférfi és igaz barát volt. Életünk egy darabja távozott vele. Isten veled.”

 

 

Kiemelt képen: Silvio Berlusconi egykori o

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson

POLITIK

Akik a NATO-t háborúba vinnék, világháborút kockáztatnak