Létrehozva: 2023.06.13.

Ijedten lapít a Momentum Donáth Anna szeméremsértő apjáról

Most nem olyan nagy a szájuk...

Hallgat Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő és a Momentum Mozgalom arról, hogy elítélték Donáth Anna apját, Donáth Lászlót, Gyurcsány Ferenc bizalmasát. Több kérdést is küldtünk a bírósági döntéssel kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Az egykori MSZP-s politikust testi sértés és szeméremsértés miatt ítélték el, és 1 millió forintos pénzbírságot szabtak ki rá a megismételt elsőfokú eljárásban.

Másodszor is ítéletet hirdetett az első fokon eljáró Budapest II. és III. Kerületi Bíróság a volt evangélikus lelkész, Donáth Anna apja, Donáth László ügyében. A momentumos EP-képviselő Donáth Anna édesapját a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozója jelentette fel még 2019-ben.

A NŐI ALKALMAZOTT ÁLLÍTÁSA SZERINT AZ EVANGÉLIKUS LELKÉSZ, DONÁTH ANNA APJA KORÁBBAN TÖBB ESETBEN IS SZEXUÁLISAN KÖZELEDETT FELÉ, FOGDOSTA ÉS AJÁNLATOKAT TETT NEKI. EGY ESETBEN PEDIG EGY KONFLIKTUS KAPCSÁN FOJTOGATTA.

A volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen az ügyészség 2021 februárjában emelt vádat aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt.

A bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki Donáth Anna apját, Donáth Lászlót, két rendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és testi sértés vétségében, emiatt pedig egymillió forintos pénzbírságra ítélte az egykori politikust.

A BÍRÓSÁG BIZONYÍTOTTNAK TALÁLTA A VÁDAT, ÍGY AZT, HOGY DONÁTH ANNA APJA, DONÁTH LÁSZLÓ SZEXUÁLISAN KÖZELEDETT A SÉRTETTHEZ, AJÁNLATOKAT TETT NEKI, SŐT FOGDOSTA. UGYANÍGY AZ IS BIZONYÍTÁST NYERT, HOGY A KONKRÉT KONFLIKTUS KAPCSÁN A VOLT POLITIKUS VALÓBAN FOJTOGATTA A SÉRTETTET.

A bíró is kitért a sértett szavahihetőségére, amelyet a tanúvallomások is alátámasztottak.

Az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, a védelem fellebbezett az ítélet ellen.

Gyurcsány Ferenc és Donáth László

FORRÁS: ORIGO

Mélyen hallgat a Momentum és Donáth Anna 

A fenti ítélettel kapcsolatbanaz Origo megkereste Donáth Anna, európai parlamenti képviselőt és a Momentum Mozgalmat. Az alábbi kérdéseket küldték nekik: 

  1. Mit gondolnak az ítéletről?
  2. Vissza kell-e vonulnia a lelkészségtől Donáth Lászlónak?
  3. Milyen lepéseket tennének, hogy hasonló esetek ne történjenek meg?
  4. Szigorítanák-e a büntető törvénykönyvet, hogy nagyobb visszatartó erő legyen a hasonló ügyek esetében?

Cikkük megjelenéséig nem kaptak választ tőlük.

 

Először enyhe ítélet született 

A bíróság először tárgyalás megtartása nélkül, büntetővégzésben bűnösnek mondta ki a bűnösségét tagadó volt politikust, és két és fél év felfüggesztett börtönre ítélte. A bűnösségét tagadó Donáth Anna apja, Donáth László azonban nem fogadta el az ítéletet és a tárgyalás megtartását kérte. A lelkész csak azt ismerte el vallomásában, hogy ingerülten szólt rá a sértettre. Az eljárás végén a bíróság jelentősen enyhítette a volt lelkész büntetését, akit csak becsületsértésben találták bűnösnek, amiért hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélték. A szeméremsértés miatti eljárást azonban megszüntették.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen és indítványozta az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését. A vádhatóság szerint a bíróság a szeméremsértés vétsége miatti eljárásrészben egyáltalán nem állapított meg tényállást, amely az eljárás megszüntetése esetén is törvényi kötelezettsége. Emiatt az ítélet olyan mértékben megalapozatlan, hogy azt a másodfokú eljárásban nem lehetne orvosolni – érvelt az ügyészség.

Donáth László és lánya Donáth Anna

FORRÁS: MTI/SOÓS LAJOS, MOMENTUM

Hatályon kívül helyezés

A Fővárosi Törvényszék helyt adott az ügyészségi indítványnak, hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezte a II-III. kerületi bíróságot.

A megismételt eljárás márciusban kezdődött és az ügy érzékenysége miatt zárt ajtók mögött.

A TÁRGYALÁSON MEGHALLGATOTT NÉGY TANÚ MINDEGYIKE, ÍGY MAGA A SÉRTETT IS FENNTARTOTTA KORÁBBI VALLOMÁSÁT.

A hétfői tárgyaláson az ügyész perbeszédében elmondta, hogy a vádhatóság álláspontja nem változott a bűnösség tekintetében, ezért indítványozták, hogy a vádlottat mondják ki bűnösnek könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségében, és ítéljék felfüggesztett börtönbüntetésre.

Az ügyész felhívta a figyelmet, hogy a sértett szavahihetőségével kapcsolatban semmilyen kétség nem merült fel, következetesen, változtatás nélkül adta elő a bíróság előtt a történteket. Donáth Anna apja, Donáth László képviseletét ellátó Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter azt indítványozta, hogy a bíróság a becsületsértés megállapítása mellett alkalmazzon joghátrányt, hiszen ezt Donáth elismerte. A másik vádpontban azonban az eljárás megszüntetését kérte.

Ezek után érdemes megnézni, a baloldal hogyan viszonyul Donáth Lászlóhoz. Az akkor még a szocialista pártban politizáló, Medgyessy Péter volt kormányfő munkáját segítő Gyurcsány Ferenc a Mozgó Világnak adott 2003-as interjújában erkölcsi példaképként, szuperlatívuszokban beszélt párttársáról.  

Sokfajta emberre van szüksége egy politikai csoportosulásnak, olyanokra, (...) akikről azt gondoljuk, hogy bennük van a mi moralitásunk, mint Donáth Laciban. 

Zavaros, összefüggéstelen magyarázkodásba kezdett Donáth Anna, amikor a TV2 Tények című hírműsora korábban Sopronban egy sajtótájékoztatón megkérdezte apja, a szocialista lelkész Donáth László szexuális zaklatási ügyéről. A Momentum európai parlamenti képviselője, aki korábban nagy lelkesedéssel beszélt a szexuális visszaélésekről (például arról, mennyire zavarja, ha idősebb politikusok a háta mögött összesúgnak), most hallgatásba menekült. A Tények akkor újabb részletet közölt abból az interjúból, amelyet Donáth László egyik áldozata adott. A férfi szerint Donáth szinte vadászott a vékony, fiatal női dolgozókra.

 Donáth Anna korábbban minden alkalmat kihasznált, hogy megszólaljon a szexuális zaklatások és a MeToo mozgalom kapcsán. Ezért is lenne elvárható, hogy akkor se bujkáljon és meneküljön hallgatásba, ha közvetlen családtagját vádolják kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek elleni szexuális visszaéléssel. 

Donáth Anna korábban még teljes mértékben elutasította a szexuális zaklatások minden formáját. Egy alkalommal még arról is beszélt a momentumos politikus, hogy kifejezetten zavarja, ha idősödő politikusok összesúgnak mögötte, milyen jól néz ki.

Az ifjú politikust az is mélységesen felháborította, hogy egy televíziós műsorba rendszerint nem a téma miatt, hanem azért hívták, mert fiatal nőként a nézők számára eladhatóbbnak tartották. Nem maradt ki a beszélgetésből a MeToo-kampány sem, amiről a momentumos politikusnak akkor még igencsak karakteres véleménye volt.
A MeToo-mozgalom azért fontos, mert rávilágított a szexuális zaklatás témájára- és ennél is mélyebbre ásott a témában, aláhúzva, hogy nem lehet egyértelműen definiálni a zaklatást, mert annak határa minden embernél máshol van.

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselőjelöltje, Donáth László lánya

FORRÁS: MTI/MOMENTUM

"Onnantól kezdve, ha valaki a komfortzónámba belép, én erre azt mondom, hogy ez sok, a másik pedig erről nem vesz tudomást, az a zaklatás- mutatta az irányt akkoriban a momentumos politikus.

Donáth Anna azért is duplán érintett az ügyben, mert korábban mintegy morális iránytűt mutatta be édesapját, több újságnak és televíziónak is közösen nyilatkoztak - vagyis kifejezetten vállalta az egykori MSZP-s képviselő politikai örökségét. 

Donáth László és Donáth Anna egyik közös szereplése az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

FORRÁS: ORIGO

Ekkoriban még a szexista férfiakról is meg volt a véleménye, akiket szerinte simán ki lehet játszani. Hogyan lehet kijátszani őket a saját eszközükkel? Hatalmas mosollyal, szépen csillogó szemekkel, nyugodtan, kedvesen elküldeni őket a vérbe, konkrét szakpolitikai álláspontokon keresztül.– magyarázta akkor. 

EGYSZERŰEN MEGFÉLEMLÍTI AZ EMBEREKET – foglalta össze az áldozat férje röviden Donáth László módszereit a Tények riporterének.

 Az egykori szocialista politikust és evangélikus lelkészt többen azzal vádolják, hogy éveken át molesztálta a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház lakóit és dolgozóit.

Az arca kitakarását kérő férj azt is elmondta, hogy az ottaniak, amikor meglátták vagy meghallották a lelkésznek a hangját a folyosón, akkor szó szerint, mint a nem is tudom milyen állatok elszaladtak, és mindenki elbújt valamilyen helyiségben, hogy még véletlenül se kelljen vele összetalálkozni. Az is kiderült, hogy korábban több ott dolgozónak is tett szexuális ajánlatokat. A megszólaló ugyanakkor rávilágított még néhány részletre.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Bajnai embere Budapesten a közművek élén is

POLITIK

Amerika ezért hagy fel az izraeli fegyverszállítással

POLITIK

Kína hazánk EU-n kívül legfontosabb gazdasági partnere

POLITIK

Magyar Pétert kinevették, ostobaságokat állít