Létrehozva: 2023.06.25.

Kína támogatásról biztosította Oroszországot

Stabilitásának megőrzése érdekében...

Kína vasárnap támogatásáról biztosította Oroszországot „állami stabilitásának megőrzésében” a Wagner orosz fegyveres csoport lázadását követően – derül ki a kínai külügyminisztérium honlapján közzétett állásfoglalásból.

Kína támogatásáról biztosította Oroszországot stabilitásának megőrzésében

Kína vasárnap támogatásáról biztosította Oroszországot

Fotó: AFP/Natalia Kolesnikova

„Ez Oroszország belügye. Baráti szomszédként és az átfogó stratégiai együttműködésben érintett partnerként az új korszakban Kína támogatja Oroszországot állami stabilitásának, valamint az ország fejlődésének és virágzásának megőrzésében” – áll a közleményben.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója és igazgatója pénteken megfenyegette az orosz katonai vezetést, hogy eltávolítja őket a hatalomból. Szombatra már több várost és katonai létesítményt elfoglaltak a képzett zsoldosai. Ezt követően Moszkva felé vették az irányt, azt akarják elérni, hogy lemondjon Sojgu védelmi miniszter és Graszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke. A konfliktus régóta érlelődik, azonban a Wagner-vezér szerint állítólag az orosz hadsereg megtámadta a csapatait Ukrajnában. Mint mondta, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Prigozsin hazaárulással vádolja az orosz vezérkart. A puccskísérlet következtében heves harcok alakultak ki Oroszország több régiójában is. Arról, hogy mi vezetett a konfliktushoz és hogy mi várható a következő napokban a kialakult új helyzetben, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő beszélt az Origónak adott interjúban.

Elmagyarázná azt, hogy tulajdonképpen most mi is történik Oroszországban? Hogyan alakulhatott ki egy ilyen krízis?

Folyik egy háború 2022. február 24. óta, ahol fogalmazhatnánk, hogy teljesen mindenki mellényúlt számos kérdésben. Az oroszok az invázió kezdetén azt közölték a világgal, hogy 3-4 nap alatt képesek megnyerni ezt a háborút. A CIA pedig azt közölte a szövetségesekkel a háború kitörésének a pillanatában, hogy ez a háború mindössze 8-9 napig fog tartani.Tehát elmondható, hogy gyakorlatilag senki nem tudta megjósolni a történéseket, mindenki teljesen mellényúlt a háborút illetően.

A Wagner-csoport tagjai egy harckocsi tetején ülnek Rosztov-na-Donu városának egyik utcáján 2023. június 24-énFORRÁS: AFP/ROMAN ROMOKHOV

Az oroszok viszonylag nagy ukrán területeket foglaltak el. Oyan területeket foglaltak el, ami orosz megítélés szerint többségében orosz lakosú. A fő kérdés az a Krím-félsziget, amely Oroszország számára létkérdés, mert ott van Oroszország egyetlen nagy melegvízi mélytengeri kikötője. A harcokban részt vett a Wagner-csoport. A Wagner-csoport a nyugati hadseregekkel ellenben egy olyan alakulata az oroszoknak, amit elvileg nem lehet felelősségre vonni, mert önkéntesek és nem az orosz hadsereghez tartoznak. A valóságban a Wagner kiképzését az orosz hadsereg keretén belül hajtották végre.Most ez a Wagner-csoport, melynek élén Jevgenyij Prigozsin áll, felkelt, mert elégedetlenek, úgy gondolják, hogy az orosz katonai vezetés, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke és a védelmi miniszter első helyettese elárulják Oroszországot.

Jevgenyij Prigozsin és Vlagyimir Putyin 2010. szeptember 20-ánFORRÁS: ALEXEY DRUZHININ/AFP

A most kitört esemény egy katonai puccs, mert többek között elfoglalták Rosztov városát is. Ettől kezdve a hírügynökségi jelentések teljesen zavarosak voltak.Ami biztos, hogy Rosztovban találkoztak (a Wagner-csoport - a szerk.) a FSZB, az orosz titkosszolgálat hírszerzési igazgatóhelyettessel és az ott tartózkodó orosz vezérkari főnökhelyettessel. Amit követelnek, hogy az orosz katonai vezetés mondjon le. Nyilván Sojgu erre nem hajlandó. Ők azt hangoztatják, hogy amit tesznek, azt Putyinért teszik.A jelentések arról is szóltak, hogy Rosztov után megindultak Moszkva felé. A videófelvételeken többek között azt is lehetett látni, hogy a kamionokat, amelyeket kiraktak a Wagner-csoport megakadályozására, azokat egész egyszerűen lesöpörték az autópályákról. Különböző kormányok bejelentették, többek között a lengyelek és az amerikaiak, hogy figyelik az eseményeket, az ukránok pedig azt kezdték mondogatni, hogy megkezdődött az orosz bomlás.Ez nyilvánvalóan nem igaz, az azonban elmondható, hogy egy új helyzet van a lázadás miatt.

A Wagner-csoport nevű orosz zsoldoshadsereg katonái Rosztov-na-Donuban 2023. június 24-énFORRÁS: MTI/EPA/-

Mit gondol, a következő napokban még mire lehet számítani?

Az elkövetkezendő napok eseményei meg fogják mutatni azt, hogy Putyin elnök hogyan fog megállapodni a Wagner-csoporttal. Azonban le kell szögezni, hogy az erő az orosz hadsereg oldalán van.

Egy helyi lakos elsétál a Wagner-csoport tagjai mellett

FORRÁS: AFP/DENIS ROMANOV

Lehetett olyan feltételezéseket is hallani, hogy külföldről bomlasztanának a Wagneren keresztül. Ennek ön látja realitását?

Ez a kérdés igazából sohasem fog kiderülni. Azt le kell szögezni, hogy Prigozsin nem egy kimondott észlény. De voltak a köreikben olyan emberek is, akikről feltételezhető a külföldi befolyásolás.

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy szerződést köthet a Wagner-csoport egyes harcosaival. A korábban elfoglalt Rostov-on-Don központjában is újraindult az élet éjfélre, az autópályákon is feloldották a korlátozásokat.

 Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója és vezetője, Vlagyimir Putyin orosz elnök egykori szoros szövetségese pénteken este bejelentette, hogy kész megdönteni az orosz katonai vezetést. Arra kérte a Wagner-zsoldosokat és az orosz katonákat, hogy csatlakozzanak az ügyéhez.

A bejelentés után a Wagner-harcosok az ukrán frontról a határmenti orosz területen levő Rostov-on-Don városába mentek és blokád alá vették a várost, majd Moszkva felé indultak. 

Később Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöke megállapodott a Wagner-vezérrel, aki visszafordította a konvojt Moszkva irányából.

Rendőrök és katonák a Moszkvába vezető utakon felállított ellenőrzőpontok egyikénél 2023. június 24-én.FORRÁS: MTI/AP/-

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette, hogy a moszkvai vezetésnek sikerült a szombati nap végére megállapodásra jutnia a lázadást szervező Wagner-vezérrel. Megjegyezte, hogy a vérontás elkerülése érdekében egyeztek meg Prigozsinnal. A lázadás leállításáért cserébeMoszkva sem a Wagner vezetőjét, sem a magánhadsereg harcosait nem vonja büntetőjogi felelősségre- közölte Peszkov.

Orosz sajtóbeszámolók szerint

LEGALÁBB 13 OROSZ KATONA MEGHALT A WAGNER-PUCCSKÍSÉRLET ALATT.

A Readovka című hetilap – saját forrásaira hivatkozva – azt írta, hogy 15 ember halt meg, köztük lezuhant repülőgépeken és helikoptereken lévő katonák is, illetve legalább nyolc ember tartózkodott egy IL-18-as repülőgép légiirányító állomásán. Más jelentések szerint a halálos áldozatok száma akár 20 is lehet.

Szombaton több autópályát is lezártak Rosztovban, Lipeckben, Tulában és Oroszország más régióiban. Miután a Wagner-csapatok visszafordultak, az éjszaka folyamán ezeken a korlátozásokat feloldották - írja a Tass hírügynökség.

Oroszország déli részén, Rosztov központjában is újraindult az élet éjfélre. Megindult a közúti forgalom a Budennovsky Prospekton, a Déli Katonai Körzet főhadiszállásának épülete közelében is. Csak egyetlen páncélozott szállítókocsi parkolt az utcán, a közelben pedig rendőrök szolgálatot teljesítettek - számolt be a Tass.

A Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője, Denis Pushilin szerint a Wagner-válság összehozta az embereket, és megerősítette Putyin támogatását.

Ez egy újabb lökést adott Putyin elnök nagyobb támogatására mind a kormánypárti, mind az ellenzéki pártok részéről- mondta Pushilin a Szolovjov élő tévéműsorban. Azt mondta, Oroszországban a legnagyobb nehézségek és a legsúlyosabb fenyegetések összehozzák az embereket.

Dmitrij PeszkovFORRÁS: AFP/SPUTNIK/SERGEY GUNEEV

Az éjszaka folyamán az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy

SZERZŐDÉST KÖTHET A WAGNER-CSOPORT EGYES HARCOSAIVAL.

Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője elmondta, hogy a Wagner katonai alakulataiban "több olyan fegyveres volt, aki a fegyveres lázadás kezdetén meggondolta magát, és azonnal visszatért táboraikba".

"Még a közlekedési rendőrök segítségét is kérték, valamint más segítséget, hogy visszatérhessenek állandó bevetési helyükre" - tette hozzá Peskov. Ezekkel a harcosokkal szerződne az orosz védelmi minisztérium.

Peszkov szerint a Wagner-zsoldosok vezére elhagyja az országot, Fehéroroszországba költözik majd. Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta azt is, hogy a Prigozsin elleni összes vádat ejtik.

Jevgenyij Prigozsin Fehéroroszországba megy

FORRÁS: AFP/HANDOUT

Prigozsin mellett a lázadásban részt vevő Wagner-zsoldosokat sem fogják bíróság elé állítani. Peszkov ezt azzal indokolta, hogy a fronton hősiesen harcoltak. A katonákat visszaküldik a táborokba, akik pedig szeretnének, azok aláírhatják a szerződésüket az orosz hadsereggel.

Peszkovot arról is kérdezték, hogy miért Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök tárgyalt a Wagner-vezérel. Peszkov elmondta, hogy Lukasenko már közel húsz éve ismeri Prigozsint, ő maga javasolta, hogy tárgyalhasson a kialakult helyzet megoldásáról.




 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson

POLITIK

Akik a NATO-t háborúba vinnék, világháborút kockáztatnak