Létrehozva: 2023.06.08.

Nagy kamuval állt elő Eva Kaili

Lesz aki elhiszi?

Eva Kaili a börtönből való szabadulás után újra aktivizálta magát mint politikus. Interjúkat ad, hol személyesen, hol ügyvédein keresztül. Lelkesen Twitterezik, visszatérésről álmodozik, és kritizálja az EP-képviselő társait, hogy lemondatták az EP-alelnökségről.

Amúgy bevillantotta a nagy kamut, de lesz-e aki elhiszi?

Zavarták az otthonában lévő bőröndben lévő euró százezrek, és azt vissza akarta adni eredeti tulajdonosának - ezzel az elképesztő magyarázattal próbálta megmagyarázni korrupciós botrányát Eva Kaili, baloldali európai parlamenti képviselő egy olasz lapnak. A most éppen szabadlábon lévő baloldali politikus azt tervezi, hogy a jövő heti európai parlamenti ülésen már ott lesz. 

Azt mondta Kaili, hogy a pénzzel teli bőröndöt a korábbi képviselő, NGO-vezető Panzeri irodájából származik, a lakás emeletén volt, ahol amúgy sosem szokott járni és azt visszaakarta adni Panzerinek. Kaili állítása szerint annyit tudott, hogy Panzeri adományokat gyűjt civil szerveztével egy nemes célra,

DE AZÉRT ZAVARTA AZ A BŐRÖNDNYI PÉNZ AZ OTTHONÁBAN, EZÉRT VISSZA AKARTA ADNI.Két másik EP-képviselő re akarja fogni az egészet, akiket a nyomozati anyag is megemlít.

Eva Kaili elképesztő magyarázattal állt elő

FORRÁS: FACEBOOK

Eva Kaili sajnálja, hogy nem álltak ki mellette képviselő társai, és hogy menesztették az európai parlamenti alelnökségről. A június 12-i EP-plenáris ülésen egyébként már ott akar lenni. Háláját fejezte ki a Soros féle Amnesty Italynak, mert felszólalt az ügyében. Kaili azt is elmondta a lapnak, hogy végig akarta járni az Öböl-menti országokat, erre amúgy az EP elnök kérte fel.

Szerinte nem az ügye az igazi botrány, hanem az, hogy a belga titkosszolgálatok megfigyelés alá vették volna az EP Pegazus különbizottság tagjainak tevékenységét, szerinte ezt tartalmazzák a nyomozási anyagok.

Csupán két hét telt el azóta, hogy Eva Kailit, az Európai Parlament (EP) korábbi szocialista alelnökét kiengedték a házi őrizetből, a politikus jogi csapata máris azon dolgozik, hogy a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője elhagyhassa Belgiumot. Jogi eljárás indult a korlátozó feltételek, különösen az országból való kiutazás tilalmának eltörlésére – idézte a Politico brüsszeli hírportál Kaili ügyvédjeinek közleményét.

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a jogi csapat azzal indokolta az eljárás megindítását, hogy Kaili részt szeretne venni az EP következő plenáris ülésén, amelyre júniusban kerül sor Strasbourgban.

A TESTÜLET VOLT ALELNÖKÉT MÚLT HÉTEN HELYEZTÉK SZABADLÁBRA, MÉG AZ ELEKTROMOS NYOMKÖVETŐ IS LEKERÜLT RÓLA.

Akkor a Politico arról számolt be, Kaili valószínűleg hamar vissza fog térni a munkába, ám a brüsszeli portál most azt írta, hogy a politikus nem vett részt az EP csütörtöki ülésén. Érdekesség ugyanakkor, hogy

HIVATALOS E-MAIL CÍME ISMÉT MŰKÖDIK, ÉS A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS ISMÉT AKTÍV, A HÉTEN MÁR TWITTER-OLDALÁN IS VOLTAK ÚJ BEJEGYZÉSEK.

Eva Kailit tavaly decemberben az elsők között vették őrizetbe a brüsszeli korrupciós botrányban egy Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított vizsgálati nyomozásban. Az előzetes letartóztatásból több mint négy hónap után, áprilisban helyezték házi őrizetbe elektronikus nyomkövető viselésének kötelezettségével. Eljárás indult emellett Kaili élettársa, Francesco Giorgi ellen is szintén korrupciós vádak miatt: Giorgit még februárban helyezték feltételes szabadlábra, ám sajtóértesülések szerint a pár engedélyt kapott arra is, hogy ismét egy fedél alatt éljenek.

MIUTÁN KAILI ÉS ÉLETTÁRSA HAZATÉRTEK A BÖRTÖNBŐL, KÜLÖN LAKÁSBAN ÉLTEK, MOST VISZONT VISSZAKÖLTÖZHETNEK BRÜSSZEL RUE WIERTZ NEVŰ UTCÁJÁBAN TALÁLHATÓ KÖZÖS OTTHONUKBA.

Eva Kaili és Francesco Giorgi

FORRÁS: EURONEWS

Az EP volt alelnöke egyébként ez idáig sem lakott túl messze otthonától, élettársával közös, kétéves kislányával mindössze száz méterre lakott a lakástól.

Brüsszel Schaerbeek nevű kerületének egyik politikusát, Michel De Herde-t is  letartóztatta korábban a helyi rendőrség két fiatalkorú megerőszakolásért, illetve gyermekpornográf felvételek birtoklásáért. A belga önkormányzati képviselőt munkahelyi szexuális zaklatással is gyanúsítják.

A belga rendőrség múlt pénteken őrizetbe vette Michel De Herde-t, Brüsszel északkeleti kerületének, Schaerbeeknek a közoktatásért felelős magas rangú városi képviselőjét, adta hírül a belga lap, a La Dernière Heure.

Michel De Herde

FORRÁS: COMMUNE DE SCHAERBEEK

DE HERDE-T EGY 16 ÉVNÉL FIATALABB GYERMEK SÉRELMÉRE ELKÖVETETT NEMI ERŐSZAKKAL, EGY 16 ÉVNÉL IDŐSEBB FIATALKORÚ MEGERŐSZAKOLÁSÁVAL, VALAMINT GYERMEKPORNOGRÁFIA BIRTOKLÁSÁVAL VÁDOLJA A BRÜSSZELI ÜGYÉSZSÉG.

De Herde-t korábban

SZEXUÁLIS ZAKLATÁSSAL VÁDOLTA MEG AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGÉRT ÉS A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉGÉRT FELELŐS KÉPVISELŐTÁRSA, SIHAME HADDIOUI IS.A tisztviselőnő támogatói tavaly júniusban tüntetést is szerveztek a schaerbeeki polgármesteri hivatal elé a zaklató képviselő eltávolítása érdekében. A megmozdulás szervezője, Anna Toumazoff a Brussels Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy már az első tiltakozáskor is elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy olyan tisztviselő felelős a kerület oktatási kérdéseiért, akivel szemben ilyen vádak merülnek fel.Nyilvánvalóan veszélyt jelent a gyermekekre,fogalmazott Toumazoff. Néhány hónappal a tüntetés után – de attól függetlenül – a belga rendőrség

2022 NOVEMBERÉBEN EGY MÁSIK ÜGY MIATT IS LETARTÓZTATTA DE HERDE-T: EGY DIÁKJÁVAL SZEMBEN ELKÖVETETT NEMI ERŐSZAK KÍSÉRLETE MIATT.

A most újra előzetes letartóztatásban várakozó városatyát egy vizsgálóbíró hallgatja ki kedden az ellene felhozott új vádakban, a bíró ezután dönt majd arról, hogy fenntartja-e a vádemelést vagy nem.

SCHAERBEEK ÖNKORMÁNYZATÁT MEGRÁZTÁK A SZEXUÁLIS ERŐSZAKKAL, SZEXUÁLIS VISSZAÉLÉSSEL, VALAMINT A PEDOFÍLIÁVAL KAPCSOLATOS SOROZATOS VÁDAK, KÜLÖNÖSEN, MERT DE HERDE 1995 ÓTA ÁLLT A VÁROS ÉS A KÖZOKTATÁS SZOLGÁLATÁBAN.A kerület polgármestere, Cécile Jodogne azonnali hatállyal minden jogkörétől megfosztotta a tisztviselőt, De Herde pártja, a DéFi pedig hamarosan dönt párttársuk esetleges kizárásáról.

Újabb súlyos botrány rázza meg az Európai Parlamentet: a Politico brüsszeli hírportál szerint nem kezelik megfelelően a munkahelyi zaklatásokat. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a cikkben megszólaltatnak egy olyan tisztviselőt, aki az esetek kivizsgálásával foglalkozik, az illető pedig azt tanácsolja az áldozatoknak, hogy ne jelentsék be a velük történteket, inkább mondjanak fel és távozzanak.

A brüsszeli Politico hírportál címlapos cikkében számol be róla, hogy rendszerszintű probléma az Európai Parlamentben a képviselők beosztottaik kárára elkövetett hatalmi visszaélése. A cikkben a „zaklatás" (bullying) kifejezés a cselekmények széles körét foglalja magába a szóbeli megszégyenítéstől a fizikai tettlegességen át a szexuális zaklatásig.

EGYES BENNFENTESEK SZERINT AZ UNIÓS DEMOKRÁCIA FŐHADISZÁLLÁSÁN A ZAKLATÁS MÉRTÉKE „ELSZABADULT"

– olvasható a cikkben. A portál összesen 37 személlyel készített interjút a téma kapcsán. Legfontosabb megállapításaik, hogy

  • a zaklatási ügyek kezelése nem megfelelő, ugyanis az áldozatoknak egy olyan eljárásban kell részt venniük, amely elfogult a képviselők (az elkövetők) irányába, hosszadalmas és súlytalanok a büntetések;
  • Miközben az eljárások hatástalansága közismert, így is 34 új szexuális vagy lelki zaklatási ügyben indult parlamenti eljárás 2019 és 2021 között;
  • Egy ügy feltárása akár két évig is elhúzódhat;
  • Az esetek valós számát eltitkolja az EP.

Monica SemedoFORRÁS: © EUROPEAN UNION 2022 - SOURCE : EP/FRED MARVAUX

A Politico által megszerzett iratok szerint idén két képviselő kapott büntetést zaklatás miatt. A luxemburgi Monica Semedo a Cseh Katalin és Donáth Anna nevével fémjelzett Renew képviselőcsoport tagja. A spanyol Mónica Silvana González a magyarországi Demokratikus Koalíció képviselőihez hasonlóan a Szocialisták és Demokraták (S&D) képviselőcsoportjának tagja.

MINDKETTŐJÜKET PSZICHOLÓGIAI JELLEGŰ ZAKLATÁS MIATT BÜNTETTE MEG ROBERTA METSOLA, AZ EP ELNÖKE.

A 2019 óta tartó parlamenti ciklusban mindössze kettejüket marasztalták el zaklatás miatt.

Legalább két másik képviselő ellen is folyamatban van ilyen eljárás: ők Assita Kanko belga képviselő, a jobboldali ECR képviselőcsoportból és José Ramón Bauzá spanyol törvényhozó a liberális Renew képviselőcsoportból. A Politico kiemeli, hogy ezen ügyek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Mónica Silvana GonzálezFORRÁS: EL CONFIDENCIAL

A parlamentről egy olyan sötét kép alakult ki, amely szerint az egy mérgező munkahely, ahol a zaklatás elleni szabályok elégtelenek és az erre vonatkozó figyelmeztetéseket egyszerűen elhárítják

– írja a brüsszeli lap. Hozzáteszik:

 

JELLEMZŐ GYAKORLAT, HOGY A ZAKLATÁS ÁLDOZATAIT NEM VÉDIK MEG, SŐT, AKTÍVAN ELTÁNTORÍTJÁK A PANASZOK BENYÚJTÁSÁTÓL A PARLAMENT IMÁZSÁNAK VÉDELME ÉS A KÉPVISELŐK HÍRNEVÉNEK MEGÓVÁSA ÉRDEKÉBEN.

Testileg és lelkileg teljesen leépültem

– mondta egy asszisztens, aki panaszt nyújtott be képviselője ellen. Leírta, hogy tíz kilót fogyott, és poszttraumás stressz-zavart diagnosztizáltak nála. Hozzátette:

AMIKOR REZGETT A TELEFONOM, ÉGŐ FÁJDALMAT ÉREZTEM A MELLKASOMBAN A TÖRTÉNTEK HATÁSÁRA.

A Politico szerint az áldozatok arról számoltak be, hogy az EP-képviselők „a saját királyságuk urai, az intézményi dinamika arra ösztönzi őket, hogy ezt a szerepet vállalják". Egy EP-képviselőnek jellemzően három úgynevezett akkreditált parlamenti asszisztensből áll a csapata, valamint további munkatársakból, akiknek a sikere vagy túlélése szinte teljes mértékben az egyes európai parlamenti képviselőktől függ, akiknek dolgoznak.

Egy intelligens, empatikus képviselő esetében ez egy álomlehetőség lehet egy feltörekvő fiatal számára, ám ellenkező esetben a mindennapi élet gyorsan pokollá válhat. Hogy pontosan miről van szó, azt jól példázza a már említett Mónica Silvana González esete, akinek az asszisztense napi megaláztatásnak volt kitéve.

DURVA ÜZENETEKET KAPOTT A FŐNÖKÉTŐL, DE OLYAN IS ELŐFORDULT, HOGY A SAJÁT HITELKÁRTYÁJÁVAL KELLETT KIEGYENLÍTENIE EGY 700 EURÓS SZÁMLÁT A FELETTESE RÉSZÉRE. A NŐ ARRA KÉNYSZERÍTETTE, HOGY A COVID-LEZÁRÁSOK ELLENÉRE AZ OTTHONÁBAN TALÁLKOZZON VELE BEOSZTOTTJA, ÉS MÉG ARRA IS RÁVETTE, HOGY OLYAN SZEMÉLYES FELADATOKAT VÉGEZZEN EL NEKI AZ ASSZISZTENS, MINT A VILLANY- ÉS INTERNETSZERELÉS. GONZÁLEZ VÉGÜL TÍZEZER EURÓS BÍRSÁGOT KAPOTT.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A Politicónak nyilatkozva a panaszok lényegéről nem szólt egy szót sem. A belga EP-képviselő, Assita Kanko azt mondta, nem kíván nyilatkozni, amíg a vizsgálat folyamatban van.

A Politicónak nyilatkozó munkatársak szexuális zaklatásról is beszámoltak.

Egész pályafutásom során szexuális zaklatással szembesültem a feletteseim részéről – fenékre csapások, elmaradt előléptetések, mert bizonyos dolgokat visszautasítottam

– mondta egy volt asszisztens, aki nemrégiben mondott fel egy képviselő által elkövetett zaklatás nyomán. A folyamatot közelről ismerők szerint a parlament háromszintű zaklatásellenes eljárása az egyik fő oka annak, hogy ilyen kevés esetre derül fény. A panaszkezelési eljárás szerint a parlamenti alkalmazottak hivatalos panaszt nyújthatnak be a parlament személyzeti szolgálatánál. Ha ők elfogadhatónak ítéli az ügyet, akkor továbbíthatják azt a zaklatás elleni bizottsághoz. Ha ez a bizottság úgy dönt, hogy hivatalos vizsgálatot indít, akkor tanúvallomásra hívják a politikust és az állítólagos áldozatokat, végül pedig tanácsot adnak a parlament elnökének – jelenleg Metsolának – a vétkes törvényhozó szankcionálásáról. Az egész folyamat gyakran hónapokig tart.

AZ ÁLDOZATOK SZERINT AZ ELJÁRÁS FELÉR EGY KÍNZÁSSAL, UGYANIS MINDENRŐL BE KELL SZÁMOLNIUK, ÍGY LÉNYEGÉBEN ÚJRA ÁTÉLIK A ZAKLATÁST, MAJD HOSSZÚ ÉVEKIG NEM TÖRTÉNIK SEMMI. DE A POLITICO OLYAN ÁLDOZATTAL IS TALÁLKOZOTT, AKI BÁRHOVA IS FORDULT A PARLAMENTEN BELÜL, MINDENHONNAN AZT A VÁLASZT KAPTA, HOGY EGYSZERŰEN LÉPJEN KI.

A zaklatások felderítését nem segíti az sem, hogy az Európai Parlament szándékosan ködösít ilyen ügyekben. Például a zaklatásért szankcionált képviselők személyazonossága nem egykönnyen hozzáférhető, csak a parlamenti ülések jegyzőkönyveit böngészve lehet rájuk bukkanni. A Politico hiába kérte ki azokat a szakértői anyagokat, amelyeket külső szakértők írtak az EP-nek a hatékonyabb fellépés érdekében, a parlament egyszerűen nem adja ki ezeket.

TOVÁBBI GOND, HOGY AZ ÜGYEKET KÉPVISELŐK VIZSGÁLJÁK KI, AMELYET AZ EGYIK TANÚ ÚGY KOMMENTÁLT, HOGY ŐK ELSŐSORBAN MAGUKAT AKARJÁK MEGVÉDENI.

A probléma kezelése folyamatosan napirenden van, ám az utóbbi években jelentős előrelépés nem történt. A zaklatásokat vizsgáló testület egyik névtelenséget kérő tagja a Politicónak úgy fogalmazott, hogy a legjobb amit bárki tehet egy ilyen ügyben, ha felmond és hátra hagyja a képviselőjét.

Eva KailiFORRÁS: MTI/EPA/DZSALAL MORSIDI

A zaklatási ügy kirobbanásával újabb komoly botrány tört ki az Európai Parlamentben, ahol tavaly korrupciós bűncselekmények miatt több politikust, köztük az EP-alelnök Eva Kailit is letartóztatta a brüsszeli rendőrség. Kaili négy hónap után, áprilisban került házi őrizetbe elektronikus nyomkövető viselésének kötelezettségével. Kaili ügyében előállították a politikus élettársát és édesapját, valamint Andrea Cozzolino olasz és Marc Tarabella belga európai parlamenti képviselőt. A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

 

 


 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

life.hu

Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját