Létrehozva: 2023.06.12.
Módosítva: 2023.06.13.

Sokkoló: az állítják, halott volt az úttesten fekvő Vera, akit elgázolt egy 22 éves fiú Tiszavasváriban

Sokkos állapotban van az a fiú, aki szombat este elgázolt egy 43 éves nőt, aki az úttesten feküdt. A két család egymásra mutogat, ugyanis a sofőr családja szerint már rég halott volt az asszony, amikor a fiú áthajtott rajta.

Megdöbbentő baleset történt szombat este 9 óra után Tiszavasváriban a Szilágyi út és a Vasvári Pál utca kereszteződésében. Az áldozat egy 43 éves nő, akin szó szerint áthajtott autójával egy 22 éves fiú. A nő a kereszteződésben feküdt, sötét ruhát viselt, és olyan súlyosan megsérült, hogy már helyszínen elhunyt. Az eset után a két család egymást hibáztatja.

mentőautó, mentők, mentő, életmentő,
Hiába rohantak a mentők, már nem tudták megmenteni az asszonyt. Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala

Rejtélyes szemtanút keres a család

B. Vera családja döbbenten áll az asszony halála előtt. Egyelőre csak találgatások vannak arra, hogy pontosan a 12 gyermekét és 2 unokáját magára hagyó asszony hogyan került az úttestre. Ám lapunknak sikerült elérnie Vera rokonait, ők számoltak be néhány részletről.

Sajnos egyelőre nem tudunk semmi pontosat 

– kezdte Vera egyik közeli rokona. 

„Annyi biztos, hogy volt vele valaki, aki láthatta is a balesetet. Végignézhette, hogy átmegy az autó Verán. A tragédia előtt vele sétálgatott és italozott. Úgy tudjuk, hogy nem volt nagyon berúgva, így nem valószínű, hogy ezért feküdt le az útra. Mindenesetre, keressük a szemtanút, aki aznap este vele volt, hogy tisztázza a helyzetet!"

Sokkot kapott gázoló

Információink szerint a 22 éves fiú hazafelé igyekezett, amikor meglátta Verát, aki keresztbe feküdt az úton. A sofőr már nem tudott megállni, elgázolta az asszonyt.

 Úgy tudjuk, hogy sokkot kapott a srác

 – folytatta a rokon. 

„Verának esélye se volt túlélni a gázolást, mert teljesen átment rajta az autóval. Először a nagybátyját hívta, aki kisietett a helyszínre és ő hívta a mentőket."

Egymásra mutogat a két család

A baleset után a fiú édesanyja súlyos vádakat osztott meg a Facebookon.

 Azt állította, hogy Verát agyonverte az élettársa és, már halott volt, amikor átmentek rajta 

– mondta tovább. 

„Pedig ez nem igaz, hiszen az élettársa otthon aludt! Egyszerűen csak menteni akarta a fiát, aki elgázolta Verát. Ismerjük a sofőr családját már korábbról. A baleset után a rokonságból fel is vették velük a kapcsolatot."

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei RFK -t. A következő választ küldték:

"Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az Ön által hivatkozott ügyben a Tiszavasvári Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást."


 

 

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

mandiner.hu

„Az egész országot mozgósítani kell” – sokkoló üzenet jött Ukrajnából

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás