Létrehozva: 2023.08.11.

Karácsony minden téren csődöt mondott

Így látja az Alapjogokért Központ.

Karácsony Gergely főpolgármester négy év alatt bizonyította alkalmatlanságát és csődbe vitte Budapestet – írta az Alapjogokért Központ az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.

A közlemény szerint Margaret Thatcher volt konzervatív brit miniszterelnök annak idején azt mondta: „az a baj a szocialista kormányzással, hogy mindig kifogynak mások pénzéből”.

„Ezt a megállapítást a 2019-ben megválasztott budapesti városvezetés sem tudta megcáfolni, hiszen évek óta azt hallgatjuk, hogy mindössze azért nem tudnak bizonyos problémákat megoldani, mert a kormánytól nem kapnak rá elegendő forrást. Ezzel szemben az igazság az, hogy a korábbi, Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat 214 milliárd forintos tartalékot hagyott hátra: rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd forint, hosszú lejáratú államkötvényben 77 milliárd forint, pénzeszközállományban 48 milliárd forint, továbbá a főváros intézményeinél hétmilliárd forint volt” – olvasható az elemzésben.

Ráadásul Budapest iparűzési adóbevételei a 2019-es 164 milliárd forintról 2023-ra 271 milliárd forint fölé emelkednek, jövőre pedig elérhetik a 316 milliárd forintot – tették hozzá.

A központ szerint mégis bejelentették, hogy elfogyott a főváros pénze, és a gazdasági csődjüket politikai csatározással próbálták meg leplezni.

Karácsony Gergely megrettenhetett Gyurcsány Ferenc alig burkolt fenyegetőzésétől, és nekiment a kormánynak: bejelentette, hogy Budapest nem hajlandó befizetni a szolidaritási hozzájárulást – fogalmaz az Alapjogokért Központ.

Ez – az elemzés szerint – azért is különösen visszás, mert a főpolgármester magát egy szolidáris baloldali politikusnak tartja, ehhez képest nem akar segíteni a kevésbé fejlett, rosszabb gazdasági helyzetben lévő településeken. Magyarországon csaknem háromszáz település van, amelyik fizet szolidaritási hozzájárulást, és most a leggazdagabb önkormányzat próbált meg kibújni ez alól a kötelezettség alól (is). Budapest a jelenlegi városvezetés pazarló, felelőtlen gazdálkodásának „köszönhetően” gazdaságilag csődbe ment – írták.

Ezzel szoros összefüggésben a Karácsony vezette önkormányzat a városüzemeltetés terén is leszerepelt: szinte teljesen ellehetetlenült a közlekedés, folyamatosak a dugók a fővárosban, az értelmetlen lezárásoknak és a kihasználatlan, de mindenfelé megjelenő biciklisávnak köszönhetően – sorolta a központ.

A napokban a mentők tették szóvá, hogy a nemrég kihelyezett, a kerékpáros sávokat védeni hivatott oszlopok megnehezítik a munkavégzésüket, az életmentésben akadályozzák őket

– idézték fel. „A fővárosi vezetés nevében Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu minősíthetetlen stílusú választ adott” – fogalmaztak.

Az autósok életét folyamatosan megnehezítik, de azoknak sincs könnyű dolga, akik a tömegközlekedést választják. Azon túl, hogy a korábbi ígéretek ellenére emelkednek a BKV-jegyek árai, a járművek tisztasága mellett a közbiztonság helyzete is folyamatosan romlik.

Közegészségügyi szempontból is számos jogos kritika illetheti a BKK által üzemeltetett tömegközlekedési szolgáltatásokat. Persze mindeközben a haverok ki vannak fizetve, a BKK, az FKF és más fővárosi cégek élére helyezett baloldali káderek bére növekszik, sőt, még rezsitámogatásra is futotta a költségvetésből – írták.

„Összefoglalva elmondható, hogy Karácsony Gergely minden téren csődöt mondott Budapesten. Egy politikai értelemben is sikertelen, gyengekezű vezető, akivel az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc azt csinál, amit akar: miután a volt miniszterelnök beszólt neki, rögtön ugrott, és nekiment a kormánynak”

Több száz millió forintnyi bírságot kellett már a fővárosnak kifizetnie a szabálytalan közbeszerzések miatt – hívta fel a figyelmet a Metropol. A lap gyűjtése szerint a Blaha Lujza tér felújításánál, valamint a busz- és villamosbeszerzéseknél történt szabálytalanságok miatt kellett eddig a legtöbb pénzt büntetésekre fordítani.

Négy év alatt nem sok új kezdeményezés történt Budapesten – mondta Tarlós István az InfoRádiónak. A korábbi főpolgármester kiemelte: elképzelhető, hogy valóban csődhelyzetbe került a főváros, ennek esélye azonban nemcsak az ő vezetése, de azt megelőzően Demszky idejében sem merült fel soha.

„Az a főpolgármester, akinek az idején először az egyesített város százötven éves történelme során csődbe kerül a város, hogy is mondjam, annak nem szeretnék a helyében lenni. Az, ahogy a fiatalok mondják, azért az nagyon gáz” – fogalmazott Tarlós István.

Karácsony Gergely főpolgármester három hete a közösségi oldalán jelentette be, hogy a főváros csődközeli helyzete miatt megszorításokra van szükség. Ezért szeptembertől közel 30 százalékkal drágul a BKV-jegyek ára. Nem sokkal később a vízdíjemelés mellett kezdett el érvelni. Hazaárulást súroló felelőtlenségnek nevezte, ha nem drágul a vízdíj Budapesten.

A főpolgármester-helyettes is beszállt a kampányba. Tüttő Kata hetek óta arról beszél, hogy jelentősen, akár háromszorosára kell emelni a vízdíjat, mert szerinte tarthatatlanul alacsony a szolgáltatás ára Budapesten.

A fővárost sikerült a baloldali vezetésnek négy év alatt csődbe juttatnia, miközben ők maguk nem csinálnak semmit, de rendszeresen a kormányt hibáztatják – írja az Origo. Karácsony Gergely és helyettese, Tüttő Kata az elmúlt hetekben több áremelést is bejelentett, és úgy tűnik újabbra is számítania kell a budapestieknek. Ha eddig nem lett volna elég az, hogy logikátlanul biciklisávokat alakítanak ki, és rengeteg pénzt emészt fel a sok különböző tanácsadó kifizetése, nemcsak a BKV jegyek árait emelik meg drasztikusan, hanem a víz árát is a duplájára növelhetik.

Miközben a főváros baloldali vezetése arról panaszkodik, hogy nincs elég pénzük Budapest üzemeltetésére, a főpolgármester tanácsadóinak száma nem csökkent, és látható módon valósággal lapátolják ki a pénzt Budapest kasszájából, nem beszélve a főpolgármester pénzmosási botrányáról. Közben újabb megszorításokat vezetnek be, drasztikusan emelik a BKV-jegyek árát, és duplájára emelik a vízdíjat is. Ha ez nem lenne elég, a minap Karácsony helyettese szólta el magát: a csődhelyzet miatt máshol is megszorít a főváros.

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (MTI/Balogh Zoltán)

Mint azt a hirado.hu is megírta: Karácsony Gergely elődjétől, Tarlós Istvántól 214 milliárd forintot örökölt, a beszedett iparűzési adó pedig évről évre növekedett, megdöntve az eddigi rekordokat is. Idén várhatóan meghaladja a 271 milliárdot, vagyis nagyjából ötszáz milliárd forint pluszpénzzel gazdálkodott Karácsony Gergely. Mégis csődbe vitte Budapestet, így most a jelek szerint a lakossággal fizettetné meg saját és baloldali testületének kudarcát.

A BKV vonaljegy 450 forint, a buszokon megvásárolható jegy 600 forint, a tízdarabos gyűjtőjegy pedig 4000 forint lesz. Az emelésről a sofőrös szolgálati autóval járó Karácsony Gergely egyszemélyben döntött, amit a BKK igazgatótanácsa is és a felügyelő-bizottsága is elfogadott.

Már el is indította a sarcdominót: drasztikusan, 28 százalékkal, vagyis nagyjából harmadával emelik a BKV-jegyek árát és legalább háromszorosára kívánják emelni a vízdíjat.

Megírtuk: Tüttő Kata a főváros vízdíjemelési terveit magyarázta, amikor egyszer csak azt mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában, hogy akkora a fővárosi vízművek vesztesége, hogy a közlekedésből, a közvilágításból, a kaszálásból kellene elvenni. Tehát a BKK jegyárainak és a fővárosi vízdíjak emelése után újabb emelést jelentett be a főváros baloldali vezetése. Ezek szerint további megszorítások várhatóak a közlekedésben is és a közvilágítás terén is.

A Klikk TV Mélyvíz című műsorában Tüttő Kata azt mondta: „de ugye ma az a helyzet, hogy a kormány egy pillanatban rögzítette azt az árat is… Tehát csak az a költség, amibe az ivóvíz kitermelése, a csak külön való eljuttatása, ugye iszonyatosan energiaigényes. A vízkitermelés, a víz eljuttatása a Szentendrei-szigetről, ugye el kell vigyük Csepelig. Tehát azért ez nem egy egyszerű feladat és nem is olcsó, az ár viszont nem változott”.

Karácsony Gergely helyettese, Tüttő Kata így folytatta mondandóját a Klikk TV Mélyvíz című műsorában: „és hát kétágú marad itt a veszteség. Egyrészről van egy pénzbeli olyan veszteség, hogy az áramszámlát se fedezi néha az a díj, amit beszedünk, mondjuk a benzinkutaktól az ivóvízért. Ezért oda kell tenni a közös adóforintokból, ugye el kellene venni a közlekedésből, a közvilágításból, a kaszálásból”.

Mint arról korábban beszámoltunk, miután Gyurcsány Ferenc a kormánnyal szembeni ellenséges fellépést követelt, április közepén a főpolgármester a „tettek mezejére lépett”, és bejelentette, hogy bizonyos adókat nem fizetnek be az államkasszába, továbbá közigazgatási pert is indítanak a szolidaritási hozzájárulás miatt. Azóta ezt a pert elvesztették. Mondván: nincs pénz. Időközben kiderült, Budapestet valóban csődközeli helyzetbe kormányozta a vezetése, tehát valós veszély a totális fizetésképtelenség.

Volt már ilyen, korábban is. Akkor is a baloldal vezette Budapestet, még Demszky Gábor idejében. Tarlós István 2010-ben súlyos pénzügyi helyzetben vette át a főváros irányítását. Demszky Gábortól mintegy 180 milliárd forintos adósságot örökölt, ráadásul Demszkyék több fővárosi céget külföldi befektetői kézre adtak. Ennek egyik eleme volt a víz- és csatornázási művek 1997-es privatizálása, amelyeknek külföldi tulajdonosai 11 év alatt 50 milliárd forintnál is nagyobb összeget vittek ki az országból, sikerdíj és osztalék címén. Tarlós a további veszteségek megállítása érdekében végül 2012-ben visszavásárolta a Fővárosi Vízműveket, a korábbi magánosítás miatt pedig hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult.

 

Miközben a főváros baloldali vezetése arról panaszkodik, hogy nincs elég pénzük a főváros üzemeltetésére és csődbe fog menni Budapest, a főpolgármester tanácsadóinak száma nem csökkent, és látható módon szinte lapátolják ki a pénzt Budapest kasszájából.

Az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor Karácsony Gergely helyettese, a városüzemeltetésért, vagyis a főváros vagyonáért felelős Tüttő Kata azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy luxusüdülés keretében a világ leggazdagabb emberei körében Zakynthos szigetén kilovagol a tengerből. A háttérből azonban Gyurcsány Ferenc irányít, és Karácsony Gergelynek mindenben meg kell felelnie főnöke utasításainak, különben esélyt sem kap, hogy elindulhasson a főpolgármesteri székért 2024-ben – olvasható az Origón.

Az MSZP-s politikus szerint a Fővárosi Vízművek vesztesége mostanra odáig jutott, hogy ha nem lesz vízdíjemelés, akkor a kieső forrásokat a közlekedés, a közvilágítás és a kaszálás forrásaiból kell majd pótolnia a fővárosnak.

Nincs pénz? A gatyájukat is bírságokra költik a baloldali önkormányzatok! – erről közölt cikket a Metropol. A portál arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben Karácsony Gergelyék folyamatosan arról panaszkodnak, hogy nincs pénze a fővárosnak, kemény bírságokat fizetnek ki a budapestiek adójából. Kiemelik: Karácsonyék több száz milliónyi bírságot fizettek már ki, a főváros szabálytalan közbeszerzései miatt eddig már legalább 300 millió forint folyt el büntetésekre.

Szabálytalan közbeszerzés miatt például 150 milliós bírságot szabtak ki a frankfurti használt villamosok 7 milliárdos beszerzése kapcsán, a Blaha Lujza tér felújítása okán pedig több mint 200 millió forintos büntetést kaptak, amelyet a budapesti adófizetők fizettek meg. A Metropol azt is kiemelte: a Tüttő Kata-féle buszbérléstender miatt csaknem egymilliárd forintot bukott el a főváros, egy másik közlekedési reklámtenderen pedig 2019 év végétől mostanáig 3,5 milliárd forintot dobtak ki az ablakon.

Összehasonlítva azzal a kilenc évvel, amikor Tarlós István vezette Budapestet, Karácsony már most a bírságok sokszorosával „büszkélkedhet” – ezt a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője mondta korábban a Metropolnak. Wintermantel Zsolt szerint Karácsonyék folyamatosan hibáznak, a szabálytalanságokat egyszerűen nem tudják vagy nem akarják elkerülni. Hozzátette: a Lánchíd felújítása miatt is újabb bírság várható, ugyanis a baloldali többségű városvezetés nem jelentette be időben az alvállalkozókat.

A Metropol megjegyzi: a baloldali kerületek szintén élen járnak a bírságfizetésben, a szabálytalan pályázatok kiírásában, illetve az egyszereplős tenderekben.

– olvasható az elemzésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap