Létrehozva: 2023.08.07.

Volt jobbikos politikust gyanúsítanak fajtalansággal

Vádemelési javaslat.

Vádemelést javasol a rendőrség annak a volt gyulai jobbikos politikusnak az ügyében, akit pedofil bűncselekmények miatt tartóztattak le két évvel ezelőtt – tudta meg a Magyar Nemzet. Az egykori politikust gyermekpornográfiával és szexuális erőszakkal is gyanúsítják. A férfi csuklóján azután kattant bilincs, hogy kiderült, gyermekekről készült felvételek vannak nála.

Befejezte a Jobbik egykori, pedofilbűncselekményekkel gyanúsított képviselőjelöltje ügyében indult nyomozást a rendőrség – értesült a Magyar Nemzet. 

Információink szerint a nyomozó hatóság vádemelést javasol, az iratokat pedig már megküldték az eljárást felügyelő Békés Vármegyei Főügyészségnek.

A bűnügy szálai egészen 2021 nyaráig nyúlnak vissza, amikor a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gyermekpornográfia és más bűncselekmények miatt eljárást indított egy férfi ellen, akit őrizetbe is vettek. Egy szülő tett ellene feljelentést, a rendőrök pedig a számítógépén gyermekpornográf felvételeket találtak.  

A karateedzőként dolgozó gyanúsítottról később kiderült, hogy a legutóbbi önkormányzati választáson a Jobbik jelöltje volt Gyula 6-os számú választókerületében, így aktívan részt vett a kampányban.

Nem sikerült túl jól a bemutatkozás, hiszen a volt politikus utolsó lett a körzetben.

A Beol.hu a botrány kirobbanása után megszólaltatta Csengeri Lajost, a Jobbik gyulai alapszervezetének elnökét, aki elmondta, a férfi tevékenyen részt vett a párt 2019-es választási kampányában. Azóta azonban kilépett a Jobbikból – emelte ki a portálnak Csengeri, aki elmondása szerint 30-40 éve ismeri a férfit, és ahogy a közvéleményt, őt is megdöbbentette a rendőrségi hír.

A volt politikust később kiskorú veszélyeztetésével és szexuális erőszakkal is meggyanúsították a nyomozók, miután a hatóság feltételezése szerint fajtalankodott egy 18 év alatti, fiatal fiúval. 

Utóbbi a gyermekpornográfiánál jóval súlyosabb bűncselekmény. A férfi jelenleg is letartóztatásban van, azt pedig az illetékes ügyészség fogja eldönteni, hogy vádat emel-e ellene.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön