Létrehozva: 2023.09.22.

Elhatárolódott Karácsony Gergelytől a II. kerületi MSZP-s polgármester

Tahóparkolónak azért nem nevezte és mentegetni is próbálta.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere  válaszolt a Bors levelére, melyben arról kérdezte a Bors, hogy " tahóparkolónak" nevezi-e a járdán parkoló Karácsonyt Gergelyt is miután néhány napja több posztot szentelt annak, hogy Kern András szabálytalanul állt meg autójával.  Őrsi ezekben a posztokban nyilvánosan „tahóparkolónak” nevezte a művészt. A Bors megkérdezte a kerületi polgármestert, hogy ez a jelző most vonatkozik-e Karácsony Gergelyre is?

Most akkor Karácsony is "tahóparkoló"?

Őrsi Gergely a következőt válaszolta a Bors levelére:

"A szabályok mindenkire vonatkoznak. Számomra pedig alap, hogy köztiszteletben álló és ismert embereknek jó példát kell mutatniuk. Kern András után ezúttal a főpolgármestert szállító autó állt meg szabálytalanul járdán.

A kép alapján azt tudom mondani, én érzek különbséget aközött, hogy valaki saját otthona kapujában áll meg, és száll ki utasként egy autóból, és aközött, hogy valaki leparkol vásárolni a körút járdáján az egyik forgalmas gyalogátkelőnél, ráadásul sajnos nem először.

Bár Kern András filmjein nőttem fel, és személyesen Karácsony Gergelyt is kedvelem, ezek senkinek sem adnak felmentést a közösen meghozott szabályok alól.

Járdán megállni csak akkor lehet, ha azt tábla vagy útburkolati jel megengedi, és ezt a főpolgármester sofőrje nem vette figyelembe. Bízom benne, hogy egyszeri botlásról van szó, és a főpolgármester szolgálati autójával is igyekeznek szabály követően közlekedni.

Mindenkit arra kérek, aki szabálytalanságot követ el példamutatás helyett, hogy járuljon hozzá a bírság árával a kerület virágosításához!

Tisztelettel, Őrsi Gergely"

"Járdán megállni csak akkor lehet..."

 

 

A polgármester bár kimondta a lényeget végül nem nevezte TAHÓPARKOLÓNAK Karácsonyt és még mentegette is egy kicsit. Ott pedig egyenesen csúsztat, hogy "egyszeri botlásról" beszél. Hiszen Karácsony Gergely hosszú ideje tudatosan semmibe veszi a közlekedési szabályokat. 

Mindenkinek azt üzeni, hogy ezek őrá nem vonatkoznak... Őrsi Gergely figyelmébe ajánljuk az alábbi képsorokat:

Karácsonyt nem érdekli a buszsáv...
A mozgássérült parkoló...
És nem törődik a Megállni tilos táblákkal sem...
Egyszeri botlás? Rendszeres és tudatos szabályszegés...

 


 

origo.hu

Vitézy Dávid agyonverte Karácsony Gergelyt

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

metropol.hu

A rákos hercegné egyértelmű üzenetet küldött Harry és Meghan számára

vg.hu

Bukás lehetett Azahriah tripla koncertje a Puskásban – csillagászati összegek derültek ki

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Botrány: Kiakadt a TikTokker a magyar üzletember viselkedése miatt

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Marsi Anikó reagált az őt ért sértő kritikákra: Nem hiszed el, mit mondott

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

POLITIK

Orbán Viktor: Minden héten közelebb vagyunk a háborúhoz

POLITIK

Deutsch Tamás: Újabb világháborút jelent, ha Európa harcoló félként belesodródik a háborúba

POLITIK

Merényletet tervezett Zelenszkij két ezredese.

POLITIK

Európai katonákkal akarják pótolni az ukránok veszteségeit