Létrehozva: 2023.09.13.

Így készül Magyarország az uniós elnökségre

Együttműködésre törekszünk...

Magyarország az EU Tanácsának soros elnöksége folyamán konstruktív együttműködésre fog törekedni valamennyi uniós intézménnyel, köztük az Európai Parlamenttel (EP) is – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Strasbourgban, magyar újságíróknak adott sajtótájékoztatóján.

Bóka elmondta: a magyar uniós elnökség előkészítéseként az Európai Parlamentben folytatott megbeszéléseket, találkozott Roberta Metsolával, a testület elnökével, továbbá frakcióvezetőkkel és szakbizottsági elnökökkel. Mint mondta célja, hogy további találkozók keretében bemutassa a magyar soros elnökség prioritásait és egyeztetéseket folytasson az EP-vel folytatandó együttműködés kereteivel kapcsolatban.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a magyar soros elnökség prioritásai még előkészítés alatt állnak, de már határozottan körvonalazódnak.

„Tárgyalópartnereimmel egyetértettünk abban, hogy ezek olyan területek, ahol az Európai Unió számára fontos közös kérdéseket kell eldöntenünk, és amelyek terén fontos az együttműködés, hogy az integráció folyamatát előbbre tudja vinni”

– jelentette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy az EP baloldali képviselői a közelmúltban aggályaikat fejezték ki a magyar elnökséggel kapcsolatban, Bóka János leszögezte: ilyen kétely egy tárgyalópartnere részéről sem merült fel.

„A trió elnökségi programját a tanács elfogadta. Úgy készülünk, hogy Magyarország 2024 második félében betölti a tanács elnökségét, és rajtunk kívül mindenki más is így készül”

– hangsúlyozta.

Bóka azt is elmondta, hogy az uniós pénzek kérdése, a keddi uniós parlamenti egyeztetései során nem merült fel. Mint mondta, a témában a tárgyalások az Európai Bizottsággal politikai és technikai szinten folytatódnak, és ez a kérdés a magyar elnökséget már nem fogja beárnyékolni. A miniszter megítélése szerint nincs szükség további jogalkotásra ahhoz, hogy Magyarországra megérkezzenek az uniós források.

Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, aki arról is beszámolt, hogy mire lehet számítani Magyarországtól, amikor jövőre betölti az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Bóka János elmondta, hogy az európai uniós ügyekért felelős önálló tárca létrehozását a magyar érdekek erőteljes és hatékony képviseletének az igénye indokolta. „A minisztérium létrejötte nem azt tükrözi, hogy az eddigi érdekképviselet nem volt hatékony, hanem azt, hogy a körülmények alapvetően megváltoztak. Az Európai Unió a korábbiaknál is rosszabb állapotban van. A belső immunrendszere legyengült” – mutatott rá a miniszter.

Mint kiemelte, ma azt látni, hogy az

EU-ban sokkal nagyobb energiát fordítanak az ideológiai nyomásgyakorlási eszközöknek a kialakítására, mint hogy a sokféleséget ápolnák és kiaknáznák az abban rejlő lehetőségeket.

Ez az EU egységét veszélyezteti, mert a közös pontok keresése helyett árkokat ás.

Hozzátette, hogy emellett az EU a külső kihívásokra is rossz válaszokat ad. Az intézményeinek van egy olyan tapasztalata, hogy a válságokból mindig megerősödve kerülnek ki, újabb hatáskörökkel és eszközökkel felvértezve, miközben a tagállamokat fokozatosan megfosztják azoktól az eszközöktől és erőforrásoktól, amik lehetővé tennék a krízisek hatékony kezelését. Az európai intézmények erre tudatosan rájátszanak, és egyfajta válsággyárként működnek – fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy ez hatalmi átrendeződést eredményez a tagállamok és az intézmények között.

A tagállamok a hatáskörök gyakorlásának egy részéről lemondtak, de az EU gazdasági visszaszorulása a globális piacon ennek ellenére egyre gyorsabb ütemben folytatódik, miközben a nemzetközi politikában sem játszik ambíciójának megfelelő globális szerepet. Ez a tendencia nem elfogadható – szögezte le Bóka János.

Kiemelte: a minisztérium feladata az, hogy a fenti problémákra megoldási javaslatot mutasson fel, és ehhez politikai támogatást szerezzen a tagállamok, valamint az intézmények részéről. „Ez különböztet meg minket másoktól. Nekünk, magyaroknak van víziónk, stratégiánk és megoldási javaslatunk Európa válságtüneteire. Az ajánlatunk pedig kapcsolódik a probléma gyökereihez” – mondta a miniszter.

A külső válságokra adott uniós reakciókkal szemben azt javasoljuk, hogy cselekvőképes, versenyképes tagállamok alkossák az EU-t. Az európai együttműködés lényege nem az, hogy a tagállamokat megfossza gazdasági és politikai eszközeiktől, hanem, hogy hozzájáruljon azok erősítéséhez. A föderális Európa helyett nemzetek Európájában gondolkodunk, és ezt az alternatívát fogjuk megjeleníteni a döntéshozatal során” – hangsúlyozta Bóka János.

Hozzátette: az EU működési rendjét illetően határozott meggyőződésünk, hogy az unió egy olyan intézményrendszer, aminek szerződéses, valamint jogi keretek között kell működnie, ahol megfelelő fékek és ellensúlyok biztosítják a szabályok érvényesülését. Nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy ha megvan az Európai Unióban a politikai szándék valamire, akkor ahhoz valahogyan majd megtaláljuk a jogi és intézményi megoldást. Ez a jogállamisági elvekkel, amiket egyes tagállamokon nagy lelkesedéssel kérnek számon, nem egyeztethető össze.

„Akkor leszünk sikeresek, ha a nemzeti szuverenitás és az európai együttműködés elveinek egymás mellett élését tudjuk biztosítani a tagállamok körében”

– mondta Bóka János.

Soros elnökként azt akarjuk a gyakorlatban megmutatni, hogy miként működik az általunk elképzelt EU. Nem kívánunk kioktatni és marginalizálni más tagállamokat. Vissza akarjuk adni a politikai kezdeményezés, valamint a stratégiai iránymutatás lehetőségét a tagállamok kezébe. Minden kezdeményezést és javaslatot abból a szempontból fogunk megvizsgálni, hogy az a valódi problémákat kezeli-e. Erősíti-e a tagállamokat, ad-e új eszközöket, lehetőségeket a számukra? – emelte ki a miniszter.

Mint megjegyezte, a magyar uniós elnökség nem lesz konfliktusmentes, politikai jellegű konfliktusok bizonyára lesznek. „Ezek persze kapcsolódnak azokhoz az elvekhez és értékekhez, amit képviselünk, de túlmutatnak Magyarországon és a magyar kormányon. Valójában egy új Európa-politika és egy új európai politikai többség lehetősége a tét. A magyar elnökség ennek az alternatívának a megerősítésében is szerepet játszhat, aminek sok ellendrukkere van” – mutatott rá Bóka János.

Az uniós forrásokról szólva hangsúlyozta:

a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország és a magyar emberek hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, amelyek megilletik.

Azok az eljárások, amelyek következményeként hazánk bizonyos uniós pénzekhez nem fér hozzá, politikai természetűek. Ezekre is igaz az, hogy a megoldások egy bonyolult politikai alkufolyamat részei lesznek.

Az eljárásokban konstruktívan és jóhiszeműen veszünk részt, a megindításukhoz kapcsolódó fenntartásaink ellenére. (…) Az uniós intézményektől eddig csak rendkívül visszafogott módon kaptunk jelzést az esetleges megegyezésről, ezért kérdés, hogy ez a politikai alkufolyamat miként érhet véget. A folyamat nem a mi szándékaink szerint alakult így, de a politikai alkudozás terepe sem ismeretlen számunkra, és nem vagyunk eszköztelenek” – fogalmazott a miniszter, aki szerint morális szempontból egyértelműen magas pozíciót foglalnak el, és a politikai támogatottságuk a magyar emberek részéről egyre erősebbé vált. „Ez nagyon erős felhatalmazást ad nekünk arra, hogy a magyar érdekeket az eljárásokban határozottan és elvtelen kompromisszumok nélkül tudjuk képviselni” – hangsúlyozta Bóka János a Magyar Nemzetnek adott interjúban.


 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal