Létrehozva: 2023.09.23.
Módosítva: 2023.09.24.

Márki-Zay is szépen eltett a guruló dollárokból

Az egyre mocskosabb történet újabb részletei.

Az ügyben, mint a napokban kiderült az OTP Bank feljelentést tett, a NAV pedig költségvetési csalás és pénzmosás gyanúja miatt is nyomoz. A kétes hátterű finanszírozás másik fő haszonélvezője Karácsony Gergely mellett Márki-Zay Péter volt, aki még be is lépett a 99 Mozgalomba. Aztán szokásához híven kikotyogta, hogy magával a főpolgármesterrel intézte a 99 Mozgalom számára foglalt plakáthelyek átvételét.

Márki-Zay Péter 2021. október 8-án – amikor Karácsony Gergely visszalépett a javára a baloldali előválasztás második fordulója előtt – kijelentette, hogy tisztelete jeléül belép a főpolgármester által gründolt 99 Mozgalom Egyesületbe.

Márki-Zay PéterFOTÓ: POLYÁK ATTILA - ORIGO

Ezt végül  meg is tette Márki-Zay, aki tavaly szeptemberben egy nyilvános beszédében megerősítette a csatlakozását Karácsony mozgalmához:

Szeretném jelezni, hogy tiszteletem jeléül belépek a 99 Mozgalomba és erre biztatom önöket is.

AZONBAN A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI POLGÁRMESTERNEK MÁS OKA IS LEHETETT A BELÉPÉSRE A TISZTELETEN KÍVÜL. A 99 MOZGALOM FEDEZTE UGYANIS A KARÁCSONY-KAMPÁNYT, ÍGY EGYEBEK MELLETT BALLIBERÁLIS PORTÁLOKON HIRDETÉSI FELÜLETEKET VÁSÁROLTAK, RENDEZVÉNYEKET SZERVEZTEK ÉS ÓRIÁSPLAKÁTHELYEKET IS FOGLALTAK.

Utóbbiakon – miután a főpolgármester visszalépett – Márki-Zay Péter és Orosz Anna, akkori Momentum-elnök közös plakátjai jelentek meg - írja a Magyar Nemzet.

Márki-Zay Péter egyébként már 2021 októberének elején kijelentette, hogy Karácsony Gergely 500 millió forintból kampányolt az előválasztáson. A baloldal későbbi miniszterelnök-jelöltje 2021. november elsején állt elő azzal, hogy

becslése szerint Karácsony mintegy félmilliárd forintból korteskedett.

Arra is kitért, hogy nem idegen számára a főpolgármester adományozói köre, és már ekkor azt kérte, hogy adják át neki a plakáthelyeket.

Én nyilván ismerek néhány adományozóját, akit nem fogok megnevezni. (...) Hazai nagyvállalkozói üzleti körök vannak igen, akit én legalábbis tudok

– jelentette ki akkor Márki-Zay Bohár Dánielnek.

A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje később azt is bevallotta, hogy külföldről is érkeztek források a kampányukba. Idén július 12-én az ATV-ben például elismerte, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz hasonlóan a 99 Mozgalom is gyűjtött pénzt külföldről.

ÉRDEKESSÉG, HOGY MÁRKI-ZAY SZINTE FILLÉRRE PONTOSAN ELTALÁLTA A KARÁCSONY MOZGALMÁHOZ BEFOLYÓ KAMPÁNYPÉNZÉNEK NAGYSÁGÁT, AMIT SZINTÉN 2023 JÚLIUSÁBAN A MANDINERNEK ÚGY INDOKOLT, HOGY „JÓL TIPPELT".

KÖZISMERT, HOGY A SZÓBAN FORGÓ PÉNZEK NAGY RÉSZE A BAJNAI-FÉLE DATADAT-CSOPORTNÁL KÖTÖTT KI.

Márki-Zay Péter 2022. március 22-én és idén szeptember 19-én is beszélt arról, hogy a DatAdat és a Bajnai-kör Karácsony Gergely mögött állt az előválasztás első fordulójában, ám a második fordulóban – plakáthelyek átadásával – már az ő szekerét tolták.

Az biztos, hogy az előválasztáson ez a társaság, tehát a DatAdat és a Bajnai Gordon-kör, ők Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom mögött álltak és a második fordulóban, az utolsó pillanatban még tőlük mi kaptunk plakátfelületeket. Tehát magyarul el tudtuk intézni azt Karácsony Gergelynél és Karácsony Gergellyel, hogy az utolsó néhány napra az ő plakátfelületeinek egy részét sikerüljön a mi közös kampányunkra átragasztani. […] Az utolsó néhány napban már sikerült, mondom, a plakátfelületeiket az én támogatásomra buzdító plakátokra cserélni

 – fejtette ki Márki-Zay a Hit Rádió minapi adásában. 

A hódmezővásárhelyi polgármester tehát arról beszélt, hogy – mintegy operatív módon – „Karácsony Gergelynél és Karácsony Gergellyel” tudta elintézni, hogy a a 99 Mozgalom által foglalt plakáthelyeket használni tudja. 

Ez a jövőbeli vizsgálatok szempontjából is fontos elem lehet, hiszen Karácsony eddig a mozgalom ügyei kapcsán mindig a pénzes emberére, Perjésre mutogatott.

 Márki-Zay mondatai alapján azonban Karácsonynak nagyon erős ráhatása lehetett a 99 Mozgalom ügyeire.

Szintén fontos adalék lehet az az erőteljes amerikai jelenlét és kapcsolatrendszer, amiről a baloldal közös kormányfőjelöltje szintén vallott. Az jó ideje világos, hogy mikor 2021 októberében Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára a baloldali előválasztás második fordulója előtt, a dollárok és az amerikai szakértők a hódmezővásárhelyi polgármester Mindenki Magyarországa Mozgalma felé mozdultak el. Mind erre maga Márki-Zay Péter szolgáltatott bizonyítékot, aki 2022. május 18-án elújságolta, hogy Karácsony Gergely stábjából örökölte meg az amerikai kampánytanácsadókat. Azt is mondta, hogy 

…nem én döntöttem a napi kampánykérdésekben, hanem már sok kampányt levezető magyar és amerikai kampányszakértők (akiket a Karácsony-stábból örököltünk).

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje tehát rengeteg fontos részletet elárult azon 99 Mozgalom ügyeiről, amely részben az ő kampányát is fedezte. Beszélt Karácsony Gergely mozgalma kapcsán – konkrétumok nélkül – nagyvállalkozókról, külföldi finanszírozásról, a költések nagyságáról, amerikai tanácsadókról és Karácsony Gergelynek a 99 Mozgalom döntéshozatalában játszott szerepéről is.

Érdekesség, hogy Márki-Zay nem tért ki Karácsony pénzes emberének, a vagyonnyilatkozatai kapcsán is kényes helyzetbe került Perjés Gábornak a szerepére. 

Karácsony Gergely továbbra is csak mellébeszél az adománygyűjtő láda ügyében - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója annak kapcsán, hogy Karácsony az OTP feljelentésére sem reagált érdemben. Ahogy arról  mi is beszámoltunk az OTP Bank Nyrt. ismeretlen tettes ellen tett feljelentés, hamis magánokirat felhasználása miatt, a Kilencvenkilenc Mozgalom ügyében.

Hollik István kiemelte, miközben a főpolgármester ragaszkodik a nyilvánvaló hazugságához, hogy mikroadományokból finanszírozta a kampányát, az OTP feljelentésében egészen konkrét állítások szerepelnek".

Hollik István úgy fogalmazott: Erre mondják, hogy sakk-matt. Maga a bank mondja, hogy Karácsonyék végig hazudtak a pénz valódi eredetéről, szó sincs adománygyűjtő ládáról és mikroadományokról".

Kiemelte: a bank álláspontjából egy fontos következtetést is le lehet vonni. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a pénzt Karácsony párttársa, Perjés Gábor fizette be az egyesület számlájára, és azt is tudni lehetett, hogy ez nem Perjés Gábor pénze.

Most viszont már azt is tudják - folytatta- , hogy nem mikroadomány. Mivel készpénzről van szó, azt valakinek személyesen oda kellett adnia Karácsony Gergelyéknek, más eset egyszerűen nem lehetséges - mutatott rá, hozzátéve: a főpolgármesternek a korábbi állításával ellentétben tudnia kell, hogy honnan származik a pénz.

Úgyhogy kedves főpolgármester úr, a hazugságok és mellébeszélés helyett, legyen kedves, álljon elő a farbával, és mondja el végre, kitől származik a kötegelt euró" - mondta Hollik István.

 

Nagyon súlyos hazugságspirálba került Karácsony Gergely

Az OTP-nek a feljelentése alapján egyértelműen kijelenthető, hogy Karácsony Gergelynek ez az adománygyűjtő-láda története egy újabb hazugság volt, mondta az újabb botrány kapcsán az Origónak Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője megjegyezte, nem ez az első ilyen Karácsony részéről.

Azt is hallottuk az elmúlt időszakban Karácsony Gergelytől, hogy nem volt pénz az ellenzék kampányában, aztán kiderült, hogy több milliárd forintot kaptak külföldről. Ezt követően arról beszéltek, hogy mikroadományozók ezrei, tízezrei voltak azok, akik összedobták ezeket a pénzeket. Kiderült, hogy nem voltak mikroadományozók ilyen számban, hanem néhányan utaltak több száz millió forintos nagyságrenddel a baloldal kampányára – fejtette ki a politológus.

Most a legújabb fordulat az adománygyűjtő-ládáknak a története, ami egy újabb hazugság, tehát nem igaz egyetlen egy állítás sem, amit Karácsony Gergely vagy a baloldal mondott az elmúlt időszakban a külföldi finanszírozási formák kapcsán – jelentette ki Deák Dániel.

Hozzátette: ENNEK NAGYON SÚLYOS POLITIKAI KÖVETKEZMÉNYE LEHET. EGY POLITIKUS ESETÉBEN EGYÉRTELMŰEN HITELESSÉGI VÁLSÁGOT EREDMÉNYEZ, HA NYILVÁNVALÓAN HAZUDIK, ÉS TOVÁBBRA SEM ÁRULJA AZ IGAZSÁGOT.

Karácsony Gergely súlyos hitelességi válsággal kell szembenézzen FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

Ráadásul megindultak a jogi eljárások is, most már pénzmosás gyanúja miatt is van eljárás, jegyezte meg, hozzátéve, hogy emellett a nemzetbiztonsági bizottság továbbra is vizsgálódik, hiszen nyomozzák, hogy mi ennek a pénznek a forrása.

Deák Dániel úgy fogalmazott:Összességében kijelenthető, hogy egy nagyon súlyos hazugságspirálba kerül karácsony Gergely, nem ad kézzel fogható magyarázatot egyáltalán, és sunnyog, illetve maszatol, áldozati pózban próbál tetszelegni, illetve a kormányoldalra mutogatni, miközben egyszerű lenne magyarázatot adnia, illetve bizonyítékokat szolgáltatni. Elég lenne csak egy fényképet közzétenni egy ilyen adománygyűjtő-ládáról, ilyen típusú bizonyítékot hónapok óta nem láttunk Karácsony Gergelytől.

 

Megdöbbentő eredményekre jutott az OTP belső ellenőrzési vizsgálata, a NAV is nyomoz

Ahogy arról az Origo is beszámolt, az OTP dokumentumaiból kiderül, hogy Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett annak megnyitása óta. Karácsony pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor pedig többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adomány-gyűjtőládák felnyitásáról szóltak. A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd ennek végén súlyos megállapításokat tett.

Karácsony pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adomány-gyűjtőládák felnyitásáról szóltak. A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd ennek végén súlyos megállapításokat tett.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 4.: az Oroszlán célhoz ér, a Halak csak saját magára hallgasson

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap