Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.23.

A hitoktatásra, keresztény iskolákra támadt Pankotai LIli

Szerinte mindezt ki kell zárni az iskolákból...

...ha már az LMBTQ ideológiát nem engedik be.

Zárják ki a keresztény ideológiát is az iskolákból, ha az LMBTQ-ideológiát kitiltják, mivel mindkettő ideológia – jelentette ki Pankotai Lili baloldali aktivista a Nyílt sisak című vitaműsorban. A trágár kirohanásairól elhíresült aktivista ezt arra a véleményre mondta válaszként, hogy az LMBTQ-kérdésből politikai ideológiát kovácsoltak ugyanúgy, mint a pedagóguskérdésből.

 

Pankotai sérelmezte azt is, hogy nagy támogatást kapnak a keresztény iskolák, ezért sok szülő oda viszi a gyerekeit, majd később azt is hozzátette, hogy az állami és az egyházi iskolák között ég és föld a különbség. 

Szerinte az LMBTQ-ideológia iskolákból történő kizárásából politikai hasznot húznak; ennek képviselői a gyerekekhez nem is próbáltak hozzányúlni, ezzel együtt pedig a szexuális felvilágosítást is kizárják, amit ő sem kapott az iskolájában. Forgács István felzárkóztatáspolitikai szakértő emlékeztette az aktivistát: a szexuális felvilágosítás nincs kizárva az iskolákból.

Ellenzéki független?

Szó esett Pankotai politikai kötődéséről is, amiről ezt mondta: 

Soha nem volt érdekem, hogy fideszes embereket meggyőzzek, szerintem az ellenzéknek nem az a feladata, vagy nekem, vagy bárkinek ezen az oldalon. Nekem a sajátjainkkal kéne valóban foglalkozni

– foglalt állást az aktivista. Amikor azzal szembesítették, hogy az már politikai szál, ha a Momentumhoz hívja a fiatalokat a karmelita kolostornál, azt kérdezte, mi ezzel a gond.

Mindenre van magyarázat

Arra a felvetésre, hogy a Nemzeti Választási Iroda nem hitelesítette a Pankotaiék által népszavazásra bocsátani kívánt kérdéseket, az aktivista, mintegy előremenekülve, úgy reagált: azért nem fognak legalább kétszázezren részt venni az általuk megálmodott alternatív népszavazáson, mert nincsen elegendő forrásuk annak lefolytatására, nem lesz hiteles az eredménye, és rengeteg helyre nem fog eljutni. Hozzátette, jónak tartja az ötletet, „ezerszer fontosabb” az elmúlt években már lezajlott tartalmatlan népszavazások témáinál, és nem véletlenül utasították el. Forgács István reakciójában kifejezte: ő maga sem tudja, ez a népszavazás mennyire eldöntendő kérdéseket próbál feszegetni, mert a kérdések túl bonyolultak.

Ők csupán gyerekek

Pankotai kitért arra is, hogy ő soha nem szervezetett egy tüntetést sem, ha van szövege, akkor keresi meg a szervezőket, hogy elmondhatná-e. Márki-Zay Péter véleményével összhangban arról is beszélt, hogy Magyarországon teljes kultúraváltásra van szükség. Arra a kritikára, hogy az utóbbi időben elfajult a tanártüntetések stílusa, azt mondta, korábban voltak békés megmozdulások, de azok hatására nem értek el változást. 

Azzal mentegette a szervezőket, hogy a balliberálisok lefizetett ügynökeinek címkézik őket, amikor ők csak a Fecske presszóban „írogatják a dolgaikat”, és szó sincs arról, hogy politikai érdekeket szolgálnának ki, ők csupán gyerekek. 

Arra a felvetésre, hogy a diákok nem távolodtak el a rájuk telepedő baloldali pártoktól, azt felelte: nem ő a szervező.

Politikai haszonszerzés

Amikor Forgács István megkérdezte az aktivistát, hogy ki finanszírozza a tanártüntetéseket, Pankotai elismerte, hogy a kérdés jogos, de a pontos választ nem tudja, csak arról hallott, hogy adományokból fizetnek a hangosításért, a színpadért, „a Gólyában volt egy hepaj”, aminek a belépődíját felhasználták a népszavazáshoz, vagy a következő tüntetést fizették ebből. Elismerte, hogy a baloldali pártok politikai hasznot húznak belőlük, de szerinte a Fidesz ugyanezt csinálja, „lenyomva” a tanárokat és a diákokat.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér