Létrehozva: 2023.10.11.

Csak az elmúlt két napban 580 ukrán katona esett el

Nem csitul egy percre sem a háború.

Az orosz védelmi minisztérium keddi hadijelentése szerint az orosz hadsereg négy fontszakaszon tíz támadást vert vissza, melyek során mintegy 580 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A moszkvai összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett három vezetési és megfigyelőpontot, két lőszerraktárt, egy harckocsit, négy páncélozott harcjárművet és 19 drónt.

Az ukrán erők több mint száz halottat és sebesültet veszítettek – közölte Jan Gagin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva.

Gagin szerint az ukrán fél több mint húsz haditechnikai eszközt és négy erődítményt veszített. Mint mondta, az ukrán katonák az erős orosz tüzérségi tűz miatt Avgyijivkánál feladták állásaik egy részét az első védelmi vonalon.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az elmúlt nap folyamán a Herszon megyei Oleski és a Belgorod megyei Popovka községben két-két civil vesztette életét ukrán belövések következtében.

Az ukrán légierő kedd reggel a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról számolt be, hogy erőik 27, iráni gyártmányú Sahíd drónt semmisítettek meg Odessza, Mikolajiv és Herszon térségében. Moszkva összesen 36 eszközt indított a Krím félsziget keleti részén fekvő Csauda partfokról – tették hozzá.

Herszon megye közigazgatása a Telegram-csatornáján közölte, hogy

az elmúlt napon Oroszország 79 alkalommal nyitott tüzet, többek között aknavetőkből, tüzérségi eszközökből, drónok bevetésével, négy embert megsebesítve és több épületet megrongálva.

Szeptemberben Moszkva több mint ötszáz Sahíd drónt vetett be Ukrajna ellen, ami rekordot jelent a Defense Express ukrán tanácsadó csoport szerint. Ez elemzésük szerint azt jelezte, hogy Moszkva még aktívabban használja az olcsó pilóta nélküli repülőgépeket.

Az orosz légierő meghiúsította az ukrán kommandósok partraszállási kísérletét a Krímben – közölte az orosz védelmi minisztérium szerda reggel közleményben, olvasható az oroszhirek.hu-n.

A védelmi minisztérium szerint egy ukrán egység a félsziget nyugati szélén lévő Tarhankut-fok felé tartott. A kommandósok állítólag egy katonai motorcsónakon és három jet-skin haladtak a félsziget felé, ahol egy orosz haditengerészeti bázis és több repülőtér található.

A minisztérium hozzátette, hogy az éjszaka folyamán 31 drónt „elfogtak és megsemmisítettek” Oroszország nyugati régióiban, Belgorodban, Brjanszkban és Kurszkban.

Regionális tisztségviselők arról is beszámoltak, hogy az ukrán erők határon átnyúló lövéseket adtak le, de hozzátették, hogy senki sem sérült meg. Alekszandr Bogomaz brjanszki kormányzó elmondta, hogy több házat is eltaláltak rakétavetővel. Vjacseszlav Gladkdov belgorodi kormányzó eközben azt írta a Telegramon, hogy 12 ház megrongálódott Grajvoron városában.

Kijev az elmúlt hónapokban fokozta a Krím elleni rakéta- és dróntámadásokat. Szeptember 13-án Ukrajna cirkálórakétákkal csapott le egy szevasztopoli hajógyárra, megrongálva két javítás alatt álló hadihajót az orosz hadsereg szerint. Kilenc nappal később egy rakéta csapódott be a Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli főhadiszállásán. A Védelmi Minisztérium akkor azt közölte, hogy a támadás után egy szolgálati tag eltűnt.

Olekszandr Tolokonnyikov, a déli Herszon megyei kormányzói hivatal szóvivője egy tévéműsorban arról tájékoztatott, hogy vasárnapra virradó éjjel az orosz erők tíz bombát dobtak a régióra. Sztanyiszlavove településen négy helyi lakos sérült meg, egy ember a romok alatt rekedt. A szóvivő megjegyezte, hogy az elmúlt hat-hét nap alatt 166 bombát dobtak az orosz erők a megyére.

A Donyeck megyei ügyészség a Facebookon arról adott hírt, hogy egy Sz-300-as rakétákkal végrehajtott orosz csapás nyomán egy négytagú család rekedt házuk romjai alatt.

Szomszédjuk mentette ki az összedőlt házból a házaspárt, 16 éves fiukat és az 57 éves nagymamát.

Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben lévő Harkiv megye kormányzója a Telegramon arról adott hírt, hogy régióját is rakétacsapás érte az éjjel. A területet az orosz erők úgyszintén Sz-300-as rakétákkal lőtték. Találat ért egy magánvállalatot, ahol tűz ütött ki. Áldozatokról, sérültekről nem közölt információt.

Az elmúlt 24 órában, az orosz hadsereg támadásai során két ukrán civil meghalt és 22 másik megsebesült Herszon megyében és a Donyecki területen - számolt be hétfőn az Ukrainska Pravda című ukrán lap a weboldalán.

Herszon régióban egy ember meghalt, további 18 megsebesült, köztük 2 gyermek. A Donyecki területen az orosz erők vasárnap Konsztantyinovka falu 4 lakosát sebesítették meg. A Harkovi területen lévő Volcsanszkban egy nő meghalt.

Herszon régiót az elmúlt 24 órában az orosz hadsereg 53 alkalommal támadta, az orosz hadsereg a térség településeinek lakónegyedeit, egy herszoni parkolót, továbbá egy kritikus infrastrukturális létesítményt, valamint a Herszoni járás egy templomának területét találta el.

Az ENSZ-nek is észre kell vennie végre, hogy Ukrajna támadja a zaporizzsjai atomerőművet, miután az ukrán katonai hírszerzés parancsnoka elismerte ezt - írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hétfői Telegram-bejegyzésében.

Zaharova arra reagált, hogy Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége (GUR) vezetője az ukrán NV hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy a parancsnoksága alatt álló alakulatok a tavalyi év augusztusa óta három sikertelen kísérletet tettek az orosz erők által megszállt zaporizzsjai nukleáris erőmű visszafoglalására.

"Budanov vallomásának hidegzuhanyként kell érnie az ENSZ-t, amelynek képviselői mindezen hónapok alatt azt mondták, hogy nem tudják meghatározni milyen irányból érik csapások az erőművet " - írta a Zaharova.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap