POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.28.

Így csökkentek az árak az Árfigyelő hatására

52 termékkategóriában csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára.

Az online árfigyelő indulása óta 52 termékkategóriában csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szombaton az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy a GFM szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal július 1-jén elindította az árfigyelő rendszert, amely majdnem négy hónapja támogatja a „háború, a szankciók és a multik árspekulációja miatt megemelkedett infláció letörését”.

A platform az árak összehasonlíthatóságán keresztül támogatja a családok tudatosabb vásárlási döntéseit, miközben fokozza a versenyt a kiskereskedelmi üzletek között – húzták alá.

Azt írták, az eredmények egyértelműek:

a szankciós élelmiszerinflációt már harmadára szorította vissza a kormány.

A közlemény szerint az árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a 62 termékkategóriából 52 esetében átlagosan 6,6 százalékkal csökkentek az átlagárak.

A megfigyelt élelmiszerek árainak július elejéhez képest mért mérséklődése közel 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve több mint 1,6 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatással járhatott a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve – tették hozzá.

Kifejtették: a platform indulásához képest a tojás közel 23 százalékkal kerül kevesebbe, de emellett a lisztek, a spagetti és a margarin ára is 20 százalék körüli mértékben csökkent, a kenyerek és a tejtermékek átlagosan 8-9 százalékkal lettek olcsóbbak.

A húsok közül leginkább a pulykamellfilé ára mérséklődött, közel 14 százalékkal, ugyanakkor a csirkecomb és a csirkeszárny is mintegy 9 százalékkal olcsóbb, mint július elején volt. A zöldségek átlagosan 13 százalékkal lettek olcsóbbak, de sok zöldség (kelkáposzta, fejes káposzta, fokhagyma, zöldpaprika, vöröshagyma, sárgarépa) ára több mint 15-20 százalékkal, a gyümölcsök ára pedig átlagosan 7 százalékkal csökkent.

Az elmúlt két hét során az átlagárak 27 termékkategóriában tovább mérséklődtek,

a legnagyobb mértékben a kelkáposzta ára csökkent, több mint 20 százalékkal. A margarin és a kristálycukor 6 százalékkal olcsóbb lett, illetve a húsok közül a sertéscomb, a csirkecomb és az egész csirke ára is mintegy 3 százalékkal mérséklődött – sorolták a közleményben.

Hozzátették:

az árak csökkenését a kormányzat által június 1-jétől elindított, illetve augusztus 1-jével kibővített kötelező akciózás is támogatta.

Az online platform népszerűségét bizonyítja, hogy az elindulása óta már több mint 1,3 millió látogatója volt. A szabadszavas keresések száma meghaladta a 800 ezret, amelyek során az elmúlt két hét során legtöbbször a csirkemell, cukor, sajt, tej és burgonya szavakra kerestek az árfigyelőt felkeresők – írták.

Emlékeztettek arra, hogy

az árfigyelő rendszer augusztus végén többfunkciós, szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólistával bővült.

Szeptember végétől pedig már arra is lehetőség van, hogy a fogyasztók akár a vizuális térképes boltszűrő funkció használatával kiválasszák a kedvenc üzleteiket és az ott megvásárolható termékek alapján állítsák össze bevásárlólistájukat.

A legújabb funkciók még nagyobb segítséget nyújtanak a fogyasztóknak a vásárlási döntéseik meghozatalában, illetve fokozzák a versenyt a kiskereskedelmi szektorban, hozzájárulva az infláció további csökkenéséhez – olvasható a GFM közleményében.

Amióta az online Árfigyelő rendszer működik, megfeleződött az élelmiszer-infláció mértéke, júniusban még közel 30 százalékkal kerültek többe az élelmiszerek az egy évvel korábbihoz képest, ez szeptemberre 15 százalékra esett – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai alapján.

A július elseje óta mért mintegy 15 százalékpontos csökkenéshez a kormányzati intézkedések mellett a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult – közölték.

A GVH felidézte, hogy

a KSH tájékoztatása szerint az augusztusban mért 16,4 százalékról szeptemberben 12,2 százalékra mérséklődött az infláció éves összevetésben.

Az előző év adataihoz képest az élelmiszerek árának emelkedése 15,2 százalék volt szeptemberben, ami jelentős csökkenés az augusztusban mért 19,5 százalékhoz képest. Havi összevetésben az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek szeptemberben az augusztusi adatokhoz képest.

Az adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról-hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest 2023 júniusában 29,3, júliusban 23,1, augusztusban 19,5, szeptemberben pedig 15,2 százalék volt az élelmiszerárak emelkedésének mértéke az egy évvel korábbi értékekhez képest – jelezte a GVH.

A szeptemberben mért 4,3 százalékpontos csökkenéshez a július elseje óta elérhető online Árfigyelő rendszer is jelentősen hozzájárult a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve. Az Árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából 56 termékkategóriában csökkentek az átlagárak, átlagosan 6,7 százalékkal

– emelte ki a versenyhivatal.

A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a GVH elnökét, aki kifejtette: az Árfigyelő megakadályozza, hogy a multik emeljék az árakat és nyerészkedjenek, illetve segít a családoknak, hogy pénzt és időt spóroljanak. Az Árfigyelő az árak csökkentésén és a fogyasztói tudatosság erősítésén keresztül egyszerre járul hozzá a fogyasztói jóléthez és élénkíti a piaci versenyt, vagyis az Árfigyelő a nemzeti versenyhatóság két fontos célját is teljesíti – hangsúlyozta.

Augusztus 30-a óta érhető el a többfunkciós, szabadon összeállítható, megosztható bevásárlólista, amit máris sokan használnak. Nemrég bezártak egy kiskaput az Árfigyelőben, így már nem kerülhetnek előnybe azok a kiskereskedők, amelyek egyes élelmiszerek árait csak egy-két boltjukban csökkentették.

A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a vásárlók már előre beállíthatják a kedvenc boltjaikat az oldalon, ezt térképes boltszűrővel is megtehetik. Igy akár a közvetlen környezetükben lévő boltok napi termékkínálatát is követhetik. Az új funkció erősítheti a helyi mikropiaci versenyt, így várhatóan folytatódik az élelmiszer-infláció csökkenése, ami hozzájárul az infláció letöréséhez – ismertette a versenyhivatal.

A háború, az energiaárak és az elhibázott szankciók olyan mértékűvé emelték az inflációt Magyarországon, hogy azzal a jegybank nem tudott megbirkózni, ezért a kormány átvette az infláció elleni küzdelem feladatát és felelősségét – emelte ki a legfrisseb statisztikai adatokhoz fűzött keddi kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium GFM).

A kormány vállalta, hogy a családok védelme érdekében saját eszközöket bevetve letöri és 2023 év végére egy számjegyűre csökkenti az inflációt. A terv működik, a célzott kormányzati intézkedések hatékonyak és eredményesek, így ennek hatására a szankciós inflációt már az év vége előtt, várhatóan novemberre egy számjegyűre szorítja le a kormány.

Ezt támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)legfrissebb adatai is, amelyek szerint

már nyolcadik hónapja csökken trendszerűen az infláció mértéke, a kormányzati eszközök pedig már 12,2 százalékra csökkentették a szankciós inflációt 2023 szeptemberében. Ez az augusztusban látott 16,4 százalékhoz képest több mint 4 százalékponttal képvisel kedvezőbb szintet, ráadásul január óta ez jelenti a legnagyobb dinamikájú visszaesést az infláció mértékében

– emelte ki a GFM.

Különösen kedvező fordulat azonosítható az élelmiszerárak alakulásában: míg éves alapon a kormány már harmadára – a 2022 decemberében látott 44,8 százalékról 15,2 százalékra – csökkentette a szankciós élelmiszerinfláció mértékét, addig szeptemberben az előző hónaphoz képest az élelmiszerek már olcsóbbá váltak.

Mindez annak köszönhető, hogy a kormány az indokolatlan áremeléseket alkalmazó multinacionális kereskedelmi vállalatok megfékezése érdekében bevezette az online árfigyelő rendszert és elrendelte a kötelező árcsökkentő akciókat – hangsúlyozta a GFM.

Az árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából 56 termékkategóriában csökkentek az átlagárak, átlagosan 6,7 százalékkal.

Az üzemanyagok ára ugyanakkor nemzetközi és országspecifikus okok miatt – mint például a szállítás tranzitdíjának megemelése – az előző hónaphoz képest szeptemberben 3,3 százalékkal növekedtek, ami kedvezőtlenül befolyásolja az infláció csökkentésének ütemét.

az üzemanyagárak moderálása, így a családok és a gazdaság megvédése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szeptember 26-án egyeztetett a Magyar Ásványolaj Szövetséggel, köztük a Mollal, amelyen az olajipari szereplők együttműködésükről biztosították a kormányt.

A Mol továbbá azt is rögzítette, hogy eltökélt a regionális viszonylatban is versenyképes üzemanyagárak biztosítása mellett.

Megállapítható, hogy az egyeztetés óta az üzemanyagárak kedvező irányba változtak, hiszen az akkor tapasztalt átlagosan 660 forintos benzin és 681 forintos gázolaj árhoz képest október 11-től átlagosan a benzin ára 610 forintra, míg a gázolaj ára 660 forintra mérséklődhet. Ezzel összességben 50 forinttal lehet olcsóbb a benzin és 21 forinttal a gázolaj ára – tájékoztatott a GFM.

origo.hu

Újabb baleset történt: egy híd alatt csapódott egymásnak két turistahajó - videó

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

borsonline.hu

Egy ország hőköl ma hátra: az éjjel meggyilkolták a csodálatos színészt

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 824. napja – Rekordtávolságról támadt egy ukrán drón, közel kétezer kilométert tett meg

life.hu

Károly király és Vilmos herceg komoly döntést fontolgat, de félnek a reakcióktól

magyarnemzet.hu

Vajon mit kereshet ez a hatalmas ballisztikus rakétakilövő Budapesten?

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

travelo.hu

Ide utazz ezen a nyáron, a csillagjegyed alapján – 2. rész

ripost.hu

Ilyen tündéri Szabó Erika kisbabája, nem akárki vette kézbe

ripost.hu

Ezt kell most tenned a paradicsommal, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Újabb 100 milliárd eurót pumpálnának a háborúba, már Trump győzelmére készülnek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

A 2022-es magyar választást külföldről befolyásoló hálózat ma is aktív

POLITIK

Vajon Manfred Weber elküldené a gyerekeit katonának?

POLITIK

Macron: A végsőkig kell segíteni Ukrajnát

POLITIK

Szentkirályi Alexandra:Elég a közlekedési káoszból Budapesten

POLITIK

Nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség

POLITIK

Mit ér a svájci békekonferencia Oroszország nélkül?