POLITIK

Szerző t.t.

Létrehozva: 2023.11.18.
Módosítva: 2023.11.18.

Orbán Viktor beszédével zárul a Fidesz tisztújító kongresszusa

Ma tartják a kormánypárt 30. tisztújító kongresszusát, világos célok megfogalmazása várható.

Ma tartják a Fidesz 30., tisztújító kongresszusát Budapesten, amelyen szavaznak a pártelnökről és a négy alelnök személyéről. A szombati rendezvényen 1500-1800 küldött és legalább ugyanennyi vendég vesz részt. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István tájékoztatása szerint a tisztújító kongresszuson megválasztják az elnököt, az alelnököket és a párt bizottságainak vezetőit, tagjait, ugyanakkor nem hoznak formális döntést a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjéről.
A beszédeket a Fidesz szövetségeseinek nevében Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kezdi, majd a határon túliak nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszönti a kongresszust. A küldöttek ezután beszámolókat hallgathatnak meg: felszólal Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, házelnök; Kocsis Máté frakcióvezető, az európai parlamenti delegáció nevében pedig Deutsch Tamás. Eközben zajlik majd a szavazás, délután pedig ismét több beszéd elhangzik majd: miniszterek, az elnökség tagjai és több fideszes településvezető is felszólal. A kongresszust Orbán Viktor miniszterelnök beszéde zárja.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán. Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesz legutóbbi, 2021-ben tartott tisztújító kongresszusán a küldöttek újabb két évre választották pártelnökké Orbán Viktor miniszterelnököt. A kormányfő akkor elmondott beszédében jelentette be, hogy a tervezetthez képest hamarabb érkezik a 13. havi nyugdíj teljes összege az érintettekhez. A 2021-es kongresszus meghatározó témája a 2022-es országgyűlési választásokra való felkészülés, a választások tétje tétje volt.
Jövőre európai parlamenti és önkormányzati választások lesznek, és a mostani kongresszuson az ezekre történő felkészülést is szolgálja.
A kormányfő csütörtökön a Magyar Diaszpóra Tanács tagjaival találkozva arról szólt, hogy az előttünk álló 10-15 év a szuverenitás védelméről fog szólni, nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos más térségében is. A most indult nemzeti konzultáció kérdései is erről szólnak. 
Két éve Orbán Viktor a Fidesz 29. tisztújító konferenciáján azt mondta

Világos célok nélkül nincs sikeres kormányzás, nincs sikeres ország, és nincs önmagával békében és boldogan élő nemzet sem.

Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, Orbán Viktor mai, kongresszust záró beszéde is a világos célok megfogalmazásáról fog szólni. 
 

A Fidesz-kongresszust, és a kormányfő beszédét itt követheted élőben.

 


 

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.