Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.25.

Példátlan erőszak a lengyel köztévé ellen

Tusk lábbal tiporja a sajtószabadásgot.

Az alig több mint egy hete hivatalba lépett, Donald Tusk vezette új lengyel kormány erőszakkal akarja átvenni az állami média felett az irányítást – erről Piotr Babinetz, a lengyel közszolgálati médiát felügyelő nemzeti médiatanács tagja beszélt az M1 Híradójának.

Emlékeztetett arra, hogy szerdán még a lengyel televízió több csatornájának adását is leállították, amire a kommunizmus óta nem volt példa.

Piotr Babinetz, aki az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (Pis) parlamenti képviselője is, hozzátette, hogy

 

ez érintette az országos hírtelevíziót és az angol nyelvű csatornát is, amely a közép-európai államoknak szól.

Malgorzata Kleszcz, a Radio Wnet riportere bejutott a lengyel állami hírügynökség, a PAP épületébe és interjút készített a főszerkesztő-helyettessel, aki beszámolt neki az éjszaka történtekről.

A riporter az M1-nek elmondta: az épületben az újságírókon kívül néhány parlamenti képviselő is tartózkodott, amikor szombatra virradóra termetes férfiak érkeztek. Dulakodás alakult ki, az ékezők agresszíven léptek fel a dolgozókkal és a képviselőkkel szemben is.

A riporter hozzátette: többször kérték a férfiaktól, hogy igazolják magukat, milyen jogon vannak az épületben, de ezt egyszer sem tették meg. Mint mondta, soha senki nem mutatott meg semmit, nem igazolták, hogy törvényes, amit csinálnak vagy hogy annak akármilyen jogi alapja lenne.

„Azokat az embereket a jelenlegi kormány küldte, illetve a kulturális és örökségvédelmi miniszter”

– mondta Malgorzata Kleszcz.

A Híradóban elhangzott, hogy a héten egyenruhás rendőrök is megszállták a lengyel köztévé épületét. Az új vezetők rengeteg újságírót azonnal kirúgtak, leváltották az állami hírügynökség és a televízió vezető tisztségviselőit is.

A példátlan tisztogatás azután kezdődött, hogy a frissen hivatalba lépett, Donald Tusk által vezetett kormány egy parlamenti határozattal megszüntette az állami média költségvetésben biztosított finanszírozását.

Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki Lengyelországban, a jogszabályok szerint ugyanis a lengyel köztelevízióról, a rádióról és az állami hírügynökségről parlamenti határozattal nem, csupán alkotmányozó többséggel lehet dönteni.

Az M1-nek Palóc André, a Századvég vezető elemzője arról beszélt, hogy miközben az új lengyel kormány lábbal tiporja a sajtószabadságot és a jogállamiságot, Brüsszel mélyen hallgat.

Hozzátette: ha valamiféle objektív rendszer volna az Európai Unióban, ilyenkor indulna egy vizsgálat, hiszen gyakorlatilag egy állami intézménynél – most úgy tűnik, politikai alapon – küldtek el nagyon rövid időn belül embereket.

Hozzátette: Brüsszel és korábban maga az új lengyel kormányfő is többször bírálta Magyarországot a jogállamiság megsértése miatt, ma pedig azt látjuk, hogy Donald Tusk lábbal tiporja a demokráciát és a véleményszabadságot, Brüsszel pedig ezt csöndben végignézi.

Andrzej Duda lengyel államfő szombaton jelentette be, hogy vétót emel a 2024. évi állami költségvetési törvényhez kapcsolódó, a parlament által már megszavazott kiegészítő jogszabály ellen az új kormánynak a közszolgálati médiát – köztük a PAP hírügynökséget – érintő intézkedései miatt.

Andrzej Duda az X platformon közölte: nem írhatja alá a törvényjavaslatot „az alkotmány és a demokratikus jogállam alapelvei kirívó megsértésének” körülményei között.

A lengyel államfő korábban azt is kijelentette, hogy Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter kirívó módon alkotmányt sértett, amikor parlamenti határozat alapján intézkedett a közmédia ügyében.

A miniszter szerdán mentette fel a lengyel közmédia vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki a szejmben kedd éjjel megszavazott törvényre hivatkozva.

Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter kirívó módon alkotmányt sértett, amikor parlamenti határozat alapján intézkedett a közmédia ügyében – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön a Radio Zet kereskedelmi rádióban.

Az államfő annak kapcsán nyilatkozott, hogy a miniszter szerdán felmentette a közmédia vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki ott.

„Nem lehet az úgy, hogy a szejm határozatokat ad ki, amelyek a miniszter szerint helyettesítik, illetve megváltoztatják a törvényeket”

 

– hangsúlyozta Duda, aki anarchiának nevezte Sienkiewicz eljárását.

Rámutatott: a közmédia vezetését a Nemzeti Médiatanácsról szóló törvény szabályozza, ezt a jelenlegi parlamenti többség alkotmányos úton módosíthatja, de nem kerülheti meg.

Jelezte: kész egyeztetni az új parlamenti többség politikusaival az RMN-ról szóló törvény módosításáról.

A lengyel alkotmány szerint az államfő megvétózhatja a parlament által megszavazott törvényeket. Duda ebben a vonatkozásban felidézte: amikor december 13-án beiktatta Donald Tusk kormányát, „valótlannak nevezte azokat a médiaértesüléseket”, miszerint „majd megakadályoz” minden törvényi változtatást.

Az államfő elismerte: az a politikai tábor, amely Lengyelországban megnyerte a választásokat, mindig „átvette a közmédiát”. „Vajon jó helyzet ez? Azt mondanám, hogy nem” – fogalmazott, hozzátéve: szeretné, ha a köztévé „valóban elfogulatlan lenne”, de ezt eddig senkinek sem sikerült elérni.

Ma már világosan láthatjuk: „harc folyik azért, hogy ezek a médiumok a következő, a választásokat megnyerő politikai csapat zsákmányai legyenek” – jelentette ki Duda.

Az államfői interjúra reagálva Szymon Holownia, a szejm elnöke a Polsat News kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a múlt hétig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) korábbi törvényeivel „összezavarta a közmédia témáját”, és az ügy most „törvényi megoldást igényel”, amelyet az elnökkel egyeztetve kellene majd elfogadni.

A PiS képviselői, köztük Elzbieta Witek volt alsóházi elnök szerdán a szejm folyosóján találkoztak a lengyel parlamenti elnökhöz látogató Vera Jourovával, az Európai Bizottságnak (EB) az értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnökével. A Polsat News által is rögzített találkozó során Witek átadta Jourovának a közmédia jelenlegi helyzetéről szóló levelet, és kijelentette: éppen aznap „merénylet történt a lengyel közmédiával, a szólásszabadsággal és a demokráciával szemben”.

Jourová felidézte: az EB-nek mindig, a PiS kormányzása idején is az volt az álláspontja, hogy a közszolgálati médiának „minden országban jól, függetlenül és átlátható módon kell működnie”. A közmédiát érintő szerdai fejleményekről Jourová elmondta: „adott pillanatban nem tud erről nyilatkozni”.

Erőszakkal vezették ki az embereket, ajtókat csapkodtak és képviselőket lökdöstek – erről a lengyel köztévé egyik korábbi műsorvezetője beszélt. Az újságíró azt nyilatkozta: Donald Tuskék lényegében beismerik: tudják, hogy nem tartják be a törvényt, de ez nem érdekli őket. A lengyel közszolgálati tévé épületében napok óta állóháború zajlik. Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint furcsa, hogy Brüsszel mindeközben hallgat.

Nagy darab, kívülről érkező férfi zárta ki erőszakkal a saját irodájukból a lengyel tévé munkatársait az M1 Híradóban látható felvételen. Az elmúlt napokban több ehhez hasonló felvétel látott napvilágot, amelyeken erőszakkal elfogalták a lengyel köztelevíziót.

De egyenruhás rendőrök is megszállták a TV épületét, miután példátlan tisztogatást vette kezdetét. Rengeteg újságírót azonnal menesztettek, de leváltották az állami hírügynökség és a televízió vezető tisztségviselőit is.

Még a kommunisták is tisztességesebben viselkedtek, mint a most hatalomra került Donald Tusk féle lengyel vezetés – erről beszélt egy helyi lapnak a lengyel TV egyik elbocsátott műsorvezetője. Jan Pospieszalski 1994 óta dolgozott ott. Azt mondta, csaknem 30 éves pályafutása alatt látott már személycseréket és kormányváltásokat, de ilyen példátlan erőszakot és törvénysértést még sosem tapasztalt. Szerinte a kívülről érkező emberek erőszakkal vezették ki az embereket az irodájukból, ajtókat csapkodtak és képviselőket lökdöstek.

A tisztogatás azután kezdődött, hogy a frissen hivatalba lépő Donald Tusk által vezetett kormány egy parlamenti határozattal megszüntette az állami média költségvetésben biztosított finanszírozását.

Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki Lengyelország-szerte. A jogszabályok szerint ugyanis a lengyel köztelevízióról, a rádióról és az állami hírügynökségről csupán alkotmányozó többséggel lehetne dönteni, ezt azonban Donald Tuskék láthatóan nem tartják be.

A lengyel közszolgálati médiát felügyelő Nemzeti Médiatanács tagja nyilatkozott az M1-nek. Azt mondta: a döntés törvényellenes és alkotmányellenes.

„A jog szerint mindhárom társaság olyan helyet foglal el a lengyel jogrendben, hogy ezek felügyelőtanácsaiban törvényesen csak a Nemzeti Médiatanács végezhet változtatásokat. Vagyis ezeket a döntéseket a kulturális és örökségvédelmi miniszter az alkotmány megsértésével, jogsértő módon hozta meg” – fogalmazott Piotr Babinetz, a lengyel Nemzeti Médiatanács tagja, aki a Jog és Igazságosság párt parlamenti képviselője is egyben.

Az ügyben megszólalt Lengyelország korábbi miniszterelnöke is. Az internetre feltöltött videójában angolul üzent a nemzetközi sajtónak. Azt mondta: az új kormány megsértette a lengyel alkotmányt.

„Egy hét telt el, amióta Donald Tusk átvette a hatalmat és a kormánya máris lábbal tiporja a jogot, az állambiztonságot és a médiaszabadságot. Az új kulturális miniszter erővel és illegálisan váltotta le a közszolgálati média vezetőit. Lengyelek millióinál állt le a televízióadás, az emberek nem jutottak információhoz” – fogalmazott Mateusz Morawieczki.

Brüsszel mélyen hallgat – erről az Alapjogokért Központ vezető elemzője beszélt az M1-en. A szakértő szerint az új lengyel kormány lábbal tiporja a sajtószabadságot és a jogállamiságot.

„Az EU kettősmércével mér! A baloldal bármit megtehet, sárba tiporhatja a jogállamiságot, a sajtószabadságot, nem számít. Míg egy szuverenista, jobboldali magyar kormánnyal szemben minden eszközt megragad, hogy ellehetetlenítse a működését” – mondta Pindroch Tamás.

Hátborzongató, ami Lengyelországban történik – ezt a Fidesz Ep-képviselője mondta a Magyar Nemzetnek.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: amit látunk, az nyílt erőszak, megfélemlítés és egy leplezetlen kísérlet arra, hogy a nyilvánosságot és a véleményszabadságot páros lábbal tiporják.

Hidvéghi Balázs szerint figyelemreméltó, hogy ezt egy olyan koalíció teszi meg, amely az elmúlt években folyamatosan a jogállamiságra hivatkozva támadta Magyarországot és a korábbi lengyel kormányt is.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

hirtv.hu

Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér