POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.01.17.

694 napja tart az ukrán-orosz háború

Melyik nagyhatalom nyert rajta a legtöbbet?

694 napja tart az orosz–ukrán háború. Felmerülhet a kérdés kinek is érdeke a háború folytatása? Ki nyer rajta a legtöbbet? Ezekre a kérdésekre kereste a választ ifj. Lomnici Zoltán.

Gerhard Schröder volt német kancellár és John Mearsheimer professzor is tettek olyan nyilatkozatot, miszerint lehetőség lett volna az orosz–ukrán konfliktus rendezésére 2022 tavaszán, illetve az amerikai származású nemzetközi kapcsolatok szakértő szerint 2022 őszén is (utóbbi alkalommal Mark Milley tábornok, az amerikai haderő vezérkari főnöke hívta fel a figyelmet a béketárgyalások megkezdésének lehetőségére, azonban az amerikai demokrata vezetés ezt elvetette).

Sem Ukrajnának, sem Oroszországnak nem állt érdekében ez a háború – hiszen eddig 6,5 millió ukrán hagyta el az országot, a két fél részéről több, mint 0,5 millió áldozatról tudunk, és hosszú távon az oroszok számára sem előnyös ez a konfliktus (a nyugati világtól való részleges elszigetelődés és a hatalmas katonai kiadások miatt) –, tehát egyértelműen proxyháborúról beszélünk – ezt számtalan szakértő hangoztatja a háború kezdete óta.

Oroszország már az 1999-es NATO-bővítést követően világossá tette, hogy ellenzi a katonai szövetség keleti bővítését. Bár Vlagyimir Putyin többször kijelentette, hogy nem fogja hagyni a kelet felé történő terjeszkedést, a NATO a 2008-as bukaresti csúcson ígéretet tett, hogy Ukrajna és Georgia előbb vagy utóbb a szövetség tagjai lesznek.

2021 decemberében Oroszország levelet küldött, amelyben egy javaslatot terjesztett elő az erősödő feszültség megoldására: ebben semleges Ukrajnát kívánt, valamint a NATO-erők kivonását Kelet-Európából az 1997-es állásaikba. Az Egyesült Államok ezt azonnal elutasította.

Zelenszkij a német Bildnek azt nyilatkozta nem sokkal az invázió kezdete után, hogy minden tárgyalás során az a célja, hogy véget vessenek az Oroszországgal folytatott háborúnak. Az ukrán vezetés részéről kezdetben volt szándék a békemegállapodásra, ilyen értelemben Amerika erőltethette az egyre keményebb fegyveres ellenállást.

Az amerikai demokraták célja lehet az USA világpolitikai befolyásának növelése, amire alkalmas módszer Oroszország (részbeni) leválasztása a nyugati kereskedelemről, és ezáltal mind az oroszok, mind Európa gyengítése. Az Egyesült Államok komoly befolyást szerzett Ukrajnában, és érdekében állt az orosz befolyás csökkentése a térségben. Annak tükrében, hogy az USA-nak komoly konkurenciát jelentene egy erős Európa, amely együttműködik Oroszországgal, kifejezetten előnyös számára a jelenlegi helyzet.

A nyilatkozatok alapján az amerikai baloldal beavatkozási kísérleteit, valamint a háború fenntartása kapcsán az ő érdekeiket lehet vélelmezni: Biden elnök kijelentése, miszerint Putyin nem maradhat hatalmon, Lloyd Austin védelmi miniszter megjegyzése arra vonatkozóan, hogy Oroszországot meg kell gyengíteni, illetve Nancy Pelosi, a képviselőház elnökének ígérete, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Ukrajnát a győzelemig ezt támasztja alá.

Wu Ken, Kína németországi nagykövete 2023 nyarán a német Berliner Zeitung lapnak adott interjúban kijelentette: az amerikaiak nem igazán érdekeltek a gyors politikai megoldásban.

Ács Zoltán közgazdász, a George Mason Egyetem professzora szerint az USA fegyveriparának előnyös a háborús helyzet: „A jelenlegi háborúban ismét két komoly ellenfél feszül egymásnak. Az egyik Oroszország a magasan fejlett fegyverzetével, ami valójában a NATO-val áll szemben, és proxyként Ukrajna szolgál a harc megvívására.”

Az Egyesült Államok – pontosabban egyes gazdasági érdekkörök és demokrata politikusok – mellett a nyugati nagyvállalatok számára mindkét fél támogatása jelentős vagyoni előnyt jelenthet.

A Kyiv School of Economics (KSE) adatai szerint a teljes körű invázió kezdetén orosz leányvállalatokkal rendelkező 1361 nyugati vállalat közül csak 241 – azaz 17 százalékuk vagyis körülbelül egyhatoduk hagyta el teljesen Oroszországot. A fennmaradó nyugati vállalatok 136 milliárd dollár bevételt termeltek 2022-ben, ami jelentős segítséget jelent az oroszoknak az ukrajnai háború finanszírozásában.

A svéd Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) elemzése szerint több nyugati és ázsiai ország is hasznot húzott abból, hogy nőttek a fegyvervállalataik bevételei 2021 és 2022 között. Európából érdemes megemlíteni a briteket és – kisebb mértékben – a németeket, valamint az ugyancsak NATO-tag Törökországot (a török védelmi vállalatok 22 százalékkal, 5,5 milliárd dollárra növelték 2022-ben a bevételeiket), Izraelt, Indiát és Kínát.

Bár a világ legnagyobb fegyvergyártó vállalatainak bevétele csökkent 2022-ben, az USA továbbra is élen jár az iparágban 302 milliárd dolláros bevétellel.

Az amerikai érdekeket támasztja alá az a hatalmas támogatás, amit az USA juttat Ukrajnának. A német Kieli Világgazdasági Intézet szerint Joe Biden adminisztrációja, illetve az Egyesült Államok Kongresszusa több mint 75 milliárd dollár értékű támogatást irányított Ukrajnának, amely humanitárius, pénzügyi és katonai támogatást is tartalmazott 2023 végéig (más becslések szerint pedig az Egyesült Államok már 111 milliárd dollárnyi támogatást küldött Ukrajnának fegyverek, egyéb felszerelések, humanitárius segítség és más segélyek formájában 2023 végéig). Ha csak a katonai segítséget nézzük, az is több, mint 44 milliárd dollár (többet, mint a következő négy legnagyobb hozzájáruló – Németország, Nagy-Britannia, Norvégia és Dánia – együttvéve).

Légvédelmi és páncéltörő rakéták, rakétaelhárító ütegek, tüzérségi lövedékek eddig, most pedig már Abrams tankok küldésének jóváhagyása is megtörtént amerikai részről, valamint Washington lehetővé teszi a nyugati szövetségesei számára, hogy amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépeket küldjenek (ez közvetve-közvetlenül a későbbiekben is jól jön az amerikai és más nyugati fegyvergyártóknak, hiszen például az így „kieső” gépeket is pótolni kell).

Érdemes megemlíteni a tavaly decemberi Tranzit vitán elhangzottakat. Schiffer András: „Az igazi konfliktus nem nemzetállamok között zajlik, hanem két tőkefrakció között: az egyik a nemzetállami létezésbe beágyazva tudja a pozícióit megtartani, szélesíteni, a másik viszont a nemzetállami keretek közül kiszökve tudja az extraprofitját növelni. Az más kérdés, hogy ez utóbbiak is felhasználnak állami gépezeteket, például az Egyesült Államok államgépezetét.” Lánczi Tamás szerint a multinacionális vállalatok és nagytőkés társaságok igen, Amerika viszont nem nyertese a konfliktusnak. Kína, ezzel szemben, nyer a háborún, „miközben mindenki az izraeli és ukrajnai konfliktusra figyel, a fegyverropogás és a lőporfüst eltakarja a világ szeme elől, hogy Kína a gazdaság stratégiai területein igyekszik átvenni az irányítást. Ilyen például a tengeri kereskedelem, ahol gyakorlatilag mindössze 10-15 éve jelentek meg. A tengeri szállítmányozásban, ami ugye a világkereskedelem ütőerének számít, gyakorlatilag a kínai tulajdon lett a meghatározó. Távközlésben ugyanez a helyzet.”

Emmanuel Macron francia államfő kedd este bejelentette, hogy februárban Ukrajnába utazik, és negyven új SCALP nagy hatótávolságú rakétát és több száz bombát ad át a kijevi kormánynak.

Jómagam februárban Ukrajnába utazom”, és „újabb szállítmányokat fogunk átadni: mintegy negyven SCALP rakétát és több száz bombát – mondta a köztársasági elnök a párizsi hivatalában mintegy négyszáz újságíró előtt, az országos televíziók által élőben közvetített nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Macron jelezte, hogy Franciaország egy biztonsági megállapodás véglegesítésén dolgozik Kijevvel, amely hasonló ahhoz, amelyet pénteken kötött az Egyesült Királyság és Ukrajna tízéves időtartamra. Hozzátette, hogy Franciaországnak és az Európai Uniónak az elkövetkező hetekben és hónapokban újabb döntéseket kell hoznia azért, hogy ne engedjék Oroszországot győzni.

Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön, és nem is szabad engednünk, mert akkor Európa és Oroszország egész szomszédságának biztonsága megkérdőjeleződne” – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy Donald Trump esetleges győzelme a novemberi amerikai elnökválasztáson megkérdőjelezheti-e az Ukrajnának nyújtott támogatást, Emmanuel Macron kijelentette, hogy nem szabad az emberekre koncentrálni.

Tisztán kell látnunk ahhoz, hogy felismerjük, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik nagy szövetségesünk, akinek a bátorságát fogjuk ünnepelni a szövetségesek normandiai partraszállásának 80. évfordulója alkalmából – mondta a francia elnök. De ez egy olyan demokrácia, amely válságon megy keresztül, amelynek első számú prioritása saját maga, a második prioritása pedig a kínai kérdés – tette hozzá, jelezve, hogy emiatt erősebb Európára (van szükség), amely tudja, hogyan védje meg magát, és nem függ másoktól.

Macron kitért arra is, hogy Franciaország úgy döntött: nem csatlakozik a jemeni húszik elleni amerikai-brit csapásokhoz, hogy elkerüljön mindenfajta eszkalációt a térségben.

A húszi lázadók tavaly november óta rendszeresen vesznek célba kereskedelmi hajókat a Vörös-tengeren, a globális tengeri szállítmányozás egyik kulcsfontosságú útvonalán, állítsuk szerint azért, hogy megtorolják Izraelnek a Gázai övezet ellen indított hadműveletét. Múlt hét végén az amerikai és brit erők csapásokat mértek a lázadókra, amire azok válaszul rakétával eltaláltak hétfőn egy amerikai teherhajót, tovább élezve ezzel a konfliktust. Emmanuel Macron egyúttal arra kérte Izraelt, hogy ne folytassa a nem kellően célzott műveleteket a Gázai övezetben.

Azért mondom ezt, mert ez Izrael hosszú távú biztonsági érdeke is, és a hadműveletek folytatása a jelenlegi formában kockázatot jelent hosszú távon, tekintettel arra, hogy ez mit okoz az egész régióban magának Izraelnek a biztonságával” – mutatott rá. „Ezért folytatjuk a diplomáciai kezdeményezéseket, állásfoglalásokat és megbeszéléseket a tűzszünet érdekében, én pedig folytatni fogom a kétoldalú kapcsolattartást, hogy megpróbáljuk nagyon konkrétan elérni a tűzszünetet” – tette hozzá. Az államfő bejelentette azt is, hogy február 7-én a Hamász palesztin iszlamista szervezet által Izraelben elkövetett merénylet áldozatainak tiszteletére megemlékezés lesz Párizsban.

Február 7-én a terrorizmus áldozatainak emlékművénél”, amely az Invalidusoknál található, „meg fogok emlékezni az áldozatokról a hozzátartozóik és mindazok előtt, akik csatlakozni kívánnak hozzánk” – jelezte Emmanuel Macron. Az elnök emlékeztetett arra, hogy Franciaország 41 gyermekét vesztette el ezekben a merényletekben, és hogy még mindig három túsza van a Gázai övezetben. Azért küzdünk az izraeli hatóságokkal, Katarral, amelynek döntő szerepe van ebben az ügyben, és számos más kollégával, hogy kiszabadítsuk őket – mondta az elnök.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.