POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.13.

Mindenütt zavartalanul működik az új ügyeleti rendszer

Erről számolt be Győrfi Pál.

Több mint egyéves folyamatos munkát követően február 1-jétől Budapest kivételével már minden megyében megkezdte működését az új ügyeleti rendszer, amely felváltja a korábbi, átláthatatlan helyzetet. 

A témával kapcsolatban  a Magyar Nemzet megkérdezte Győrfi Pált, aki elmondta, azért a mentőszolgálatot bízták meg az új ügyeleti rendszer koordinálásával, mert nem csak országos hálózattal, hanem elegendő tapasztalattal és tudással is rendelkeznek. 

Azt láttuk, hogy az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb káosz alakult ki ezen a területen és jellegzetes betegpanasz volt, hogy az ügyeleten éppen nincs orvos, aki ellássa a beteget. Ha végül meg is vizsgálta valaki a beteget, az ellátás, amit kapott, nem mindig volt megfelelő színvonalú és dokumentált. Az önkormányzatok pedig arra panaszkodtak, hogy egyre nagyobb problémákat okoz az ügyelet működési költségeinek előteremtése

– mondta el  Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Hozzátette, egy olyan egységes és minőségbiztosított rendszer kialakítására volt szükség, amely össze van kapcsolva a mentési rendszerrel és akár még a kórházak sürgősségi osztályaival is. Azóta egy év telt el és országszerte már több mint 350 ezer beteget láttak el az új rendszerben magas színvonalon.

Komoly tapasztalat az ügyelet területén

A mentőszolgálat szóvivője elmondta, az OMSZ-nek komoly tapasztalata van az ügyeletek megszervezésével kapcsolatban, ugyanis Magyarországon több helyen évtizedeken át működtették és több mint száz helyen irányították az orvosi ügyeleteket is. 

Győrfi Pál elmondta, a rendszerrel kapcsolatban általános érvényű tapasztalat, hogy a betegek délután 4 óra és este 10 óra között rendszerint valamilyen háziorvosi problémával kapcsolatban fordulnak az ügyelethez, este 10 után azonban általában sürgősségi megoldást, sürgősségi ellátást igénylő problémákkal hívják őket.

Az új alapellátási ügyeleti rendszernek talán az egyik legfontosabb eleme, hogy délután 4-től 10-ig (hétvégén 8-14 ig) háziorvosi ügyelet működik, amit döntően a terület háziorvosai biztosítanak. Este tíz után viszont már nem számítunk a háziorvosok kötelező szerepvállalására, átvesszük tőlük ezt a terhet, és onnantól kezdve a mentőszolgálat szervezi a sürgősségi ügyeletet este 10-től reggel 8 óráig, hétvégén 14-től reggel 8-ig.

– magyarázta. Majd kiemelte, hogy amint sikerült Budapesten is bevezetni az új ügyeleti rendszert, elmondható lesz, hogy az egész országban ez az egységes rendszer működik, aminek egyik előnye, hogy mindenhol az 1830-as telefonszámon lehet elérni az ügyeletet, amely azonos szakmai protokollok mentén látja el a betegeket országszerte. A szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy az új ügyeleti rendszert ugyan a mentőszolgálat szervezte meg, de nem a mentés rovására, hanem pluszemberekkel, pluszautókkal, egy teljesen új infrastruktúrával és erre biztosított állami forrásból.

A pénzből műszereket, eszközöket szereztek be és vásároltak 190 vadonatúj ügyeleti kocsit, amelyek a mentőszolgálat arculati elemeivel vannak felszerelve, és megkülönböztető jelzés is van rajtuk. 

Győrfi Pál a háziorvosok egy részének tiltakozásával, és kételyeivel kapcsolatban elmondta, hogy azok megalapozatlannak bizonyultak, hiszen az átlagos munkaterhelés bőven alatta van annak, amit az orvosok a saját rendelésükön tapasztalnak, tehát a betegforgalom legtöbbször sokkal kisebb az ügyeletben, mint a rendelőkben, sokkal kevesebb esetben találkoznak érdekes módon súlyos esettel, mint a saját rendelőjükben. 

Rendben folyik a gyermekek ellátása is

Az OMSZ  szóvivője azon, a médiában megjelent hírekre is reagált, amely szerint február 1-től Pest vármegyében mindössze három helyen látnak el gyereket. Győrfi Pál elmondta, ennek a hírnek éppen az ellenkezője igaz, ebben az új ügyeleti rendszerben, szemben a korábbival, minden egyes telephelyen vegyes ügyelet van, tehát gyereket is megvizsgálnak és ellátnak valamennyi ügyeleti helyszínen. Pest vármegyében ezeken felül három helyen még külön gyermekügyeleti pontokat is létrehoztak.. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök