Létrehozva: 2020.07.23.

270 ezer diák örülhet: a szakképzésben tanulók is kaphatnak majd diákhitelt

A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormánynak, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, és a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel. A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget – tájékoztatott Varga Mihály a kabinet csütörtöki ülését követően.

A pénzügyminiszter szerint a járvány megelőzése mellett a kormány legfontosabb feladata a gazdaság újraindítása, a koronavírus miatt leginkább érintett ágazatok megsegítése, amellyel új munkahelyek teremthetők.

Elmondta: a diákhitel szakképzésre való kiterjesztése a hazai gazdaság versenyképességét erősíti, és a munkavállalókat is támogatja, hogy a vállalkozások igényeinek megfelelően új, korszerű és piacképes szakmai tudást szerezhessenek.

A szabadon felhasználható képzési hitel akár havi 150 ezer forint is lehet. A szakképzéshez felvett diákhitel visszafizetésére a tanulmányok befejezése után tíz év áll rendelkezésre – tette hozzá a miniszter.

A Gazdasági Kabinet kiemelten kezeli a turisztikai fejlesztések ügyét, és mindent megtesz az ágazatot ért károk enyhítése érdekében. Varga Mihály elmondta: a testület a turistautak melletti szálláshelyek fejlesztéséről is tárgyalt. Javasolják a kormánynak a nemzeti parkok és erdőgazdaságok területein található turistaszállások felújítására forrás biztosítását az idei költségvetésből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút