Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.06.

A Gothár-botrány miatt változhat a színházak finanszírozása

A Magyar Nemzet információi szerint konkrétan a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.

A lap úgy tudja, kormányzati körökben megdöbbentőnek tartják azt a cinizmust, amivel a színház és a főváros vezetése a Gothár Péter zaklatási ügye nyomán kirobbant botrányt kezelni próbálta, és nem kívánják fenntartani azt a helyzetet, hogy a magyar kormány minden tényleges ráhatás nélkül finanszírozzon olyan intézményt, vagy intézményeket, amelyekben hosszú ideje bűncselekmények történnek, amelyeket nemcsak hogy eltitkolnak, hanem az alkalmazottakkal még külön titoktartási szerződést is aláíratnak az ügyben.

Külön tanulságosnak nevezte a Magyar Nemzet forrása a Karácsony Gergely vezette főváros reakcióját, amely alapján egyértelmű, hogy a főpolgármester és Budapest kulturális vezetése nem szándékozik lépni a Katona József Színház igazgatóváltása érdekében, és némán asszisztálnak Máté Gábor botrányos lépéseihez, amelyekkel az egy éve tudomására jutott zaklatási ügyet az intézmény falai között akarja tartani.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a kormány nem fogja csökkenteni a színházak fenntartására szánt összeget, de minden egyes intézményt át fognak világítani, mert a Gothár-ügy a felszínre hozta, hogy aligha egyedi esetről van szó.

A kormány a tulajdoni viszonyokat nem fogja megváltoztatni, és ha egy adott önkormányzat az állam szerepvállalása és partnersége nélkül akar színházat fenntartani, továbbra is megteheti, ha állja a költségeket.

Ha azonban az önkormányzatok igényt tartanak a vegyes finanszírozásra, azaz az állami forrásokra, akkor a fenntartói jogokban is osztozniuk kell, és ez esetben tudomásul kell venniük, hogy a Gothár-ügyhöz hasonló eseteknek következményei lesznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra