Létrehozva: 2019.09.11.

A gyerekek újra és újra pontosan elmesélték a tápiósági pedofil rémtetteit

Több mint két éve raboskodik a börtönben a 66 éves Sz. Sándor, aki a gyanús szerint hat gyermekkorú lány nemi szervét fogdosta, akik olykor nála is aludtak.

Szerző Mongyi Nikolett

A gyerekeket többször alávetették pszichológusi vizsgálatnak, melynek minden esetben ugyan az lett az eredménye: élményszerűen, újra és újra átélve mesélték el a történteket, amelyek a szakértők szerint teljesen hitelesnek tűnnek. Az ügyben szerdán ismét tárgyalásra került sor a Budapest Környéki Törvényszéken, amely ezúttal zárt ajtók mögött zajlott, melyre Sz. Sándor keresztlányát idézték be. A feszült állapotban lévő nő, még a tárgyalás előtt váltott néhány szót kollégánkkal.

- Nem tudom elképzelni, hogy Sándor bármi rosszat tett volna

– kezdte a Ripost-nak az asszony.

– Nekem is kislányom van, rengetegszer vigyázott rá a keresztapu és sosem történt hasonló eset! Képtelenség, hogy valaki 60 éves korára lesz pedofil, közben pedig előtte is találkozott kis gyermekekkel.

Lapunknak korábban a kislányok szülei számoltak be a történtekről. A botrány akkor bukott ki, amikor az egyik 9 éves kislányt – aki addig sosem járt Sz. Sándornál – kiengedték a szülei görkorcsolyázni az egyik helyi kislánnyal. Miközben a gyerekek játszottak, a görkori telement homokkal. Ekkor ajánlotta fel a lány barátnője, hogy van az utcában egy ezermester férfi, azaz „Papa”, aki meg tudja javítani. Bementek a férfihoz, ám miközben ő szerelte a görkorit, egyedül maradt a 9 éves lánnyal, mert a másik lány kint maradt simogatni a kutyát. A szülők elmondása szerint „Papa” belenyúlt a lány bugyijába és simogatni kezdte a bugyi alatt. A kislány rákiabált és kiszaladt, majd elmesélte a barátnőjének, aki csak annyit mondott:

Velünk is mindig ezt csinálja!

Később, miután megjelent a Ripost-ban az első tényfeltáró cikk, a szülők a hat kislány elé tették az újságot, hiszen úgy gondolták, hogy az egyik jelen lévő kislány is érintett, de fél elmondani, így mindezt videóra vették. Hamar kiderült, hogy a szülők félelme nem alaptalan, hiszen az ő kislányuk is elmondta: őt is molesztálta a 66 éves férfi. Sz. Sándor ellen szexuális erőszak miatt emeltek vádat.

 

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút