Létrehozva: 2019.09.15.

A háború folytatódik: Berki jól kiosztotta Puzsért

Puzsér pénteken jelentette be, hogy feljelentette Berkit a rendőrségen. Nos, az izomceleb nem maradt adós a csattanós válasszal!

Berki Krisztián nem igazán esett kétségbe, amikor megtudta, hogy Puzsér Róbert feljelentette őt a rendőrségen.

Fotó: Sulyok László

A kritikus ugyanis azt gyanítja, hogy az izomceleb nem tiszta úton jutott hozzá a közel 10 000 ajánláshoz, amivel hivatalosan is főpolgármester-jelölt lett.

Berki szerint azonban Puzsérnak nem vele lenne elszámolni valója, sokkal inkább Karácsony Gergellyel.

„Képzeljétek el, az udvari bolondom, Puzsér Róbert feljelentett. Inkább ezt az utat választotta, miután tegnap elolvasta javaslatomat, hogy mindketten tegyünk le 3 millió forintot és abból jótékonykodjon. Pedig Puzsérnak nem velem lenne elszámolnivalója! Sokkal inkább a XIV. kerületet csőd szélére vivő Karácsony Gergellyel, hiszen már a 4. kerületben buknak le, hogy törvénytelenül ellopták az ajánlók adatait! Ez a botrány, nem az, hogy mögöttem már tízezer ember áll”

– üzente Berki az Instagramon Puzsérnak, akivel már nem ez az első csatája.

A kritikus néhány napja ugyanis azt mondta, csak akkor hajlandó vitázni Berkivel, ha az letesz hárommillió forintot. Berkit persze nem kellett félteni, szépen visszavágott Puzsérnak.

„Leteszek Neked 3 millió forintot, de tegyél le te is 3 millió forintot!

Így 6 millió Ft-ot tudsz átadni az arra Rászorulóknak. Annak adod, akinek csak akarod, de nyilván ne legyen hozzád köthető” – írta akkor.

Puzsér nem sokkal később jelentette be, hogy feljelentette Berkit, így még inkább elfajult a két főpolgármester-jelölt között zajló háború.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

a berki 🇭🇺 (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen