Létrehozva: 2020.04.21.

A jelentős túlsúly nagy kockázat a koronavírus-megbetegedésnél

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a Nagy-Britanniában a súlyosabb következménykekel járó koronavírus-fertőzöttek háromnegyed része jelentős túlsúllyal rendelkezik vagy krónikusan elhízott.

A legutóbbi, a múlt héten közzétett adatok azt mutatják, hogy tíz esetben több mint kilencnél a koronavírus-fertőzés következtében elhunyt emberek olyan más krónikus betegségekben is szenvedtek, mint például a szív és érrendszeri megbetegedések, tüdőbetegség, Alzheimer-kór, vagy demencia. De van még egy tényező, amire eddig kevés hangsúly esett. Ez pedig a túlsúly vagy a krónikus elhízás.

A testsúlyt köztudomásúan a testtömeg-index (BMI) szerint osztályozzák – a 25-nél alacsonyabb BMI-t „egészségesnek” tekintik, míg a 25–29-es értéket „túlsúlyosnak”, a legalább 30-as értéket „elhízottnak” tekintik.

Hasonló képet mutatnak a New York-i adatok. A kutatásba bevont 4103 súlyos beteg közül több mint 3000 volt elhízott.

A kritikus állapotba került koronavírus-esetekkel foglakozó kutatók egyre több cikkben hívják fel a figyelmet erre a döntő kockázati tényezőre.

Neil Ferguson, a Londoni Imperial College matematikai biológiai professzora szerint az elhízás végső soron azt jelenti, hogy az emberek nem vállalják a felelősséget saját egészségükért és saját akaratukból vállalják azt a súlyos egészségügyi kockázatot, amit a túlsúly jelent.

A jelentős túlsúly a tüdő kapacitásainak rossz kihasználását is jelenti. A túlsúly, a nagy has eleve csökkenti a működni képes tüdő térfogatát és mozgási, oxigénfelvételi lehetőségeit.

A túlsúly következtében beálló gyenge, felületes légzés ugyancsak rontja a létfontosságú szervek oxigénellátását. Fennáll annak a veszélye is, hogy így a tüdőben zavartalanul növekedhetnek baktériumok, vírusok, gombák, amelyek aztán könnyen tüdőgyulladáshoz vezethetnek.

Ahogy növekszik egy ember súlya, annál gyengébb a tüdő rendszeres „átszellőzése”, amitől fokozódik a tüdőbetegség, az asztma, a szívbetegség és a cukorbetegség kockázata.

Ráadásul a túlsúlyos emberek gyakran szenvednek alvási apnoéban. Az alvási apnoé rövid ideig leállítja a légzést, mivel a légutak átmenetileg működésképtelenné válnak. Ezt gyakran a nyak körül felhalmozódó zsír okozza. Ez a betegség leggyakrabban azoknál a 40 év feletti túlsúlyos férfiaknál fordul elő, akiknek ingmérete 16-osnál nagyobb.

Az ilyesfajta légzési nehézségekkel küzdő embereknél, akik szinte kivétel nélkül elhízottak, még a lélegeztetőgép alkalmazása is fokozott kockázatot jelent.

Ráadásul a túlsúly a szervezet immunválaszait is gyengíti. Megfigyelték, hogy a krónikusan elhízottak körében még az oltások is kisebb hatásfokkal produkálnak megfelelő immunválaszokat.

Ráadásul az elhízott embereknek nagyobb valószínűséggel vannak társbetegségeik, például a 2. típusú cukorbetegség, szívbetegség vagy légzőszervi betegségek.

Többen hivatkoznak a Michigani Egyetem (USA) Közegészségügyi Intézetének egy nemrégiben közzétett tanulmányára is, amely megállapította, hogy az influenzával fertőzött elhízott felnőttek nemcsak súlyosabb szövődményekkel küzdenek, de hosszabb ideig maradnak fertőzőek is. Ennek a tudósok magyarázata szerint az lehet az oka, hogy az elhízás legyengíti a test immunválaszát, így bármiféle vírusfertőzés fertőzés hosszabb ideig tartó krónikus gyulladást eredményezhet.

Az elhízás lehet a magyarázata annak is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a legmagasabb a halálozási arány New Orleansban.

Itt ugyanis a lakosok 39%-a magas vérnyomásban szenved, 36%-a pedig elhízott, valamint 19%-uk cukorbeteg. Az elmúlt négy évtizedben az elhízottak aránya több mint kétszeresére nőtt az Egyesült Államokban.
Hasonló tendencia ment végbe más fejlett országokban is, és a közelmúltban a fejlődő országokban. A világon ma mintegy kétmilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott. Vagyis az emberiség 25-30 százaléka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat