POLITIK

A jó időt kihasználva tömegesen próbálkoznak a migránsok a déli határon

Kamionokon, alagutakon, furgonokban is próbálkoznak az illegális migránsok, aktivizálódtak a bűnszervezetek.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Egyre többen próbálkoznak Magyarország határainál illegálisan bejutni az országba – közölte Bakondi György. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-n arról beszélt, a legnagyobb nyomás a szerb–magyar határon tapasztalható, de növekedés van a magyar–román, illetve esetenként a magyar–horvát szakaszon is. Az illegális bevándorlók átjutási módszerei közül az alagutakat emelte ki a főtanácsadó. Rámutatott, 2020-ban az előző évhez képest az embercsempészet miatt is több ügy indult, tavaly százötven, idén viszont már háromszázhét emberrel szemben kezdeményeztek eljárást. Ugyancsak idén eddig huszonötezernél is több, míg tavaly egész évben tizenhatezer illegális bevándorló próbált átjutni a magyar határon.

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pécsi és székesfehérvári osztályának információi alapján állítottak meg egy magyar és egy lengyel kocsit az M1-es autópályán Bábolnánál. Az Ausztria irányába haladó járművekben a koszovói és a moldáv sofőrökön kívül tizenhárom, magát szír állampolgárnak valló ember utazott. A rendőrök az elfogott migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz, míg a járművezetőkkel szemben embercsempészés bűntette miatt indult eljárás.

Ugyancsak tegnap Tompánál három férfi egy kamion rakományában elrejtőzve próbált meg átjutni a magyar határon, míg egy másik ille­gális migránst Kunbaja térségében fogtak el a rendőrség munkatársai.

Kapcsolódó hír, hogy kedden negyvenkét férfit és három nőt találtak egy török sofőr román kamionjában Tatánál. A Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság munkatársai a 29 esztendős sofőr ellen eljárást indítottak, míg a magukat szíriainak valló illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Szintén tegnapi hír, hogy Budapesten elfogták egy embercsempész bűnszervezet vezetőjét, illetve hét év nyolc hónap börtönre ítélt a bíróság egy román embercsempészt.

A magyar-szerb határszakaszon próbálkozik a legtöbb migráns bejutni az országba, de „aktivitás” van a magyar-román és a magyar-horvát határszakaszon is.

A műsorban beszéltek arról is, hogy Röszkénél mintegy negyven migráns kisebb csoportokban, létrák segítségével megpróbált felmászni a határkerítésre és bejutni Magyarországra. Bakondi György azt mondta erről, hogy a migránsok megdobálták a határ mentén elhelyezett kamerákat majd a rendőröket is, valamint megrongáltak több rendőrségi járművet. Néhányan átjutottak a kerítésen, de őket elfogták – tette hozzá. Nem először történik ilyesmi – folytatta -, és jelezte, hogy a menekültügyi jogszabályok együttműködést írnak elő az adott ország hatóságaival, márpedig itt ennek „nyomát sem lehetett látni”.

Bakondi György nehezen elképzelhetőnek nevezte, hogy az ilyen akciókat maguktól találják ki és szervezik meg a migránsok; hasonlónak nevezte a mostani helyzetet az alagutak korábbi kiásásához. „Tehát nyilvánvaló, hogy szervezett a segítségnyújtás, s ebbe beletartozik a megfelelő áthatolási pontok kiválasztása” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy valakinek a szerszámokat is biztosítania kell, és a tömeget is meg kell szervezni.

A belbiztonsági főtanácsadó elmondta azt is, valószínű, hogy a migránsok az ilyen akciókkal a hatóság reakcióidejét, határozottságát tesztelik. Abban bíznak, hogy a nagyobb csoportok lekötik a rendőröket, így mások át tudnak jutni – fűzte hozzá.

Egyre gyakrabban használnak embercsempész bűnszervezetek által okostelefonra készített térképeket és videókat is tartalmazó, elektronikus segédletet az Európába tartó illegális bevándorolók. Ezek az applikációk a többi között átkelési pontokat, földrajzi távolságokat, valamint a magyarországi közösségi közlekedés árát, és taxitarifákat is tartalmaznak. Az ilyen segédletek személyes tapasztalaton is alapulnak, mivel az embercsempészek lejárják a szóban forgó útvonalakat, folyamatos ellenfigyelést végeznek a határon, és próbálgatják a határvédelem gyenge pontjait. Az Európában aktív mintegy ötezer bűnszervezetnek már 35-40 százaléka foglalkozik embercsempészettel. 2014 előtt 15-20 százalék volt ez az arány. Becslések szerint 2015-ben hatmilliárd, 2016-ban több mint kétmilliárd eurót kerestek a bűnszervezetek embercsempészetből s ez az arány azóta csak növekedett.

címkék:
És ezeket olvastad már?