Létrehozva: 2020.11.17.

A kamuvideós, statisztika-hamisító Korózs Lajosnak nincs helye a járvánnyal foglalkozó bizottságban!

A Fidesz-frakció közleménye.

Szerző Ripost

Korózs Lajos ismét úgy tesz, mintha mi sem történt volna: ma is bizottsági elnököset akar játszani, miközben egy álmentőssel készített kamuvideóval akarta lejáratni az egészségügyben dolgozókat és halálozási statisztikát is hamisított. Még bocsánatot sem kért. Továbbra is azt gondoljuk, hogy méltatlan a népjóléti bizottság élére.

A bizottságnak a koronavírus miatti veszélyhelyzetben kiemelt szerepe van, ami kiemelt felelősséggel is jár. Ezért szükséges, hogy állásfoglalásban rögzítsük a bizottság tagjaival és tisztségviselőivel szemben támasztott etikai követelményeket, a hiteles információk alapján történő tájékoztatást, a társadalmi feszültségkeltéstől való tartózkodást.

És hogy a kamuvideós Korózs Lajos is megértse: nincs több kamuvideó, nincs több kétes statiszta, nincs több hamisított halálozási statisztika! Egy ilyen embernek nincs helye a bizottságban!

A Fidesz-KDNP amiatt is tiltakozik, hogy Korózs közvetlenül a veszélyhelyzet meghosszabbítását tárgyaló parlamenti ülés előtt egy, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kamuhírt osztott meg közösségi oldalán. Írásával azt bizonygatta, hogy ma már a koronavírus a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Gyorsan kiderült, a posztjához felhasznált statisztikák hazugságokon alapultak. Tavasszal pedig egy olyan videót tett közzé a baloldali politikus, amelyben egy álmentős fogalmazott meg durva hazugságokat az egészségügyi rendszer teljesítményével kapcsolatban.
Miután a Fidesz-KDNP frakciója kivonult a parlamenti ülésteremből a szocialista Korózs Lajos felszólalása alatt, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kommentálta a történteket közösségi oldalán.
Az álmentős kamuvideó ügye következmények nélkül maradt a baloldalon. Ezért a Fidesz-KDNP képviselői Korózs Lajos mai felszólalása alatt tiltakozásképp elhagyták az üléstermet” – fogalmazott a politikus, hozzátéve,

ha nem kellett volna válaszolnom, én is velük tartottam volna.

Az álmentős Németh Athina hazug állításait Korózs Lajos kamuvideójából ismertük meg, de Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője hónapokkal megelőzte őt a hazugságok terjesztésében, egy parlamenti felszólalásában.
Az MSZP júniusban adta közre azt a videót, amelyben az álmentős Korózs Lajos, MSZP-s parlamenti képviselő kérdéseire válaszolva, szakembert játszva hangoztatta hazugságait a magyar egészségügy helyzetéről. Többek között olyan képtelenségeket állított, hogy tíz kórházból hazaküldött betegből kilenc meghalt. A kamuvideóból országos botrány lett, hiszen megmutatta, a baloldalt nem érdekli a járvány elleni védekezés sikere, most is hazugságokat terjeszt. Korózs Lajos azóta már kamustatisztikát is közölt, de érdemes megemlíteni, hogy Szabó Tímea volt az első politikus, aki az álmentős hazugságaival kampányolt. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője április 27-ei parlamenti felszólalásában ugyanis – mindenféle előzetes kontroll nélkül – egy az egyben visszamondta Németh állításait. Németh Athina önkéntes mentőápoló a napokban számolt be arról, hogy az általa ápolt 10 hazaküldött betegből 9 meghalt. Az egyiküknek friss és nyílt hasi sebe volt, elbocsátották a kórházból. Többen rákos betegek voltak, akiknek nem jutott otthon sem gyógyszer, sem infúzió, sem fájdalomcsillapító. Az egyik betegnek kivezették a végbelét sztómazsákkal, sem ő, sem a hozzátartozók nem kaptak tájékoztatást. Ezek az emberek, képviselőtársaim, meghaltak. Ők édesanyák, édesapák voltak, nagypapák, nagymamák és barátok. Ki a felelős ezért? ” - fogalmazott. Később kiderült, hogy egyetlen szó sem volt igaz az állításokból.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül