Létrehozva: 2019.12.03.

A keresztényüldözés és a migráció összetartozik

Imareggeliket rendez kéthavonta a Civil Összefogás Fórom (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), hogy így inspirálja Európa népeit a keresztény értékek védelmére.

Csizmadia László alapító elnök közölte: ez annál is inkább szükséges, mert a hit gyengült és az „identitásunkat, civilizációnkat meghatározó vallásunkat” számos támadás érte az elmúlt időszakban.

A CÖKA kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra is, hogy a világon 300 millió keresztény szenved el üldöztetést a szülőföldjén. Eközben – folytatta – „technokrata és lelketlen szervezetek közvetítik a vágyak és az önmegvalósítás diktatúráját”. Ezzel szembe kell szállni a szentlélek segítségével.

Csizmadia László

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára felidézte: a magyar kormány számos lépést tett a világban az üldözött keresztények védelme érdekében, és fontosnak tartja, hogy együttműködjön az ezt támogató civil szervezetekkel.

Az elmúlt időszak egyik legaggasztóbb jelensége, hogy a kontinensre olyan emberek érkeznek tömegesen, akik ellenségüknek tekintik a keresztényeket. A migráció és a keresztényüldözés tehát összefügg, ezért meg kell védeni a határainkat, saját polgárainkat, európai életformánkat – jelentette ki.

Ma a kereszténység gyakran szembe kerül egyfajta populáris szubkultúrával, az értékvesztés pedig értéktelenséghez, a társadalom kötőszövetének meglazulásához vezet. Ennek a folyamatnak a megfordításában segíthetnek a hiteles civilek, mert amit ők mondanak, azt könnyebben elfogadják az emberek – mondta a helyettes államtitkár.

Barsi Balázs ferences szerzetes felhívta a figyelmet arra, hogy az ima által kapcsolatba lépünk Istennel, az étkezés által pedig részévé válunk az univerzumnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük