Létrehozva: 2020.01.15.

A kispesti „százmilliós” úgy ment, hogy maradt

Száz nap következmények nélkül – emlékeztet szerdai számában a Magyar Nemzet azzal kapcsolatban, hogy Lackner Csabát kizárták a kispesti MSZP-ből, de önkormányzati képviselő maradt.

A lap rávilágít, hogy Lackner Csaba – aki a mintegy ötvenórányi hang-, illetve képfelvételeken arról mesélt hallgatóságának, hogy ő és baloldali politikustársai hogyan nyertek százmilliókat a XIX. kerület pénzén – most is önkormányzati képviselő.

Lacknert kizárták, de ma is önkormányzati képviselő

A botrány másik főszereplője, Kránitz Krisztián ismét a kispesti vagyonkezelő igazgatója lett, dupla fizetésért, Gajda Péter polgármester pedig újabb öt évig vezetheti a kerületet. A hatóságok jelenleg több nyomozást folytatnak, amelyből azért feltételezhető, hogy egyesek súlyos büntetőjogi felelősségre vonással nézhetnek szembe a jövőben – írja a lap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár