Létrehozva: 2020.06.29.

A migráció miatt is szükséges a nemzeti konzultáció kitöltése

A fokozódó migrációs nyomás és a magyar alkotmányt érő uniós támadások miatt is szükséges, hogy minél többen küldjék vissza a kormánynak a nemzeti konzultációs kérdőíveket – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György hangsúlyozta: a kérdőív 12. kérdését, amely a szigorú határvédelem fenntartására vonatkozik, az teszi aktuálissá, hogy az idén eddig 40 százalékkal több illegális határátlépési kísérlet történt a déli határon, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

Elmondta: a déli határszakaszon az idén eddig 13 189 illegális határátlépési kísérlet történt. Ugyanakkor 161 embercsempész ellen indult eljárás, ami több, mint a 2019-es év egészében. Továbbá – folytatta – 150 ezer migráns tartózkodik Görögországban, és egyre nagyobb migrációs nyomás nehezedik Törökországra és Olaszországra is.

Ez azt jelenti, hogy minden lazító intézkedés növelheti Magyarországon a biztonsági, egészségügyi kockázatokat, próbára téve a szociális ellátást és veszélyeztetve a munkahelyeket – vélekedett.

Ugyancsak aktuálissá teszi a magyar emberek megkérdezését az, hogy az Európai Unió Bírósága az európai joggal ellentétesnek nyilvánította a tranzitzónák magyar szabályozását – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy az Európai Bizottság meg akarja támadni a magyar alaptörvény hetedik módosítását, amely szerint Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, idegen állampolgár a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelem alapján élhet az országban.

Közlése szerint az Európai Bizottság 2018-ban küldött felszólító levele szerint a rendelkezés ellentétes az európai joggal, az elmúlt évben pedig közölte a bizottság, hogy bírósághoz fordul.

Mindez különösen fontossá teszi, hogy kormány korábbi gyakorlatával összhangban kikérjék a magyar emberek véleményét – mondta Bakondi György, arra kérve mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet és juttassa vissza a kormányzatnak.

Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, a migránsok potenciális koronavírusfertőzés-veszélyt is jelentenek. Továbbá még inkább fokozhatják a járvány nyomán kialakult munkanélküliséget azzal, hogy a megmaradó munkahelyeket is elfoglalhatják – fűzte hozzá a főtanácsadó.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút