Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.18.

A negyedik hullám mellé egy intenzívebb influenza járvány várható

Idén három influenza elleni oltóanyag közül lehet választani: a 3Fluart, a Vaxigrip Tetra és a Fluenz Tetra.

A már tomboló COVID-19 negyedik hullám mellé egy jelentősen intenzívebb influenzajárvány várható- figyelmeztet Facebook oldalán a Normafa Gyermekrendelő.

A jelenséget twindaemiának nevezik és az okait is elmondják.

„Közismert, hogy az influenza vírus évről évre mutálódik. A legutolsó mutáns variáns azonban tavaly alig talált „áldozatot”, ezért nagyon kevés emberben alakult ki védettség ellene, így most a már akkori, sőt az azóta kialakult újabb mutáns is tömegével fog fogékony szervezetet találni a fertőzésre. A szakértők becslése szerint a szokásoshoz képest 50 százalékkal nagyobb esetszámra kell számítani.” – magyarázzák.

Fontos különbséget tenni a két betegség között. koronavírus sokkal fertőzőbb, mint az influenza. Ha egy influenzás vagy egy koronavírusos embert beengedünk egy tömegbe, és követjük az újabb és újabb fertőzötteket 10 kontaktuson át, akkor végeredményben 56 influenzás és 2000 COVID-fertőzött lesz közöttük. Az influenza lappangási ideje 1-4 nap, a koronavírusé akár 14 nap is lehet. Az influenzás betegeknek átlagosan 2 százaléka, míg a COVID-betegeknek 19 százaléka kerül kórházba. Az influenza halálozása kevesebb, mint 0,1 százalék a COVID-betegségé 3,4 százalék (WHO adatok).

Sok tévhit kering az influenza oltásról is
Fotó: Pixabay.com

Tünettanában nincsen egyértelmű különbség a két betegség között, így a COVID-fertőzést csak teszteléssel lehet kizárni vagy igazolni.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

Az influenza esetében is a fertőzés megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás, emellett fontos, hogy nagy hangsúlyt fektessünk a személyi higiénére, elsősorban a kézmosásra.

Mivel a 12 év feletti gyermekek COVID-oltása folyamatosan zajlik, emellett nemsokára az 5-11 évesek oltását is hamarosan elkezdik, fontos tudni, hogy a legfrissebb WHO és ennek megfelelő magyar ajánlás szerint a két oltóanyag (influenza és COVID) akár egyidőben, vagy bármilyen időköz tartásával is beadható.

Immunológiailag eddig sem volt kérdés, hogy a két oltóanyag „nem vész össze”, csupán azért volt javasolt néhány hét várakozás a két oltás között, hogy a beadást követő oltási reakciók és szövődmények pontosabban megfigyelhetők legyenek. Most, hogy már 7 milliárd COVID-oltást beadtak a Földön, mára elegendő tapasztalat van az oltóanyagok együttadásával, így ez az óvatos várakozás nem indokolt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra