Létrehozva: 2019.10.06.

A német belügyminiszter hatalmas menekülthullámra számít

Az eddiginél is nagyobb menekülthullám érheti el az Európai Uniót (EU), ha nem kapnak több segítséget a külső határon fekvő tagállamok – mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

A miniszter kiemelte, hogy az EU-s partnerek „túl sokáig magukra hagyták” a külső határon fekvő tagállamokat.

Több segítséget kell adni nekik a határellenőrzéshez, mert ha ez elmarad, „olyan menekülthullám érkezik, mint 2015-ban, vagy talán még nagyobb”.

Horst Seehofer aláhúzta, hogy Ursula von der Leyen megválasztott európai bizottsági elnökkel mindent megtesz azért, hogy ezt elkerüljék, és törekvéseit teljes mértékben támogatja Angela Merkel kancellár.

A Bild am Sonntag összeállításában Gerald Knaus, a leginkább az EU-Törökország menekültügyi megállapodás ötletgazdájaként ismert elemzőközpont, az Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) vezetője a Törökországból a görög szigetekre érkező menedékkérők számának emelkedésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „ha nem történik valami hamarosan, humanitárius katasztrófa következik be télen”.

Mint mondta, a következő hónapokban tízezrek érkezhetnek, akik embertelen körülmények közé kerülnek a görög szigeteken, majd a görög szárazföldön és a balkáni migrációs útvonalon Németország felé áramlanak. Nem tudja senki megmondani, hogy pontosan mennyien lesznek, de az biztos, hogy „sokkal többen, mint most” – mondta az ESI vezetője.

Horst Seehofer egy másik vasárnapi lapban, a Welt am Sonntagban egy interjúban elmondta: azért is dolgozik, hogy létrejöjjön egy új, közös EU-s menekültügyi rendszer, amelynek alapja a külső határ hatékony védelme.

Elképzelése szerint a külső határon kell eldönteni, hogy ki jogosult menedékjogi kérelem benyújtására, és a jogosultakat szét kell osztani a tagállamok között a menekültügyi eljárás lefolytatására.

Hangsúlyozta, hogy egy ilyen közös jogi szabályozás nélkül lehetetlen „rendet vinni a migrációs mozgásokba”. A Földközi-tengeren hajókra felvett és olaszországi kikötőkbe szállított emberek szétosztására tervezett ideiglenes mechanizmusról szólva kiemelte, el akarja kerülni, hogy a rendszer úgynevezett szívó hatást gyakoroljon. Ezért szerepel az EU-s belügyminiszterek keddi ülésén bemutatni tervezett javaslatban egy kilépési záradék.

„Ha a szükséghelyzeti mechanizmus rossz ösztönzőként működik vagy visszaélnek vele, Németország nevében bármikor felmondhatom egyoldalúan, minden további konzultáció nélkül, és feltett szándékom, hogy szükség esetén ezt meg is teszem” – mondta a miniszter.

Hozzátette: nem csak a kormányokon múlik, hogy a rendszer ne keltsen szívó hatást, ezért igaza van az új olasz belügyminiszternek abban, hogy ki kell dolgozni egy „viselkedési kódexet” a NGO-k – civil szervezetek- hajói számára.

Kiemelte, hogy ezeknek a szervezeteknek a bajba jutott emberek mentésére kell korlátozniuk a tevékenységüket, és nem szabad együttműködniük az embercsempészekkel.

Azzal kapcsolatban, hogy egy korábbi interjúban jelezte, Németország hajlandó befogadni a Földközi-tengeren felvett emberek 25 százalékát, kiemelte, hogy még nem rögzítették a kvótákat, mert nem ismert a mechanizmushoz csatlakozó országok száma.

Megjegyezte, hogy Németország eddig is az emberek 25 százalékát fogadta be, és ha lenne közös menekültügyi rendszer, a közös terhek elosztását szabályozó előírások szerint 22 százalékos részarány jutna rá, „vagyis az utóbbi hónapokban gyakorlatilag nem mozdultunk el attól, ami egyébként is a kötelezettségünk lenne” – mondta Horst Seehofer.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút