Létrehozva: 2020.01.15.

A Soros-hálózat áll a gyöngyöspatai szegregációs per mögött

A gyöngyöspatai romák szegregációs ügye mögött is a Soros-hálózat politikai és pénzügyi manipulációja áll – írja az Origo.

A Soros-hálózat a szegregáció ügyét felhasználva támadta a gyöngyöspatai önkormányzatot, ugyanis a helyi romákat védő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) weboldalán a támogatóit felsoroló lista első két helyén a Magyar Soros Alapítvány és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet – Open Society Institute áll.

A Kúria tavaly december 2-i, jogerős döntésének értelmében a helyi önkormányzatnak és a tankerületnek mintegy 100 millió forintot kell kifizetnie az érintett családoknak. Ez a százmillió forint összegű kártérítés csődbe viheti a gyöngyöspatai önkormányzatot, amelynek évente körülbelül 40 millió forint saját bevétele van.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint egy előre megtervezett, szervezett akció vezetett az ügyben indított perhez, melyet nem az érintett közel negyven család, hanem az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kezdeményezett.

A Soros-hálózat által támogatott szervezet biztosította a hosszas jogi procedúrához szükséges feltételeket, így a jogi képviseletet is, azzal a nem titkolt céllal, hogy elérjék a szegregáció beárazását

- mondta a politikus.

A helyiek igazságérzetét sértheti, hogy a perben érintett 62 tanuló és családja 100 milliókat kap iskolai szegregációra hivatkozva, míg mások hónapokat vagy éveket keményen dolgoznak ugyanazért a pénzért. Ez a tény pedig súlyos feszültséget szülhet Gyöngyöspatán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak