Létrehozva: 2018.04.17.

Áder döntött: kezdődhet a kormányalakítás

Május 8-ára hívja össze az Országgyûlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetõjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán kedden megjelent közleményben.

Az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését az országgyűlési képviselők választását követő harminc napon belüli időpontra hívja össze. Az új Országgyűlés május 8-án, 10 órakor kezdi meg munkáját - olvasható az államfő kommünikéjében.

Áder János ezzel egy időben az Országgyűlésbe bejutott, országos listáról mandátumot szerző pártok és pártszövetségek listavezetőit levélben kérte fel, hogy kezdjék meg az Országgyűlés alakuló ülésével kapcsolatos egyeztető tárgyalásokat.

A parlament megbízatása az alakuló üléssel kezdődik, és a következő Országgyűlés megalakulásáig tart.  A köztársasági elnök az alakuló ülésen tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének a szavazata szükséges.
 

Szintén az alakuló ülésen választják meg - az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján - titkos szavazással a házelnököt, valamint nyílt szavazással az alelnököket és a jegyzőket.

A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról. Szintén az alakuló ülésen, a választási beszámolók elfogadása után jelentik be a frakciók megalakulását.

Az április 8-i parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 133 országgyűlési mandátumot szerzett, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezményes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat