POLITIK

Áder János helyre tette a főpolgármestert

Az elmúlt napokban élénk vita alakult ki az új társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról szóló törvény társadalmi hatásáról, többek között Karácsony Gergely főpolgármester fordult azzal a kéréssel az államfőhöz, hogy ne írja alá a jogszabályt.
  • Szerző: ripost

Áder János szerdán a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményben válaszolta meg a főpolgármesteri felvetéseket.

A kommüniké emlékeztet: néhányan azt vizionálták, hogy 700 000 ember „eshet ki” az egészségügyi ellátó rendszerből.

„Mi az igazság? Az új szabályozás alapján – úgy, mint eddig – teljes körű természetbeni egészségügyi ellátásra jogosult minden kiskorú, minden tanuló, minden nyugdíjas és minden biztosított munkavállaló” – írta az államfő. A hatályos törvények ma is biztosítják a szociálisan rászorultak, hajléktalanok egészségügyi ellátását. Ezen a most elfogadott törvény nem változtatott, szögezte le Áder, hozzátéve: a törvénymódosítás nem érinti a sürgősségi ellátást és a mentést. Erre továbbra is – úgy, mint eddig – mindenki jogosult marad.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Miért indokolt a törvénymódosítás? – teszi fel a kérdést Áder János. Az elmúlt időben jelentősen nőtt azoknak a száma, akik – közülük nem kevesen szándékosan – nem fizettek egészségügyi szolgáltatási járulékot. De az egészségügyi szolgáltatást igénybe vették. Ez igazságtalan és méltatlan a járulékot becsületesen fizető honfitársainkkal szemben – fogalmazott.

Ezért az új törvény úgy rendelkezik, hogy azok a személyek – és csak azok -, akik a jövőben szándékosan nem fizetnek egészségügyi szolgáltatási járulékot, az egészségügyi szolgáltatást csak akkor vehetik igénybe, ha tartozásukat rendezték. Ugyanakkor a sürgősségi ellátásra a tartozásukat még ki nem fizető polgárok is jogosultak.

„Néhányan azt mondták a törvényről, hogy szégyenteljes. A törvény alapos áttanulmányozása után kijelenthetem, hogy nem a törvény szégyenteljes, hanem azok magatartása, akik – különösen advent idején – indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben” – fogalmaz az államfő, aki közleményét úgy zárta: „Mindezekre tekintettel a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését”.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?