Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.10.

A szegénységben élők száma közel 1 millióval csökkent

Magyarországon tíz év alatt következett be a szegények számának jelentős csökkenése az ÁSZ szerint.

Horváth Bálint az Állami Számvevőszék szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik.

A szóvivő elmondta, 2008-ban még mintegy 3 millió embert érintett Magyarországon a szegénység. A 2010-óta hatalmon lévő kormány viszont stratégiákat és akcióterveket dolgozott ki, hogy ez a szám csökkenjen; úgy tervezték, hogy 450 ezer fővel lehet kevesebb 2020-ig a szegények száma.

Forrás: YouTube

Az ÁSZ megállapította, hogy ezt jelentősen túlteljesítették, hiszen 2008 és 2018 között 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma. Ezek szerint a kormány stratégiája eredményes volt.

A műsorban beszéltek arról is, hogy az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodásáról a számvevőszék az elmúlt öt évben háromszor készített jelentést. Mindháromszor súlyos pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat, illetve korrupciós veszélyeket tártak fel.

A legutóbbi, 2019 májusában nyilvánosságra hozott jelentésében az ÁSZ jelezte, hogy mivel az egyetem gazdálkodása évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, indokolt megfontolni az SZFE közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását – mondta a szóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra