Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.14.

Az ellenzék hazudozik a falusi csok-ról

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás, január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek.

Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a falusi lakhatási támogatási rendszer célja a Magyar Falu Program részeként az, hogy javítsák a kistelepüléseken élők életminőségét, ezen keresztül pedig lassítsák, megállítsák, illetve visszafordítsák a falvak népességcsökkenését. A kormány tavaly döntött a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetéséről, amely 2022 június 30-ig biztosan rendelkezésre áll az otthonteremtés előtt álló fiatalok számára.

Megközelítőleg 2500 településen lehet igénybe venni a falusi csokot, amely – a gyermekvállalástól függően – akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást is jelenthet. November végéig több mint ötezer támogatási igényt fogadtak be a pénzintézetek. Mindössze néhány hónap alatt, átlagosan és településenként legalább két-három család is volt, akik csökkenő népességgel rendelkező településen szeretnének letelepedni.

A falusi csokot három vagy háromnál több gyermeket vállalók igényelték vásárlásra, korszerűsítésre. Vásárlás, korszerűsítés esetén a vissza nem térítendő támogatási igény átlagos mértéke 7,7 millió forint volt. Emellett nagyon sokan igényelték a támogatást a meglévő otthonuk korszerűsítésére, itt az igénylés átlagos mértéke 2,5 millió forint volt.

Gyopáros Alpár „szemenszedett hazugságnak” nevezte, hogy az ellenzék állítása szerint a falusi csokot a Balaton-felvidéken és a budapesti agglomerációban veszik igénybe. Ezen települések zömében nem is lehet igénybe venni a támogatást, ugyanis a falusi csok csak ott igényelhető, ahol tartósan csökken a népesség, ez pedig nem jellemző a Balaton-felvidékre és a fővárosi agglomerációra.

A falusi csok igénylésének eloszlásáról szólva elmondta, egyenletes, de kifejezetten sok igénylés érkezett az észak-keleti országrészből, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéből, valamint Baranya megyéből, ahol sok az apró, felzárkózó település.

A kormánybiztos a támogatás bővítéséről szólva kiemelte: 2020. január 1-jétől lehetőség van ötmillió forintig áfa-visszaigénylésre a falusi csokos településeken. Ezt nemcsak új ház építésére, hanem meglévő otthon korszerűsítésére, felújítására, bővítésére lehet igénybe venni. Hangsúlyozta: az áfavisszaigénylés-támogatás gyermekvállalástól és korhatártól függetlenül igényelhető, az áfa-visszaigénylést pedig a falusi csokkal együtt is fel lehet használni. Megjegyezte azt is, az esetleges visszaélések kiszűrésében szerepet játszanak a pénzintézetek, a települési jegyzők, a kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra