Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.12.

Az LMP törvényben tiltaná a Czeglédy-félék önkormányzati megbízásait

Az LMP törvénnyel kényszerítené az önkormányzati vezetőket arra, hogy a Czeglédy Csabához hasonló múltú emberekkel a települések ne köthessenek szerződést- mondta az ellenzéki párt parlamenti képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Csárdi Antal szerint elfogadhatatlan, hogy egy olyan ember világítja át az újbudai és erzsébetvárosi önkormányzatot, aki büntetett előéletű és jelenleg is eljárás folyik ellene. A politikus közölte, hogy a javaslatok kidolgozásába a Momentumot is be szeretnék vonni.

A hétfői Magyarország élőben című műsorban Földi-Kovács Andrea vendége Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője volt.

Kiosztották a posztokat a fővárosban, az LMP szerint nem tekinthető pozitív tendenciának az, hogy a régi szocialista elit kétes megítélésű tagjai kapnak pozíciókat a fővárosban és ezzel részesei lesznek a város vezetésének.

Meglepődtek ezen a lépésen? – tette fel első kérdését a műsorvezető Csárdi Antalnak.

Azt gondolom joggal lepődtünk meg, hogy egy ilyen döntés született – hangzott el a gyors reakció Csárdi Antal szájából.

Mindez azért fura, hiszen a DK és a szocialista párt is azt állítja, hogy az előzetes egyeztetéseken senkinek nem volt kifogása ellenük – fűzte hozzá Földi-Kovács Andrea.

Czeglédy Csaba megbízásai kiverték a biztosítékot az ellenzéki pártok között, a Momentum mellett az LMP-nél is. A politikus szerint rossz üzenete van annak, hogy a megújuló baloldal visszanyúl ezekhez a személyekhez.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül