Létrehozva: 2020.02.23.

Az új brit kormánytól remélnek védelmet a Nagy-Britanniában élő zsidók

„A zsidók többsége szorongásban él”, mondta ismételten az Egyesült Királyság főrabbija, aki szerint a következő években a britek „ lelke” forog kockán.

A brit főrabbi kiemelte, hogy a statisztikák szerint a zsidógyűlölet folyamatosan erősödik az Egyesült Királyságban. A CST, a brit zsidóság biztonsági állapotát figyelő szervezet legutóbbi jelentésében megállapította, hogy alapítása óta nem érte ennyi atrocitás a zsidó közösségeket, és nem ritkák az olyan videók sem, ahol brit polgárok zsidókat zaklatnak.

A brit zsidók most nagy reményeket fűznek Boros Johnson új kormányához, hogy sikerül visszaszorítani az egyre terjedő gyűlölködést.

Csak az elmúlt fél évben 892 zsidóság ellen irányuló eset történt az Egyesült Királyságban. A Community Security Trust (CST) szerint évről-évre nő az antiszemitizmus a szigetországban.

Tavaly összesen 1688 esetben jelentettek antiszemitizmusról, ez már akkor is rekordot jelentett. A 2018 első felében mért adatokhoz képest most 10 százalékos növekedés van, az online gyűlöletet terjesztők aránya pedig 46 százalékkal emelkedett. „A probléma az egész országban terjed és tükrözi a társadalmunkban tapasztalható megosztottságot. Mindez növekvő aggodalmat vált ki a zsidó közösségben„.

A tavalyi eseteknek több mint a háromnegyede Londonban és Manchesterben történt, itt vannak a legnépesebb brit zsidó közösségek. Az antiszemita atrocitások 80 százalékát verbális támadások, grafittik, illetve a közösségi médián keresztüli gyalázkodások tették ki. Az antiszemiták Hitlerre, a nácikra és a holokausztra hivatkoztak, a náci korszakban szokásos hangnemben beszéltek, illetve náci üdvözlést mutattak be, vagy horogkereszteket rajzoltak. 505 esetben Izraelre, a Közel-Keletre, illetve a cionizmusra történt utalás, 63 esetben egyenesen a nácikkal hasonlították össze vagy azonosították Izraelt.

A szervezet szerint egyértelmű kapcsolat van az antiszemitizmus növekedése és a brit Munkáspárt utóbbi években tanúsított Izrael-ellenes magatartása között.

A felmérés szerint a tények mögött az a jelenség is megfigyelhető, hogy ma Angliában a zsidóellenes gondolatokat dédelgetők között egyre többen vannak olyanok, akik nyilvánosan is felvállalják ellenérzéseiket.

A jelentés szerint egyértelműen kimutatható, hogy bizonyos politikai események – például palesztin jogokért rendezett felvonulások, gázai tüntetések – alkalmakkor a Brit Munkáspárt megmozdulásaival összefüggésbe hozható média-megjelenések és rendezvények idején regisztráltak a szokásosnál is erősebb antiszemitizmust Angliában.

Az elmúlt 25 év alatt jelentősen romlott az Egyesült Királyságban élő több mint 260 000 zsidó antiszemitizmussal kapcsolatos biztonságérzete. Különösen a mostani évtized adatai lesújtóak: 2013 óta megháromszorozódtak az ilyen jellegű incidensek.

A zsidókat érő brit támadásokat nem hagyta szó nélkül a Harry Potter könyvek írója. J.K. Rowling, aki így reagált:

„Hogy mered azt mondani egy zsidónak, hogy a tiltakozásuk nyilvánvalóan csak műfelháborodás? Hogy mered azt követelni tőlük, hogy a te saját világmeglátásod szerint éljék át fájdalmukat és félelmeiket? Milyen más kisebbséggel beszélnél ilyen hangnemben?” – fakadt ki a Twitteren egy a zsidókat gúnyoló másik íróra az amúgy nem zsidó Rowlins.

Zsidók Nagy-Britanniában Nagy-Britannia mintegy 300 000 főt számláló zsidó közössége Európában (Franciaország után) a második, a világon pedig az ötödik legnépesebb. A helyi zsidó közösség története XI. századra nyúlik vissza, de azóta nem folyamatos a zsidó jelenlét, mivel a XIV-XVII. században gyakorlatilag nem laktak zsidók Angliában. A XVIII. századtól kezdve azonban egyre inkább megerősödött a közösség, és ez a virágzás a – hagyományosan és tagadhatatlanul erős – antiszemitizmus ellenére a mai napig tart.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat