Létrehozva: 2019.10.03.

Berki kifejtette a programját, ezzel győzné le az ellenfeleket

Berki Krisztián sokáig hallgatott arról, pontosan milyen programmal száll szembe az általa nyugdíjba küldött Tarlós Istvánnal, Karácsony „tejföl” Gergellyel és a „testnevelésből felmentett” Puzsér Róberttel a főpolgármesteri székért. Most viszont megtörte a csendet!

Berki Krisztián főpolgármesteri programja – frappáns módon – azért áll nyolc pontból, mert Budapest nyolc betűből áll.

Fotó: Markovics Gábor

Az egykori focivezér az ATV reggeli műsorában ismertette a régóta várt programot, amellyel nemcsak a közlekedést reformálná meg, de a hajléktalanok problémájára is megoldást találna, és ami a fiataloknak nagyon jó hír: ingyenes wifit biztosítana egész Budapesten! (A teljes program innen tölthető le)

 

„Rengeteg olyan életszituáció van Budapesten, amit ingyenes wifi nélkül nem lehet megoldani. Ez főleg a fiatalabb diákokat érinti, akiknek mondjuk felöltős kártájuk van és elfogyott róla a pénz, így nem tudják értesíteni a szüleiket, ha bármi baj éri őket. Másrészt a szülők is nyugodtabbak lehetnek, hiszen a wifi, és különféle applikációk segítségével le tudják követni a gyerekeiket, így tudják, épp merre járnak. De nem kell mindig rosszra gondolnunk, az ingyen wifi az olyan hétköznapi helyzeteket is megkönnyítheti, mint egy bevásárlás, akár egy ingyenes videóhívással eldönthető, hogy mi kerüljön a kosárba” – ecsetelte Berki az ötlet előnyeit, hozzátéve, hogy ez technikailag könnyen megvalósítható.

A függetlenként induló izomceleb a program talán legfontosabb részét is kifejtette lapunknak. Ez nem más, mint a szociális rendszer megreformálása, vagyis a hajléktalankérdés megoldása.

„Én az Édes Élet című műsorban többször is ott aludtam a hajléktalanokkal, sőt, lakást is szereztem nekik. Egyértelműen látszik az, hogy akik nyolc, vagy még annál is több éve kint élnek az utcán, már nem szeretnének visszatérni a társadalomba. Ezért őket, bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk visszaintegrálni. Viszont a többieknek minden lehetőséget meg kell adni. Igaz, sokan közülük azt mondják, hogy napi hétezer forintért nem mennének el dolgozni. Ezért én azt mondom, hogy ha folyamatosan pénzzel támogatjuk őket, azzal nem azt segítjük elő, hogy visszatérjenek a társadalomba” – jelentette ki Berki, aki szerint nem adakozni kell, hanem más módon kell segíteni.

Például úgy, hogy új munkahelyeket teremt, a munkaügyi központokban dolgozókat pedig ki kell képezni arra, hogy a munkanélkülieknek olyan területen találjanak állást, ahol korábban jól érezték magukat. Így mindenki szívesebben venné fel újra a munkát.

Fotó: Sulyok László

1. Bérház program: A régi bérházakat minden kerületben le kell bontani és könnyűszerkezetes házakat kell felhúzni. Azt még nem tudni pontosan, ez hány házat és lakót jelent.

2. Utak, járdák felújítása: ingyenes közösségi közlekedés, parkolási reform és a mozgáskorlátozottak közlekedésének megkönnyítése.

3. Diákok, fiatalok: ingyenes wifi városszerte.

4. Adópolitika megreformálása: A 2%-os iparűzési adó 1%-ra csökkentése, hogy visszavándoroljanak azok a cégek, akik elhagyták a fővárost.

5. Parkosítás: több park a fővárosban.

6. Egészségügyi fejlesztések: tömeges rekreációs tevékenységek szervezése hogy mindenki egészségesebben éljen.

7. Szociális rendszer megreformálása: a hajléktalankérdés megoldása.

8. Turizmus: mindenki számára elfogadható bulinegyed kialakítása a fővárosban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül