Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.03.26.

Börtönben a helyük a fake news gyártóknak

Az álhírek „békeidőben” is dühítőek, veszélyhelyzetben viszont akár életveszélyes helyzeteket is előidézhetnek.

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben az álhírek különösen nagy károkat okozhatnak pánikkeltéssel. Bár a túlnyomó többségében kormányellenes, politikai célból létrehozott fake news gyárak számos jogi kiskaput használnak ki a felelősség elhárítására, a magyar hatóságoknak több szankcionálási eszköz is rendelkezésére áll, a törvényhozás pedig jogszabályalkotással tehet, és tett is már az ügyben. – A büntetőjogi kódex módosítása szerint aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy valós tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett ­miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető – ismertette a Magyar Nemzetben ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász szerint a Btk. rémhírterjesztés kategóriája nem rendelkezik járványügyi veszélyhelyzetben kellő visszatartó erővel, hiszen a jogszabály úgy fogalmaz, hogy azt csupán a közveszély színhelyén lehet elkövetni, ám sérelmes tartalmak bárhol az országban, illetve külföldön is születhetnek.

Forrás: YouTube

– Tekintettel a rendkívüli helyzetre, a nyomozóhatósági eljárásnak hatékony kiegészítője lehet a médiahatósági eljárás, ám a szóban forgó bűncselekmények társadalomra való veszélyessége inkább azt indokolja, hogy ne csupán bírságolási, hanem ennél súlyosabb szankciók is bevethetők legyenek, hiszen egy-egy álhír vagy rémhír akár emberek nagyobb csoportjának életét, egészségét is veszélybe sodorhatja – fejtette ki ifj. Lomnici Zoltán.

Az euró­pai uniós szintű szabályozás lehetőségét elemezve a szakjogász úgy vélte, hogy célszerűbb a tagállamok közötti kapcsolatokra összpontosítani, hiszen az uniós szabályozás túlzottan általános jellege az értelmezési nehézségek mellett a hatékony cselekvés akadályozásához is vezethet.

A Hvg.hu száznál is több álhíroldalról készített listát néhány éve. Ezek között található az Ötpercpihenő.hu, de számos egyéb, a HVG listáján nem szereplő oldal is akad, mint az Ezalényeg.hu is. Utóbbi elsősorban a személyiségi jogokat sértő cikkeiről ismert, legutóbb Dézsi Csaba Andrásról, Győr fideszes polgármesteréről jelentettek meg rágalmazó tartalmat, korábban pedig Rácz Zsófiáról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fiatalokért felelős helyettes államtitkáráról írtak alpári, megalázó stílusban. Az Ötpercpihenő.hu portált pedig még tavaly decemberben jelentette fel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután hazugságokkal provokálták ellene az olvasóikat. A portálon nemrég az a szintén hangulatkeltő álhír jelent meg, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dolgozói „étlen-szomjan látják el a koronás betegeket”.

 

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát