Létrehozva: 2019.09.08.

A szomszéd magára íratta a haldokló asszony házát

Átverve és megalázva érzi magát a férfi, aki több mint tíz éven át gondozta egyedül élő, szeretett nagynénjét, Rozika nénit, mégis, az örökség a szomszédasszonyra szállt. Szűcs József feljelentést tett, mert szerinte a szomszéd kihasználta az idős asszony gyenge állapotát, majd egy ügyvéd segítségével átjátszotta saját nevére Rozika néni minden vagyonát.

Szerző Mongyi Nikolett

„A 84 éves Rozika néninek én voltam az utolsó élő rokona”

– kezdte a Ripost-nak a Kelebián élő Szűcs József.

„Ő innen 20 kilométerre, Kisszálláson lakott. Felvette velem a kapcsolatot, megkérdezte, hogy milyen ember lettem és közölte: fűzzük újra szorosabbra a rokoni szálat. Így is tettünk.”

Majd így folytatta József: „Ha szüksége volt rám, mindig rohantam hozzá, segítettem. Aztán évekkel később azt ajánlotta, hogy írjunk egy örökösödési szerződést, hiszen annak idején éppen ezért keresett meg. Elkészítettük, aztán nem is foglalkoztunk ezzel a dologgal. Mindent ugyanúgy folytattunk, ahogy eddig.”

Három hétig feküdt kórházban, egyre romlott az állapota

„Az idő elteltével sajnos romlani kezdett az állapota, ezért be kellett feküdnie a kórházba infúziókezelésre. Ekkor találkoztam először a szomszédban lakó Ilonával, mivel az ő anyukáját is be kellett vinni a kórházba, így én szállítottam őket. Végül Rozika néni három hétig feküdt bent a kórházban, egyre romlott az állapota. Ekkor tanácsolta Ilona, hogy keressek mellé egy ápolót, aki majd a segítségére lesz. Rozika nénivel beszéltem erről, ő nem akarta, hogy én gondozzam, mert sokat dolgoztam, így Ilonára esett a választása, mert őt legalább ismerte. Ezután rohamosan romlott az állapota…” – emlékezett vissza a rokon.

Beszélni is alig tudott Rozika néni

József minden nap látogatta a nagynénjét, aki az utolsó napokban már teljesen leépült.

„Amikor nála voltam, többször elaludt beszéd közben, alig bírt mozogni. Az ágyban már nem bírt egyedül megfordulni. Miután hazavittem a kórházból, egy hét múlva meghalt. Ilonáék délután értesítettek a halálhírről, pedig, ahogy kiderült, Rozika néni a délelőtti órákban hunyt el. Éppen dolgoztam, de otthagytam mindent és rohantam a házhoz. Mikor odaértem, közölték, hogy már el is szállították a holttestet. – De miért nem szóltak róla? – kérdeztem rögtön, de nem foglalkoztak vele, máris jött a következő sokk. Azt mondták: „Nagyon sajnáljuk, hogy ezt így kell elmondanunk, de Rozika néni mindent ránk hagyott”.

3 nappal a halála előtt aláírattak vele egy eltartási szerződést

Kiderült, hogy a szomszédasszony már 3 nappal Rozika néni halála előtt az ügyvédjével járt az egyre csak gyengülő asszonynál, s aláírattak vele egy eltartási szerződést. Másnap a földhivatali bejegyzés szerint már Ilona nevén is volt az ingatlan.

József szerint 2 millió forint készpénzt is elvittek

„Ilonáék azt is közölték, hogy a postán tartott 2 millió forintot is kivették, amelyet velem rakott be tavaly Rozika néni, mondván, ebből fizessem majd a temetését. Halála esetén ezt a halotti anyakönyvi kivonattal és az irataimmal tudtam volna kivenni. A szomszédok szerint abban a pár napban, amikor gondozták Rozika nénit, betuszkolták az autóba és elvitték a postához. Ott, mivel nem tudott a saját lábán bemenni, az ügyintéző állítólag kihozta a papírt, amit aláírattak vele. Ilonáék közölték azt is, hogy az otthon tartott 1 millió forintot is elvitték. Persze kértem a hagyatéki tárgyalást, ahol csak azt tudták megállapítani, hogy én vagyok az örökös, de nincs hagyaték” – magyarázta József.

Már a kórházban is próbálkoztak az aláírás megszerzésével

József a többi szomszédhoz fordult, akik jól ismerték Rozika nénit és őket. Felkereste a kórházat is, ahonnan a zárójelentést akarta elkérni, amit már nem adtak át neki, ugyanakkor meghökkentő dolgot meséltek a nővérek.

„Voltam fent az osztályon, ahol kezelték Rozika nénit. A nővérek mondták, hogy Ilona sokszor járt nála egy ügyvéddel, és alá szerette volna íratni a szerződést, de Rozika néni nem ment bele. Ez azért is ért váratlanul, mert velem meg elhitették, hogy nem tudnak bemenni hozzá. Aztán újra elmentem a házhoz, ekkor Ilona már pakolta ki! Azt pedig teljesen felháborítónak találom, hogy a lánya már be is költözött…”

Feljelentést tettek a szomszédasszony ellen

„Emberölés bűntette miatt, ügyvédi visszaélés, csalás és okirat hamisítás miatt tettünk feljelentést a szomszédasszony és az ügyvédje ellen” – kezdte a Ripost-nak Vidák Aladár, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület elnöke.

Nagyon furcsának találjuk, hogy kihozták a nénit a kórházból még jó állapotban, aztán hirtelen romlani kezd az állapota. Mivel boncolás sem történt, nem tudjuk, hogy minek a következtében halálozott el. Ez azért nagyon fontos, mert benne lehet a pakliban az is, hogy „rásegítettek” az asszony romló állapotára, hogy megszerezze az ingatlant. Az egyesület kérni fogja a holttest exhumálását, mert meg vagyunk győződve róla, hogy szándékos emberölés történt. Az, hogy ez a későbbiekben majd milyen büntetőjogi kategóriába fog esni, azt majd a nyomozóhatóság eldönti. Az eset gyanúsan emlékeztet a lakásmaffia módszereire” – teszi hozzá a jog embere.

Idősekre utazik a lakásmaffia

Főleg az idősek, betegek, szenvedélyfüggők vannak kitéve a veszélynek. Őket könnyű megtéveszteni, sokszor nem is tudják, hogy amit aláírnak, az egy ingatlan adásvételi vagy eltartási szerződés. A vételárat ilyenkor sosem kapják meg, vagy csak a töredékét a valós árnak, de elveszítik a lakhatásukat és vagyonukat. A magányos idősek fokozottan ki vannak szolgáltatva az őket behálózó, jószándékúnak mutatkozó idegeneknek. Hívjuk fel idős hozzátartozóink figyelmét arra, hogy vagyoni helyzetükbe ne avassanak bele idegeneket és főként semmit ne írjanak alá anélkül, hogy többszörösen megbizonyosodnának annak tartalmáról és következményeiről! Ha egy hozzátartozónk belátási képessége tartósan hiányzik, célszerű gondnokság alá helyezési eljárást indítani.

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt