Létrehozva: 2020.04.04.

A veszélyhelyzet 23. napján: Még mindig zsúfoltak a budapesti járatok!

Tele a padlás ígéretekkel a fővárosban, de a veszélyhelyzet 23. napján, vagyis péntek reggel is tömeg volt a tömegközlekedési járműveken. Egyre többen gondolják úgy, hogy Karácsony Gergely emberéletekkel játszik, ráadásul mintha nem is lenne ezzel tisztában!

Míg a budai kirándulójáratok teljesen feleslegesen közlekednek, elvétve akad egy-egy utas, addig azokon a busz, villamos és troli útvonalakon, amelyeken munkába járnak az emberek, képtelenség tartani nemhogy a másfél, de még a fél métert sem egymástól! Karácsony Gergely április 1-jével utasította a BKK-t, hogy a hétköznapi menetrendről térjen át a szombatira – nem gondolva rá, hogy az emberek nem azért vannak kevesebben, mert kirándulni járnak.

Péntek reggel a 4-6-os villamoson

A nagy felháborodást a főpolgármester úgy fogadta, mintha ő is tehetetlen kárvallottja lenne a BKK járatritkításainak: felült a buszra egy maszkban és csodálkozott. A BKK csütörtök este közölte: csak hétfőtől váltanak tanszüneti menetrendre. Lett is tegnap reggel megint tömeg egyes járatokon!

A 133 E horrorjárat

„Azt hittem, hogy észbe kapnak és nem veszélyeztetnek tovább minket, de a helyzet egyre rosszabb… Gratulálok a fővárosnak, ez a felelőtlenség netovábbja!” – nyilatkozta a Ripost-nak Barna Zsolt, aki reggel fél nyolckor készítette fotóit a 4-6-os villamoson. Karácsony Facebook-oldala is hemzseg a felelősségre vonó kommentektől. Sokan követelik, hogy legyen ingyenes a parkolás, mint más európai fővárosokban, de Karácsony Gergely tovább tököl, és persze ígéretből nincs hiány: majd hétfőtől…

És hogy mikortól parkolhatnak ingyen legalább az orvosok, ápolók, futárok, azok, akik most a fővárosiakat szolgálják? Erre Karácsonynak mindig van egy válasza: majd, ha…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság