Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.16.

Aljas módszerekkel csaptak be kiszolgáltatott embereket

Nincs határa a nyereségvágynak. A jó üzlet reményében gátlástalan módszereket alkalmazó, kiszolgáltatott embereket becsapó cégeket sújtott a lehetséges legmagasabb bírsággal a Gazdasági Versenyhivatal.

Tisztességtelen, elfogadhatatlan módszerekkel vettek rá kiszolgáltatott, mozgásukban korlátozott embereket arra, hogy olyan eszközöket vásároljanak, amelyekre vagy nem volt szükségük, vagy nem tudták használni azokat. 

A három, azonos vállalkozáscsoportba tartozó cég képviselői mozgáskorlátozottakat és végtaghiánnyal élőket kerestek fel a lakásukon, kórházakban, valamint idősotthonokban, és igyekeztek rábeszélni őket gyógyászati segédeszközök (protézisek, gyógycipők) megrendelésére, illetve felíratására.

Kiszolgáltatottságukra alapozva ugyanakkor a vállalkozások – pszichés nyomásgyakorlással, illetve kihasználva az értékesítés körülményeit, időzítését és helyszínét –

olyan döntésekre késztették őket, amelyeket egyébként nem hoztak volna meg.

Az is kiderült, hogy a vállalkozások több esetben a cég „ajándékaként”, ingyenes szolgáltatásaként tüntették fel a közgyógyellátás keretében térítésmentesen járó eszközöket az erre jogosultak számára.

A Gazdasági Versenyhivatal ezért maximális mértékű versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a PRO-VALETUDO Kft.-re, a PVO Retails Hungary Kft. -re (f.a.) és a Monus Global Kft.-re, mert

tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak kiszolgáltatott fogyasztókkal szemben.

A GVH közleménye szerint a három társaság – a fogyasztói jelzések, panaszok ellenére – nem az elvárható szintű szakmai gondossággal járt el a legyártott termékek minősége, alkalmazhatósága, a garanciális igények érvényesíthetősége ellenőrzésekor, sőt,

a feltártak nem csupán egyedi esetek voltak, hanem rendszerszintű problémákra hívták fel a hatóság figyelmét

a cégek panaszkezelési és garanciális teljesítésével kapcsolatban.

A versenyhatóság a bírság megállapításakor kiemelten vette figyelembe az érintett fogyasztói kör sérülékenységét.

Súlyosító körülményként értékelte azt is, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat társadalombiztosítási célú közpénzek szükségtelen kifizetését is eredményezte.

A GVH ezért a törvényben meghatározott maximális mértékű bírságot, összesen 49 millió forintot szabott ki a három cégre.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül