Létrehozva: 2017.05.11.

Gyurcsány végső harcot hirdet Botka ellen: árulónak és demagógnak tartja

Gyurcsány és a DK-s vezetõk a baloldal tönkretevõjének tartják Botkát. Internetes újságjaikban naponta támadják, "vérpopulista kamunak", sõt közönséges uszításnak nevezik Botka politikai üzeneteit.

Gyurcsány Ferenc és a DK internetes folyóiratai, a Nyugati Fény és az Európa Kávézó hetek óta a lehető legkeményebben támadja az MSZP miniszterelnök-jelöltjét.  Politikáját „rákosista elmebajnak”, „közönséges uszításnak”, vérpopulista kamunak nevezi.

Több tucat cikkben többek között ezt írták:

Botka százezres öltönyökben, sokmilliós autókban éli az életét, miközben a jómódúak ellen uszít. Szerintük Botka máris teljes kudarcot vallott, hiszen az a törekvése, hogy más szereplőket önkényesen kirekesszen a politikai versenyből. Úgy látják, hogy az agresszív Botka László súlyos tehertétel a baloldalnak, akit csak rá akarnak erőszakolni az emberekre.

 

Botka kampányából Gyurcsányék szerint „a Fizessenek a gazdagok című ultrademagóg, rákosista szlogen köszön vissza, mégsem sikerült egy árva lélekkel sem bővíteni a tábort.”

Másik netes lapjukban, az Európa Kávézóban Gyurcsány és emberei a hamis vagyonnyilatkozat miatt is keményen alázzák az MSZP miniszterelnök-jelöltjét:

„Hogyan lesz hiteles Botka harca a gazdagok ellen, ha ő maga is eltitkolja a vagyonát? Hogyan fog ő tisztességesen adót fizetni, ha letagadja, vagyis a vagyonnyilatkozatában nem tünteti fel a milliós Rolex órát, és nem írja be azt sem, hogy új területet vásárolt a házához?”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött