Létrehozva: 2019.08.08.

Gyurcsányné piszkos alkut köthetett egy pozícióért

Egyre több jel bizonyítja, hogy sötét alku áll a csaló portugál EU alkalmazott ügye mögött.

Tegnap este Böröcz László a Fidesz frakcióhelyettese volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége, ahol érdekes szempontból közelítette meg az Origo által feltárt, Gyurcsányé korrupt asszisztensének ügyét. Feltette a kérdést, miszerint vonható-e bármiféle párhuzam aközött, hogy Gyurcsányné lett a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) alelnöke, miközben a terhelt múltú, portugál Jose Alberto Alves Pereira lett az asszisztense.

 

Piszkos alku lehet a háttérben

"Az igazi kérdés az, hogy miért alkalmaznak Dobrev Kláráék egy ilyen hátterű korrupt politikust, tanácsadót" - tette fel a kérdést Böröcz, aki ezt követően egy sötét háttéralku lehetőségét vázolta fel. 

Felmerül a kérdés, hogy ez volt-e a deal, hogy ő alelnök lehessen a szocialista frakcióban vagy ez volt a deal, hogy a fideszes képviselőket nem szavazták meg a bizottságokba.

- érkezett a felvetés,

miszerint Gyurcsányné nem önszántából és jókedvéből foglalkoztatja a korrupt portugál tanácsadót, hanem sokkal inkább önös politikai érdekei miatt. 

Az Origo írta meg először, hogy Jose Alberto Alves Pereira, a portugál Szocialista Párt (PS) európai parlamenti küldöttségének (delegációvezetőjének) volt tanácsadója mintegy 20 ezer eurót lopott el a parlamenti látogatóktól, szerződéseket hamisított az előző uniós ciklusban (2014-2015 környékén), ami miatt nyomozást indított ellene a portugál rendőrség. A V4NA nemzetközi hírügynökség ezután arról cikkezett, hogy nyugdíjcsalás történhetett, hiszen a DK-nál éppen addig alkalmazzák Alves Pereirát, amíg betölti a 10 éves szolgálati viszonya, ami jobb nyugdíjat eredményez. A portál ezután részleteiben mutatta meg, hogy egy valóságos szocialista pénzügyi maffia működött Brüsszelben, aminek egyik központi szereplője Gyurcsány asszisztense volt.

Gyurcsányné ennek ellenére fenntartások nélkül alkalmazta a korrupt alkalmazottat. Vajon kik beszélték rá erre?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak