Létrehozva: 2018.04.20.

Itt a bizonyíték: Soros utasítására Gyurcsány pénzeli a tüntetőket. De min vesztek össze?

Soros György közvetlen utasítására régi lekötelezettje Gyurcsány Ferenc pénzeli a hétvégi tüntetéseket. Õ fizeti a színpadot, a technikát, a rendezõk költségeit. Bizonyíték erre több Facebook bejegyzés, még Gyurcsány szóvivõje, Gréczy Zsolt is beismerte a látszólag pártsemleges rendezvény pénzelését. De min veszekednek máris a tüntetõkkel?

Bennfentes politikai körökben az első perctől köztudomású, hogy Soros György pénzelte politikai erők nyújtanak anyagi és politikai támogatást a hétvégi, a demokratikus választások végeredményét semmibe vevő tüntetésekhez.

A színpadról Gurmai Zita, az MSZP elnökségi tagjának fia, régi szocialista pártvezető, Gulyás Balázs szervezi, vezényli az eseményeket, de a legnagyobb összeggel Gyurcsány Ferenc „szállt be a buliba”. Tartozott ennyivel a milliárdosnak és Soros külön is felszólította erre régi vazallusát.

Konkrét tényként ismerte ezt el egy Facebook bejegyzésben a tüntetés egyik szervezője Kepes Ágnes, aki azonban meg is támadta Gyurcsányékat, hogy a pénzért, támogatásért cserébe dirigálni is akarják a demonstrációt.

 

A sötét játékot bizonyító bejegyzéseket  egy felháborodott tüntetésszervező juttatta el a %RIPOST% szerkesztőségébe.

  Ahogy írta elege lett abból, hogy az ellenzéki politikusok a háttérből kihasználják őket, eszközként tekintenek rájuk, miközben csak a parlamenti mandátum, a haszonlesés érdekli mindegyiket.

A Facebook bejegyzések tanúsága szerint az egyre kínosabb játszmában főszerepet kapott a DK elnökségi tagja Vágó István is.

Vagyis, ahogy  szokásos, az ellenzéki oldalon máris hajba kaptak

De mi a veszekedés valódi oka?

A tüntetők elvadultabb része azt követeli Gyurcsánytól és a szocialistáktól, hogy ne csak pénzeljék őket, de teljesítsék a követelésüket is. Miszerint robbanjon ki anarchia, szűnjön meg a parlamentarizmus vagyis Gyurcsányék és az MSZP ne vegyék át a választásokon megszerzett mandátumokat.  Zűrzavart keltve akarják megbénítani a hétköznapi életet, abban reménykedve, hogy a káosz után majd új választásokat írnak ki, ami talán kedvezőbb eredményeket hozhat.

Úgy tűnik azonban, hogy Gyurcsány ettől ma még visszaretten. Fél a káosz szellemét ismét csak kiengedni a palackból, mint azt  2006-ban egyszer már megtette.

Szóvivője Gréczy Zsolt, a DK új parlamenti képviselője először is, véletlenül vagy szándékosan, a Facebookon beismerte, hogy az MSZP-vel együtt  ők pénzelik a tüntetést, majd komoly vitába bonyolódott a tüntetés szervezőivel.

 

Próbálta meggyőzni őket, hogy a Parlament bojkottálása kiszámíthatatlan következményekkel jár, de miután nekiestek, gyorsan visszavonult a netről és nem sokkal később  a vitatkozó hozzászólásokat is törölte. Bizonyára rádöbbent arra is, hogy lebuktatta a „pártsemleges” tüntetést, amit ők finanszíroznak.

De a dühös tüntetők mindent lefotóztak és eljuttatták a médiához.

 

Gyurcsányék szemmel láthatóan csapdába estek, Soros utasítására pénzelik a tüntetéseket, de már  tartanak attól, hogy mindez rájuk hullik vissza, netán maradék politikai mozgásterüket is megsemmisíti. Végrehajtják Soros utasításait, támogatják a demonstrációt, de már félnek is tőle.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen