Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.16.

Jogerős: Ahmed H.-nak 894 000 forintot kell befizetnie

Jogerõsen is elutasította a bíróság a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. keresetét, amelyben a szír terrorista annak megállapítását kérte, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a nemzeti konzultációban szereplõ egyik kijelentéssel megsértette a jó hírnevét. Ráadásul közel egymilliót be is kell fizetnie.

A jogerős döntés értelmében a szír férfinek 15 napon belül meg kell fizetnie az alperesnek kétszázezer forint plusz áfa ügyvédi munkadíjat, valamint hatszáznegyvenezer forintnyi fellebbezési illetéket.

Ahmed Hamed 2018 februárjában azzal fordult a bírósághoz, hogy a Soros-terv kapcsán indított nemzeti konzultációban szereplő egyik megállapítás úgy szólt: „Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.- nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték."

Hamed – akit azóta társtettesként elkövetett terrorcselekmény miatt jogerősen is elmarasztaltak, ezért is írhatjuk már le a teljes nevét – azt kifogásolta, hogy a konzultációs kérdőív szerint elítélték, ám ekkor még csak nem jogerős ítéletet hirdettek az ellene folyamatban volt büntetőperben.

A szír férfi a jó hírnevének megsértése miatt perelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, s a kézbesített konzultációs kérdőívek alapján összesen nyolcmillió forintnyi kártérítést követelt.

Most viszont összesen 894 ezer forintot neki kell megfizetnie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül